Imrédy Béla megalakítja kormányát

Szerző: Tarján M. Tamás

1938. május 14-én alakította meg kormányát Horthy Miklós kormányzó megbízásából Imrédy Béla pénzügyi szakember.

A pénzügyi pályáról érkező Imrédy 1930-től, Gömbös Gyulával kötött barátsága révén vált jelentős szereplővé a politikai életben, akinek hatalomra kerülése után segítséget nyújtott a 95 pontos Nemzeti Munkaterv elkészítésében, 1932-től pénzügyminiszter és felsőházi tag lett. Miután Gömbös 1935 januárjában lecserélte őt Fabinyi Tivadarra, Imrédy a Magyar Nemzeti Bank élére került, majd a Darányi-kormány gazdaságért felelős csúcsminisztere lett. Nagyrészt ő dolgozta ki a Darányi által 1938 márciusában meghirdetett győri program részleteit, mely elsősorban katonai és infrastrukturális fejlesztést kezdeményezett Magyarországon.

Miután a miniszterelnök megbukott, Horthy 1938. május 14-én Imrédyt nevezte ki helyette, a győri program folytatására és a konzervatív irányvonalhoz való visszatérésre utasítva az új kormányfőt. A kormányzó választásában vélhetően szerepet játszott a politikus katolikus vallása, ugyanis 1938-ban, Szent István halálának jubileumán hirdette meg a katolikus egyház az Eucharisztia évét, melynek kongresszusát Budapesten rendezték meg. Mivel Horthy református volt, magyar részről a katolikus Imrédy állt a rendezvények középpontjában. Az új miniszterelnök politikai téren is közel állt a Vatikánhoz, a XI. Pius által 1931-ben kiadott Quadrogesimo anno című enciklikában meghirdetett hivatásrendi eszme egyik támogatója volt.

Imrédy miniszterelnökként kezdetben szigorúan fellépett mindkét szélsőség ellen, amit a köztisztviselőkről szóló törvény is jelzett, szigorúan megtiltva számukra a baloldali és nyilas pártokban való szerepvállalást. A kormány elsősorban a keresztény szellemiségű szervezeteket támogatta (pl. KALOT), a nyilasok elé pedig megpróbált korlátokat állítani, amikor a titkos választás bevezetésével egy időben megemelte a választásra jogosultak vagyoni cenzusát. Imrédy kormányzása alatt ítélték Szálasi Ferencet három év börtönre, pártja népszerűségét pedig azzal is csökkenteni próbálták, hogy az általuk követelt szociális intézkedéseket – nyugdíjemelést, családi pótlék bevezetését – megvalósították, ténylegesen javítva ezzel az általános életszínvonalat.

Ezzel egy időben – meggyőződéses antiszemitaként – ő fogadtatta el a Darányi-kormány idején beterjesztett első zsidótörvényt (1938/XV. tc.). A kormány külpolitikáját kezdetben a Kánya Kálmán által képviselt irányvonal szabta meg, mely elsősorban a német–olasz szövetségtől remélhette revíziós terveinek megvalósulását, de nem kötelezte el magát teljesen a tengelyhatalmak irányában. Miután a térségben a francia befolyás megszűnt, a kisantant a bledi egyezményben (1938. augusztus 29.) elismerte a magyar fegyverkezési egyenjogúságot. 1938 őszén Münchenben konferencia ült össze Németország Csehszlovákiával szemben támasztott igényeinek megvizsgálására, ahol Hitler a nagyhatalmak beleegyezésével megszerezte a Szudéta-vidéket, valamint Csehország németek által lakott más peremterületeit.

Ekkor Magyarország is bejelentette igényét a trianoni békeszerződésben rögzített határok felülvizsgálására, ám a müncheni konferencia ezt a döntést Németország és Olaszország számára adta át. Komáromban tárgyalások kezdődtek Kánya Kálmán és Josef Tiso között, melyek nem vezettek megegyezésre, ezért 1938. november 2-án, az első bécsi döntéssel a tengelyhatalmak húzták meg az új magyar–szlovák határt. Imrédy politikájában néhány hónap után markáns jobbratolódás tapasztalható: talán a Német Birodalom térnyerése és Hitler hatalma vakították el annyira, hogy feladja korábbi politikáját és a náci vezéréhez hasonló rendszert akarjon kialakítani.

A miniszterelnök új programját 1938. szeptemberi kaposvári beszédében hirdette meg, „csodás forradalmat” vizionálva, egy diktatórikus államot, ahol az olasz korporációkhoz hasonló kamarák tömörítették volna az egyes hivatások dolgozóit, miközben az országház napirendre vette a második zsidótörvény tervezetét. A miniszterelnök antiparlamentáris elképzeléseivel élesen szemben állt a konzervatív országgyűlés nagy része, így Imrédy hiába próbált egy, a kormányt a parlamenttől függetlenítő felhatalmazási törvényt, majd egy házszabály-módosító indítványt keresztülvinni, a Horthy-korszakban példátlan módon kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt szavazták le őt. A kudarcok hatására már 1938 decemberében benyújtotta lemondását, de politikai okokból Horthy azt még nem fogadta el. Imrédy ezt a kormányzó támogatásának jeleként értelmezte, ezért 1939. január 6-án, a Pesti Vigadóban megalapította a Magyar Élet Mozgalmat, az általa álmodott tömegpárt alapját.

A miniszterelnök jobbratolódását külpolitikai téren Kánya Kálmán 1938. decemberi leváltása és Csáky István kinevezése mutatta meg. Magyarország 1939 februárjában csatlakozott az antikomintern paktumhoz, megszakította kapcsolatait a Szovjetunióval, miközben német nyomásra engedélyezte a Volksbund működését. Imrédy az általa szorgalmazott intézkedések – pl. második zsidótörvény, antikomintern paktum – életbe léptetése előtt, 1939. február 15-én lemondásra kényszerült, miután Rassay Károly és Bethlen István bizonyítékot talált arra, hogy egyik dédszülője zsidó volt. A jobbra tolódó politikus bukása ellenére sem tett le a „csodás forradalom” megvalósításáról, a náci Németország és számos szélsőjobboldali magyar sajtóorgánum (pl. Új Magyarság) támogatásával a háta mögött előbb a Magyar Élet Pártján belüli frakciójával, majd 1940-től ellenzékben, a Magyar Megújulás Pártjának élén tervezte visszatérését, ami 1944-ben csak részben valósult meg.