Er­kölcs nél­kül nincs har­mó­nia

A va­dá­szat bí­rá­lói leg­több­ször er­köl­csi fenn­tar­tá­sai­kat han­goz­tat­ják. Vissza­té­rő „ér­vük”, hogy a vad­nak nincs pus­ká­ja. Ez igaz, és az egyen­lőt­len hely­zet va­ló­ban meg­ke­rül­he­tet­len er­köl­csi kér­dé­se­ket vet fel. De az is evi­den­cia, hogy az er­kölcs gyö­ke­rei ép­pen on­nan ere­dez­tet­he­tőek, ahol és ami­kor ős­em­ber elő­deink cso­por­tok­ba szer­ve­ződ­ve va­dász­ni kezd­tek.

Változó politikai rendszerek, változatlan vadászetika Változó politikai rendszerek, változatlan vadászetika

Az er­kölcs (az eti­ka) a kö­zös­sé­gek ál­tal meg­fo­gal­ma­zott nor­ma- és el­vá­rás­rend­szer, mely vég­ső lé­nye­gét te­kint­ve ön­kor­lá­to­zást je­lent. „Meg­te­het­nék va­la­mit, de nem te­szem meg.” A va­dá­szat so­ha­sem volt ön­cé­lú és fék­te­len öl­dök­lés – és so­ha­se vál­hat az­zá. Va­dá­szó őseink éle­tét és va­dá­sza­ti gya­kor­la­tát há­rom szent­nek te­kin­tett alap­elv ha­tá­roz­ta meg. Az egyik: a ter­mé­szet és ben­ne az ál­la­tok fel­té­tel nél­kü­li tisz­te­le­te. A má­sik az egy­má­sért ér­zett fe­le­lős­ség, hisz a sok ve­széllyel és ne­héz pró­ba­té­tel­lel já­ró va­dá­szat csak ak­kor le­he­tett ered­mé­nyes, ha az ak­ció min­den részt­ve­vő­je tu­dá­sa leg­ja­vát ad­va tel­je­sí­tet­te a rá­bí­zott felada­tot, s ugyanak­kor vi­gyáz­ta és vé­del­mez­te tár­sait. És vé­gül a har­ma­dik: csak annyi va­dat kell és sza­bad elej­te­ni, amennyi­re a kö­zös­ség­nek szük­sé­ge van, az elej­tett ál­lat­nak pe­dig min­den „por­ci­ká­ját” (hú­sát, sző­rét, bő­rét, csont­ját, agan­csát) hasz­no­sí­ta­ni kell. 

Az em­ber és a vad vi­szo­nyát a ra­cio­ná­lis meg­fon­to­lá­sok mel­lett át- meg át­szőt­ték spi­ri­tuá­lis tar­tal­mak is. Az is­te­nek, a föl­dön­tú­li ha­ta­lom­mal bí­ró lé­nyek nem vé­let­le­nül öl­töt­tek oly gyak­ran ál­la­ti ala­kot a ré­gi ko­rok em­be­rei­nek tu­da­tá­ban. Az élő és az elej­tett ál­la­tot egyaránt tisz­te­let és kü­lön­le­ges bá­nás­mód il­let­te meg, már csak azért is, mert elő­deink szen­tül hit­ték – és a