Lázadás tör ki a Bounty fedélzetén

Szerző: Tarján M. Tamás

1789. április 28-án tört ki a történelem egyik leghíresebb lázadása a Bounty hajó fedélzetén, melyet Christian Fletcher első tiszt vezetett a hajó parancsnoka, William Bligh kapitány ellen.

A Bounty egy 1787-ben, az angliai Hull hajógyárában épült háromárbocos hajó volt, mely 220 tonna súlyával egyébként kicsinek számított társai között. A hajó első és egyetlen küldetése során azt a feladatot kapta, hogy kenyérgyümölcsöt, egy a burgonyához hasonló termést szolgáltató növényt szállítson Polinéziából a karibi angol gyarmatokra, hogy új élelmiszerforrást teremtsen az ott dolgoztatott rabszolgáknak. Sir Joseph Banks botanikus javaslatára a Királyi Haditengerészet a 32 esztendős William Bligh kapitányt bízta meg a feladattal, aki négyéves kora óta a tengeren szolgált és részt vett többek között Cook kapitánynak a Resolution hajóval végrehajtott 1776-79-es expedícióján, vagyis rutinos tengerésznek számított. A Bounty és 45 fős legénysége 1787. december 23-án hajózott ki a Temze torkolatából, hogy a dél-amerikai Horn-fokot megkerülve jusson el a Csendes-óceánra. Mivel a tenger rendkívül viharos volt, egy hónapos várakozás után Bligh kelet felé indult és a Jóreménység foka mellett elhaladva, az Indiai-óceánon át hajózott Tahitire, 1788 októberében kötve ki a szigeten.

A kapitányt számos későbbi, a lázadásról szóló alkotás szigorú és durva emberként örökítette meg, a valóságban azonban Bligh rendkívül engedékenynek bizonyult, amikor embereinek öt hónapos tartózkodást engedélyezett Tahitin – a kenyérgyümölcsöt biztosító növény termesztésének ürügyén – mely során tengerészei közül páran megházasodtak és letelepedtek a szigeten. Lehet, hogy ez az engedékenység okozta a kapitány vesztét, a legénység ugyanis meglehetősen kelletlenül bontott vitorlát 1789. április 4-én, hogy küldetését befejezve a karibi szigetvilágba hajózzon. A lázadás kirobbanásában szerepet játszhatott a Bligh és első tisztje, Christian Fletcher között kialakuló konfliktus – Fletchert az út első felében a kapitány állította a leváltott John Fryar helyére – mely során a kapitány gyakran a legénység és a bennszülöttek előtt alázta meg beosztottját.

Április 4-e után a Bounty nyugati irányban hajózott, és Bligh beszámolója alapján Tofua szigete környékén, április 28-án robbant ki a Fletcher vezette lázadás, mely során éjjel az alvó kapitányt fogságba ejtették és a zendülő első tiszt kezébe adták. A vérontás nélküli konfliktus során a fedélzeten tartózkodó 40 főből 18-an lázadtak fel, arra kényszerítve Bligh-t és négy fő kivételével a pártján állókat, hogy szálljanak csónakba, és hagyják el a Bountyt. A fellázadt hajó ezután visszatért Tahitire, de Fletcher tartott attól, hogy a haditengerészet a nyomukra akad, ezért nyolc társával és hat, gyakorlatilag fogságba ejtett tahiti bennszülöttel – nagyrészt nőkkel – 1789 végén ismét hajóra szállt, és a térképeken hibásan szereplő Pitcairn-szigeteken telepedett le.

A biztos halálba küldött Bligh és társai eposzba illő utat tettek meg a Bounty csónakjában, miután áthajóztak a Torres-szoroson és a Jáva-tengeren, 47 nap után elérték Timor szigetét. A kapitányt dicséri, hogy a navigációs eszközök hiánya ellenére az útnak mindössze egyetlen halálos áldozata volt, egy Norton nevű tengerész, aki egy balszerencsés partra szállás után esett el a bennszülöttek elleni küzdelemben. A kapitány 1790 márciusában már Londonban volt, tájékoztatta az admiralitást a lázadásról, ezért a zendülők felkutatására a Pandora nevű hajó még abban az évben útra kelt. Az Edwards kapitány által irányított hajó 1791 márciusában kötött ki Tahiti szigetén, majd hamarosan kézre is kerítette azt a tizennégy lázadót (közülük négyen Bligh hívei voltak, csak nem fértek be a csónakba), akik a szigeten maradtak. Ezután Edwards a Bounty nyomába eredt, melyet Fletcherék előrelátó módon 1790 márciusában, a Pitcairn-szigetek elérése után elpusztítottak. A Pandora kutatása nem járt sikerrel, ezért visszaindult Európába, a Torres-szorosban azonban a hajó zátonyra futott, elsüllyedt, az életben maradt 89 fő (köztük tíz lázadó) Bligh kapitányékhoz hasonló úton jutott el Timorra, majd Angliába.

Az 1792 során megindított eljárás során a lázadók közül hármat felkötöttek, ketten, Heywood és Morrison bűnbocsánatot nyertek, sőt, a későbbiekben kapitányi rangig jutottak el. Bligh a zendülés után folytatta karrierjét, altengernagyi rangban fejezte be pályáját, melyet még egy híres zendülés, a Rum-lázadás is tarkított, ezt az ausztráliai Új-Dél-Wales kormányzójaként verte le, 1808-ban. Ami a Pitcairn-szigetekre jutott lázadókat illeti, kolóniájuk egy ideig békében élt, Fletcher úgy rendezte be önkormányzatukat, hogy a tahiti bennszülöttek is azonos jogokat kapjanak. Mindez azonban nem ért fel az elrablás okozta dühvel, így 1793 szeptemberében a polinéziaiak véres felkelést indítottak, melyben Fletcher is életét vesztette. Az egykori lázadók közben családot alapítottak, utódaik még ma is élnek a szigeteken, az utolsó életben maradt lázadóról, John Adamsről az 1808-ban odalátogató amerikai Topaz hajó adott hírt.