rubicon

Az osztrák méhkaptárban

3 perc olvasás

Széchenyi reformkoncepciójának egyik alaptétele volt a Habsburg Monarchia politikai keretének sérthetetlensége. Ausztria és Magyarország történelmileg kialakult kapcsolatát megbonthatatlannak, a végzet rendelésének tekintette.

A magyar liberális reformerek Magyarország felemelkedését, modernizálódását, gazdasági és politikai önállóságának növekedését az Osztrák Monarchia keretein belül vélték megvalósíthatónak. A fennálló hatalmi viszonyok közepette a nemzeti függetlenség követelését irreálisnak tartották, a szlávok és németek közötti „rokontalan” magyarság felmorzsolódásának veszélye miatt pedig kifejezetten szükségesnek ítélték a birodalmi közösség fenntartását.

Birodalmi éntudat

Széchenyi István gróf – Wesselényivel és Deákkal ellentétben – nem a pánszláv veszélyt érzékelve jutott el a monarchikus keret megóvásának gondolatához. Elgondolásai mögött ott húzódnak hagyományos, személyes kötődései. Számára a birodalom nem elvont politikai keret, távoli abszolutista hatalom volt, hanem közvetlen életélmény. Ennek jelképe lehetne, hogy szülőháza a Burgtól mindössze néhány száz méterre található. Az újarisztokrata Széchényi-család erős szálakkal kötődött az őt felemelő dinasztiához. István testvérbátyja, a hiperlojális Lajos az udvar közvetlen közelében, Zsófia főhercegnő udvarmestereként viselt hivatalt. Személyes ismeretségei Széchenyi Istvánt is Bécshez, s ott akár a legmagasabb udvari körökhöz kötötték.

Bár lázadó ifjúként elégedetlen volt a monarchákkal, a húszas évektől lojalitása mindjobban megerősödött. „Testtel, lélekkel ragaszkodni a most uralkodó dynastiához, vele osztani hűséggel azon sorsot bár jó, bár rossz, melyet még a jövendő

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.