rubicon

Európai vagy atlanti Európa?

A francia geopolitika
13 perc olvasás
Franciaország az egységesülő Európába integrálódva egy olyan egység részévé válik, mely más, mint ő maga, de amelyen belül egyike a döntéshozóknak. Hogyan élik meg a franciák az integráció folyamatát? Milyen mértékben kell a francia nemzetnek saját szerepét, identitását és világban elfoglalt helyét átértékelnie? Miként alakulhat az egyesülő Európa viszonya az Egyesült Államokkal? S milyen problémákat vet fel mindez Franciaország és a külvilág kapcsolata szempontjából? E kérdésekben Franciaország állandó dilemmája fejeződik ki: az európai egységfolyamat legfontosabb mozgatórugója akar lenni, miközben nemzetállami szuverenitását nem kívánja kockára tenni.

Franciaország 1940 júniusában megalázó vereséget szenvedett a náci Németországtól, aminek következtében a rendkívüli mértékben megosztott ország – Janushoz hasonlóan – két arcát mutatta a germán „felsőbbrendű faj” uralma által veszélyeztetett Európának: a német megszállókkal kollaboráló, valamint az országon belül és kívül ellenálló államét. 1945-ben a „fele győztes” Franciaország, jórészt Charles de Gaulle elszántságának, kitartásának köszönhetően mégis – mint az első világháború befejezésekor – Németország legyőzői között szerepelhetett. A franciák eleinte Németország semlegesítését, továbbá a Saar-vidék Franciaországhoz csatolását és a Ruhr-vidék nemzetközi fennhatóság alá helyezését kívánták elérni.

1948-tól kezdve azonban Franciaország – a hidegháború strukturális kényszereihez való alkalmazkodásból következően – teljesen új helyzettel találta magát szemben: radikálisan át kellett gondolnia Európához, mindenekelőtt Németországhoz fűződő viszonyát, s Franciaország, egy történelmi fordulatot végrehajtva, az európai integrációt választotta.

1870-től 1947-ig az alapvető kérdés

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.