rubicon

Na­pó­leon új­ra­te­me­té­se

Kultusz és identitás
12 perc olvasás

Annak, hogy valaki újratemetésben részesüljön, elsődleges feltétele, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtó, széles körű közösségi figyelmet kiváltó személyiség legyen. Napóleon alkalmasságának bizonygatására ezen a téren aligha kell sok szót pazarolni. A másik alapvető feltétel az, hogy az adott személyiség valamilyen okból tartósan súlyos méltánytalanságot szenvedjen el, amely temetésére is látványosan kihat. A kellő tisztelet elmaradása a száműzetésben, majd az idegen földbe történő, a nyilvánosság kizárásával vagy legalábbis a szertartás nem megfelelő elvégzésével végrehajtott eltemetésben érhető tetten. 

A bukott császár Szent Ilona szigetére történt száműzésével és ott angol fogságban 1821-ben bekövetkezett halálát követő sírba tételével ez a második feltétel is teljesült. Végül a harmadik feltétel, hogy a korábban esetleg kedvezőtlen közvélemény rokonszenvezővé váljék, illetve hogy a hallgatásra kényszerített pártfogó közösség korábban lappangó, rejtőzködő támogatása nyilvánosan teret nyerhessen, s így a rehabilitációs szándék kellőképpen megizmosodjék. 1815 és 1840 között ez a folyamat is lejátszódott.

Az újratemetés leggyakoribb hősei a történelem alakításában

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.