Kitört az alkotmányosság

Magyarországon a rendi képviseleti rendszert 1848-ban váltotta fel a polgári parlamentarizmus. Tartós működésére azonban csak az 1867-es kiegyezés után kerülhetett sor. 1848-ban liberális elvek alapján úgy határozták meg a választójogosultak körét, hogy a szavazás segítségével mindenütt a helyi elitnek legyen beleszólása a politika alakításába. Ez az alapelv nem változott meg a kiegyezést követő évtizedekben sem.

A dualizmus korában nemhogy párttörvényről nem esett szó, de a párt szó sem fordult elő egyetlen magyar törvényben sem. A liberális elvek szerint a választópolgár egy személyt küldött a képviselőházba, aki aztán a politikaalakítás megkönnyítésére azonos álláspontot valló képviselőtársaival pártokat, frakciókat alakított. A valóságban a választásokon induló politikusok valamelyik országgyűlési párt programjához csatlakoztak.

A pártnak mint fogalomnak elterjedése nem jelentette a huszadik századi értelemben vett szervezett pártok létrejöttét. A választókerületekben csak egy-egy választásra alakultak, mindenekelőtt a helyi előkelőségekből olyan csoportok, amelyek egy-egy jelölt megválasztását támogatták.

Az 1869-es választáson induló Deák-, avagy a jobbpárt büszkén vállalta a kiegyezést, az alkotmányossághoz, a normális állami és társadalmi működéshez való visszatérés felelősségét. A Tisza Kálmán, Ghyczy Kálmán és Jókai Mór nevével fémjelzett balközép számára azonban elfogadhatatlan volt a kiegyezés eredményeként létrejött közös hadsereg, a közös külügyi apparátus és a két törvényhozás érintkezésére létrehozott küldöttségek, az ún. delegációk. A harmadik nagy pártot a "szélbaliak" alkották, akik Ausztriával, azaz az örökös tartományokkal csak az uralkodó személyén keresztül vállalt közösséget, a perszonáluniót fogadták el.

A három nagy magyar pártcsoport természetesen egyaránt 1848-ra esküdött. Az ország lakosságának többségét kitevő nemzetiségek csak kisebb pártcsoportokkal vagy egyes képviselőkkel rendelkeztek. Ez a pártstruktúra, amely olyan helyzetben jött létre, amikor az Osztrák?Magyar Monarchiát sokan csak átmeneti képződménynek hitték, lényegileg akkor is fennmaradt, amikor a birodalom léte már nem volt megkérdőjelezhető.

Az 1869-ben Pest, Pilis és Solt vármegyében lezajlott "pártmozgások" csírájukban tükrözik az egész korszak jellegzetességeit. A korszak liberális ideológiájában ? ha ezt a gyakorlat nem is tükrözte ? a pártharcokkal szemben a nemzeti egységre törekvés dominált. Az 1865-ös választás után pl. a "Deák-kör" néven alakult képviselői pártklub magának Deáknak a kérésére általános "képviselői kaszinóvá" változott.

Nyári Pál, a balközép párt egyik legismertebb