rubicon

A Lex Apponyi

28 perc olvasás

A Lex Apponyit véleményem szerint a dualizmus kori magyar államnyelv oktatásának történeti fejlődése tükrében kell értékelni, legalábbis én így értékelem és a nemzetiségi politikusok és a nemzetiségi egyházak is így értékelték.

1868. évi népiskolai törvény úgy intézkedett, hogy "Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást." Ezt a rendelkezést a nemzetiségi törvény kiegészítette azzal, hogy az állam is köteles olyan alsó és középfokú iskolákat felállítani, amelyben a nemzeti kisebbségek nyelvén folyik az oktatás. A magyar államnyelvet a nem magyar oktatási nyelvű elemi iskolákban az 1880-as évek elejéig tantárgyként sem kellett oktatni.

Joggal állapította meg az ellenzék egyik vezetője, Mocsáry Lajos, hogy a nemzetiségi törvény alapelve az, hogy "az államnak […] akként kell berendeznie közigazgatását és igazságszolgáltatását, hogy mindenki saját nyelvén kereshesse az igazságot."

Az 1868. évi 9. tc. kimondta a román és szerb görögkeleti (ortodox) egyházak autonómiáját.

Az 1879. évi 18. törvénycikk intézkedett arról, hogy az államnyelvet a nem magyar oktatási nyelvű népiskolákban is tanítani kell. "Szükséges lévén, hogy a magyar nyelvnek, mint az állam nyelvének elsajátítására, minden állampolgárnak kellő mód nyújtassék." Ez a törvény 3-4 év haladékot adott a magyar nyelv megtanulására. "A már hivatalban levő tanítók kötelesek a magyar nyelvet - ha azt nem bírják - 4 év alatt annyira elsajátítani, hogy azt a népiskolában tanítani képesek legyenek. 1882. évi június 30.-tól kezdve tanítói oklevelet senki sem nyerhet, 1882-re vagy azután végzett egyének közül tanítóul vagy segédtanítóul senki sem alkalmazható, a ki a magyar nyelvet beszédben és írásban annyira el nem sajátította, hogy azt a népiskolában

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.