Devictus vincit – Legyőzetve győz

A királyságtól a király nélküli királyságig

A fiatal Péhm József – aki csak 1942-ben vette fel a Mindszenty nevet – személyiségére jelentős hatást gyakorolt az első világháborús vereség és az azt követő rendszerváltások sora. 1917-től a zalaegerszegi Magyar Királyi Állami Főgimnázium hittanára volt. Itt érte a háborús vereség, az őszirózsás forradalom, az utolsó magyar király, IV. Károly hatalmának megszűnése, a Tanácsköztársaság, végül a református Horthy Miklós kormányzóvá választása.

Az ekkor 26 éves fiatal, agilis pap közreműködésével született meg a zalaegerszegi katolikus sajtó, lett színpada a kultúrháznak, épült jégpálya a fiataloknak. Ebben a sok változást hozó időszakban kapcsolódott be a közéletbe, a Zalaegerszeg környéki politikai mozgalmakba. Megalapította és szerkesztette a Zalamegyei Újságot, amelynek első száma 1918 karácsonyán jelent meg. A tartalomban pedig ragaszkodott ahhoz a szellemi irányhoz és világnézethez, amelyben ő maga is nevelkedett.

A köztársaság 1918-as kikiáltása előtt még üdvözölte a változásokat, de utána világosan látta, hogy a királyság megszűnése és a Károlyi-féle rendszer nem kívánta fenntartani az egyház korábbi helyzetét. Mindszenty meggyőződése szerint az állam és egyház szétválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását. Tevékenyen segítette a híveket, a katolikus hitelvekből semmit nem engedett, komolyan vette papi feladatait, tanárként pedig szigorú ember hírében állt. 1919 elején a szombathelyi püspöki javadalmak zár alá vétele miatt került szembe az állammal, mivel egy cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy a köztársasági államforma nem örökölheti meg a főkegyúri jogot. Ráadásul megtagadta a köztársaságra tett esküt is. Nem csoda, hogy ezután ellenforradalmi tevékenység vádjával letartóztatták Szombathelyen. Házi őrizetéből a Tanácsköztársaság idején szabadult. Zalaegerszeg elhagyására kényszerítették, haza kellett térnie szülőfalujába (Csehi)Mindszentre. „Ha itt a kommunizmus marad, jövő nyáron már a kapátok is állami tulajdon lesz.” – mondta szülőfaluja lakóinak. A Tanácsköztársaság bukása után saját tapasztalatai is megerősítették korábbi antikommunista elkötelezettségét. Ez pedig egész életében elkísérte.

Legitimizmus, szociális érzékenység

Több kortársához hasonlóan egy folyamatnak látta az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot, amelyben az egyház helyzete folyamatosan romlott. A református Horthy hatalomra kerülésében a közrend helyreállítását látta, ezért kezdetben üdvözölte azt, de jobbnak tartotta volna a Habsburg-restaurációt. Ennek egyik jeleként az 1925-ös lourdes-i zarándoklat alkalmával felkereste Habsburg Ottó főherceget. Másik jel, hogy Horthy Miklós kormányzó születésnapja alkalmából a hálaadó miséket általában nem ő, hanem a káplánja tartotta meg.

Ez a szembenállás végig megmaradt, mivel a királyság intézményét úgy őrizte meg a Horthy-rendszer, hogy szakított a katolikus Habsburg-házzal.  Mindszenty szemében a keresztény értékrenddel szervesen összeforrt királyság a magyar nemzet számára a hatalomgyakorlás ideális formája. Ezt a szerepet a református kormányzó nem tölthette be. Mindszenty nem tartozott a szabad királyválasztók közé, ellentétben például Prohászka Ottokárral, hanem a Pragmatica Sanctio alapján álló legitimista volt. A törvényesnek tekintett uralkodó – előbb IV. Károly, majd fia, Habsburg Ottó – trónra lépését követelte, és valószínűleg a királypuccsok támogatói közé tartozott.  Konzervatív legitimizmusa a korszakban végig nyilvánvaló volt. A kormányzati politikát leghatározottabban a Gömbös-féle autoriter irányú fordulat idején ítélte el.

A zalaegerszegi plébános szociális érzékenysége, a város fejlesztéséért hozott erőfeszítései is jórészt az 1918–1919-es tapasztalataiból fakadtak. Úgy értékelte a helyzetet, hogy nagyobb nyomor köszöntött be a proletárdiktatúra idején, mint korábban bármikor. Kiemelt feladatának érezte a munkásság és a parasztság problémáinak megoldását, helyzetüknek javítását. A földosztás követelése Prohászka nyomán nála is visszatérő gondolat volt, amelyet nem kommunista követelésnek tartott, sőt, mielőbbi végrehajtását sürgette, hogy elkerülhető legyen a kommunizmus terjedése. A leghatározottabb szorgalmazója lett a szociális reformok mellett elkötelezett, katolikus világnézeti párt létrehozásának. A leszakadt társadalmi csoportok felemelése érdekében alapot hozott létre a szegényebb sorban élő gyermekek iskoláztatására, további intézkedésként bérbe adott 5–7 holdas földeket is, hogy megélhetést biztosítson a nyomorba süllyedő parasztoknak.

Az antiszemitizmus ellen

Mindszenty már az 1930-as években a nácizmus és a fajelmélet ellenzője volt, ennek érdekében elolvasta Alfred Rosenberg fajelméletről szóló munkáját (A 20. század mítosza), hogy visszautasíthassa a katolikus tanítással teljesen összeegyeztethetetlen gondolatokat. Iránymutatóul szolgált számára XII. Piusnak a Mit brennender Sorge (Égető aggodalommal) kezdetű körlevele is. Nézeteit a katolikus egyház szociális tanítása alapján fogalmazta meg, amelynek célja – ellentétben a nyilasokkal – nemcsak a tömegek megnyerése volt. A nyilas propagandával szemben a keresztényszocialista elvek gyakorlatban történő átültetését szorgalmazta.

A hazai zsidóság sorsa kihívás elé állította a teljes magyar társadalmat, ezen belül a katolikus egyházat is. Mindszenty 1944 márciusában, az ország német megszállásakor lett veszprémi püspök, meggyőződését, hitét jól mutatja, hogy mint katolikus főpap komolyan vette a keresztség szentségének kiszolgáltatását. Ugyanis az egész katolikus egyház érzékelte a problémát, hogy megnőtt a keresztséget kérők száma – egyértelműen a hazai zsidótörvények hatására –, akiknek egy jelentős része a zsidók köréből került ki. A keresztség felvételét megelőző oktatási időszakot Mindszenty megemelte háromról hat hónapra. Ekkor még nem tudhatta, mi lesz a hazai zsidóság sorsa. 1944 májusi bérmakörútján már reagált az őt körülvevő eseményekre, ahol kiállt a keresztény közösség tagjai mellett, azok származásától függetlenül. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bűn az, amit embertársainkkal cselekednek. A deportálások hatására aztán Mindszenty kivételes esetben szinte azonnal megadhatóvá tette a keresztség szentségét. A nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, és Sopronban fogságba került. Innen a Vörös Hadsereg szabadította ki, bár Mindszenty ezt így mondta: „engem senki sem szabadított fel, hanem a menekülő karhatalom felejtett itt”.

A kommunizmus ellen

Mindszenty József 1945 októberében foglalta el az esztergomi érseki széket. Itt ismét nagy kihívásokkal szembesült. A kommunizmus egyszerre volt a számára ideológiai és politikai veszély, míg a királyság intézményében védelmet látott.  Mindszenty következetesen szívén viselte azokat a politikai, társadalmi kérdéseket, amelyek mélyen érintették a magyar társadalmat. Nem félt követelni a hadifoglyok hazaengedését, tiltakozott az internálások ellen, és elítélte a svábok és a felvidéki magyarok kitelepítését is.  

Mindszenty a sajátja mellett a Vatikán álláspontját is képviselte. A Vatikán is kereste a tárgyalások lehetőségét, de ennek alapja a vallásszabadság biztosítása lett volna. 1948 tavaszán a Rákosiékkal tárgyaló egyházi delegáció a Mindszenty által is jóváhagyott minimumot követelte meg, ezek voltak: az egyház elleni támadások megszüntetése, a katolikus sajtó engedélyezése és a pápai nunciatúra visszaengedése Magyarországra. Azonban egyik követelés sem valósult meg, ezért és az iskolák államosítása miatt Mindszenty végképp a szembehelyezkedést választotta. Egyetlen iskoláról sem volt hajlandó lemondani, elvi alapon: ha van az egyháznak joga iskolákat alapítani és fenttartani, akkor lehet, ha nincs, akkor nem lehet.

1948. december 26-i letartóztatása után kezdődő koncepciós perét Rákosi Sztálin engedélyével indította el – pedig korábban a szovjet politikusok már két alkalommal megakadályozták Mindszenty félreállítását. A vizsgálati fogság 39 napja alatt Mindszenty tagadta bűnösségét. A papságot előre felkészítette arra, ha összeesküvéssel vádolják meg, ennek esetleges beismerését kizárólag a test gyengeségének szabad tulajdonítani. Az utolsó szó jogán is hangsúlyozta, hogy a hadifoglyokért, az internáltakért vagy éppen a felvidéki magyarokért írt körleveleit újra megírná, míg más ügyekben pedig beletörődött a vádakba. Ennek ellenére Mindszenty a kommunizmus elleni harc jelképévé vált, amit megerősített 1956-os szerepvállalása is.

Összegzés

Mindszenty József az elvek embere volt. Elvei a hit és az egyház tanításán alapultak. A hitleri totalitárius rendszer elutasítása ahhoz vezetett, hogy a nyilasok letartóztatták, Sztálin rendszerének megtagadása pedig a kommunisták retorzióját váltotta ki. A Vatikán akaratát, szándékát azonban mindvégig követte; ennek legismertebb példája, amikor VI. Pál pápa 1974-ben megkérte a lényegében évtizedek óta üres esztergomi érseki székről való lemondásra – ő ugyan ezt nem tette meg, amikor viszont a pápa a döntésével mégis üresnek nyilvánította az érseki széket, Mindszenty ezt elfogadta. Soha nem akart volna egyházat bomlasztó mozgalom tagjának tűnni, Isten és az egyház iránti hűsége megkérdőjelezhetetlen. Áldozattá vált a politikai küzdelemben, amelyben nem a valláserkölcsi szempontok, hanem a puszta hatalmi érdekek érvényesültek. A hercegprímás nemcsak a hitéért üldözött keresztények megtestesítőjévé vált, hanem a vallás és az ateizmus, az egyház és az állam közötti összeütközéseknek is jelképe lett. A diktatúrákkal szemben a keresztény tanításból következő emberi méltóságon alapuló nyugati értékrendet és kultúrát képviselte.