Létrejön a párizsi kommün

Szerző: Tarján M. Tamás

1871. március 28-án alakult meg hivatalosan a párizsi kommün, egy anarchista, szocialista és republikánus tagokból álló munkástanács, amely két hónapig tartotta irányítása alatt a francia fővárost.

1870 nyarán III. Napóleon francia császár (ur. 1851-1870) háborút indított Poroszország ellen, Sedannál végzetes vereséget szenvedett, ami bukását eredményezte. A porosz csapatok bekerítették és elfoglalták Párizst, s 1871 januárjában Versailles-ban kikiáltották a Német Császárságot. A vereség után az új francia nemzetgyűlés Bordeaux-ban alakult meg, így a fővárosban hatalmi űr támadt, amelyet a Proudhon és Blanqui utópista eszméit követők töltöttek be. A háború eredményeként Párizsban nagy létszámú milícia állt fegyverben, amely szintén a helyi hatalom oldalán állt.

A Versailles-ba költöző nemzetgyűlés és Adolphe Thiers miniszterelnök március 18-án kísérletet tett a város pacifikálására, de a párizsi nemzetőrök ellenálltak. Nyolc nappal később választásokat tartottak, 28-án pedig felállt a 92 tagú községi tanács, amelynek magyar tagja is volt: Frankel Leó a közmunkabizottság elnökeként tevékenykedett. Ezt a kommünt a kortárs Marx az első kommunista államnak nevezte, és a köztudatban is így él, de a valóságban sokkal inkább az utópista és anarchista eszmék hatottak létrehozóira, akik úgy gondolták, a jövő Franciaországa hasonló tanácsokból fog  állni. Bevezették a nyolcórás munkaidőt, szekularizációt hajtottak végre, nyugdíjrendszert vezettek be és felfüggesztették az adósságokat. Többek között a magántulajdon meghagyása miatt sem lehet tehát kommunista államnak nevezni a kommünt.

A kommünárok 1789 és 1848 örököseinek tartották magukat, újra bevezették a jakobinusok forradalmi naptárát, zászlajukat azonban a trikolór helyett vörösre cserélték. Párizs mintájára Lyonban, Grenoble-ban és számos francia városban is jött létre községtanács, ezeket azonban rövid idő után leverték. Hasonló sors várt Párizsra is, a nemzetgyűlés csapatai május 21-étől kezdődően egy hétig ostromolták a várost. A főváros ugyancsak megszenvedte ezt a pár hónapot, mert a kommün a számára nem megfelelő épületek vagy emlékművek lerombolásával, a Harmadik Köztársaság csapatai pedig a lázadás megbosszulásával, vérengzésekkel jelezte hatalomra jutását.

A kommün és az azt követő megtorlás mintegy 80 000 áldozatot követelt, a számon kérő osztagok sokszor fényképek alapján próbálták beazonosítani a kommünárokat. A hatvan napot megélő párizsi kommünt – helytelenül – a marxista írók a történelem első proletárdiktatúrájaként azonosították, programjuk hivatkozási alapjaként tekintettek rá.