Merénylet Szaladin szultán ellen

Szerző: Tarján M. Tamás

1176. május 22-én az Asszaszinok Rendjének orgyilkosai sikertelen merényletet hajtottak végre Szaladin egyiptomi szultán (ur. 1174-1193) ellen, miközben az uralkodó seregével az Aleppó közelében fekvő Azaz várát ostromolta.

Az Asszaszinok Rendje a középkor egyik legrejtélyesebb szervezete volt, mely félelemmel töltötte el nem csak a Közel-Kelet, de Európa politikusait, hadvezéreit is. A rend elsősorban precíz merényleteiről híresült el, az 1070 körül, Haszán-i Szabah által alapított szekta azonban vallási irányzat, politikai formáció és terroristacsoport volt egyszerre. Szabah kihasználta a Fátimida dinasztia gyengeségét, és a 11. század végén elfoglalta az észak-iráni hegyekben fekvő Alamut várát, az Asszaszinok későbbi központját.

A rend a bagdadi kalifátus öröklési zűrzavarát kihasználva Irán és Szíria területe között egy hegyvidéki ütközőállamot hozott létre, melynek stabilitása a szinte bevehetetlen erődökön alapult. Az Asszaszinok rendje három csoportra tagozódott, melyek közül a felső kettő vallástudománnyal foglalkozott és csak a fidáj névvel illetett alsó réteg hajtott végre merényleteket. A keresztes hadjáratok idején a hosszú időn át kiképzett katonák a rend és a nagymester, a „hegyek öregjének” rendelkezése és politikai szándéka szerint hajtották végre akcióikat.

Az Asszaszinok célkeresztjébe vallási vezetők, imámok, majd politikusok és hadvezérek kerültek, terroristáik preventív jelleggel irtották ki az ellenük szervezkedő államok vezetőit. A rend, bár iszlám hitű volt, „megrendelésre” akár a keresztes államok kérésére is hajtott végre támadásokat, mindez csak fizetség kérdése volt. A fidájok alsórendűek voltak Szabah rendjében, kiképzésük mégis hatalmas energiát vett igénybe: a meglepően modern eszközökkel dolgozó bérgyilkosok elvegyültek a célszemély közelében, gyakran hónapokig vártak az alkalmas pillanatra, tehát fizikai kiképzésük széleskörű műveltséggel kellett társuljon. Ehhez jött a hideg, számító gondolkodás és a precizitás, ami döntő pillanatban a merénylet sikerét hozta.

Fontos megjegyezni, hogy az Asszaszinok, bár terroristák voltak, mindig kerülték a civil áldozatokat, kizárólag a célszemély meggyilkolásával küldtek figyelmeztetést a külvilág számára. Szaladin szultán 1174-ben került a rend célkeresztjébe, miután Núr-ad-Din emír szíriai és aleppói emír elhunyt. Az uralkodó fia, Al-Szalih háborút vívott a névleg vazallusául szegődő Szaladinnal, melynek során 1175-ben megkereste az Asszaszinokat, akik az iszlám síita ágának híveiként ugyanolyan hitetlennek tekintették a szunnita szultánt, mint a keresztény lovagokat. Az első, 1175-ös merénylet sikertelen maradt, de azt eredményezte, hogy Szaladin a rend ellen támadt.

1175 végén ezért az Asszaszinok harcosai beszivárogtak a szultán seregébe és 1176. május 22-én másodszor is kísérletet tettek meggyilkolására. Mivel az uralkodó az első próbálkozás óta erős vértezetben járt, túlélte a támadást, ám a későbbiekben lemondott az Asszaszinok megbüntetéséről (egyesek szerint azért, mert a rend vezetője éjjel táborába lopózott és tőrrel egy üzenetet hagyott nála, ami valóban a terroristák egyik kedvelt módszere volt). A rendet később más uralkodók is próbálták felszámolni, de az ismeretlen hegyi terepen esélyük sem volt az Asszaszinok ellen.

II. András magyar király és VI. Lipót osztrák herceg az V. keresztes hadjárat (1217-1221) során 300 lovagot küldött a rend legyőzésére, de közülük mindössze hárman tértek vissza. Végül a hegyvidéki állam is szembekerült egy olyan ellenféllel, mely túlnőtt erején: Möngke mongol nagykán (ur. 1251-1259) megbízásából 1256-ban Hülegü hadjáratot vezetett az Asszaszinok földjére, a következő évben elfoglalta Alamutot, és megsemmisítette a Közel-Kelet rettegett gyilkosait. Marco Polo állítólag 1261-ben látogatást tett az Asszaszinok Rendjének túlélői között, akik – bérgyilkosként – végül Bajbarsz (ur. 1260-1277) Mameluk Birodalmában találtak menedéket.

A rend mára a mítoszok homályába veszett, de egykori jelentőségét mutatja, hogy számos nyelvben (vö. angol assassin) nevük a gyilkolásra alkalmazott kifejezéssé vált. Gyakori az a feltehetően téves elképzelés is, hogy az Asszaszinok hasisszívók lettek volna, és ebből eredne nevük. Ez főleg Marco Polo beszámolója nyomán terjedt el, újabban a tudósok a nevet inkább vallási hitvallásukra vezetik vissza, melyről azonban kevés információval rendelkezünk. A vitát eldöntő bizonyítékok elégtek az alamuti könyvtár 1257-es felgyújtása során, így feltehetően az Asszaszinok örökre a valóság és a misztikum határmezsgyéjére kerültek.