Harcosból versengő II. Futball és férfiidentitás a 20. századi Magyarországon

A férfias nemesi versengés beállítódási mintái alapján szerveződő atlétika és a feltörekvő polgárság életvitelének racionalitását inkorporáló torna egy fontos vonatkozásban közös nevezőre hozható: a szertornász, a futó, a birkózó vagy az úszó közös abban, hogy végső soron egyedül küzd önmagával, illetve ellenfelével. Ezzel szemben a futball a szó többszörös értelmében tömegsport: a polgárság alatti társadalmi csoportok tagjai is űzhetik, mégpedig egy csapat tagjaként, nagyszámú szurkoló előtt. Minimális felszereltséggel is művelhető, s így kevés költséggel jár. A csapatok identitáshordozó jellege az alsóbb néprétegek kollektív distinkciós igényeit is kielégítheti. A labdarúgás demokratikus-meritokratikus játék, hiszen sajátos belső szabályai és szelekciós elvei nem kötődnek közvetlenül a különböző társadalmi rétegek közösségi beállítódásaihoz és késztetettségeihez. Így ez az a sport, amely – beteljesítvén a 19. század közepén elkezdődött, és már a korábbi sportokban is körvonalazódó folyamatot – a kooperatív-közösségi férfiasság par excellence intézményesüléseként fogható föl.

A 20. század első felében a magyar futball belső kontextusa mindenekelőtt az FTC–MTK-derbi (ill. annak szimbolikája) révén érthető meg. Ugyanakkor, ha érteni szeretnénk, miért is vált a magyar nemzeti tizenegy a kontinens egyik legjobb csapatává már századunk tízes éveiben, ajánlatos a külső kontextusra, azaz az osztrák–magyar derbire is utalni. A két nemzet válogatottja 1902 és 1956 között 101-szer találkozott (ebből 82 alkalommal az 1938-as Anschluss előtt). E küzdelemsorozat lényegi szerkezeti hasonlóságokat mutat az MTK–FTC-szembenállással. Hiszen ahogy a magyar derbi a zsidók és németek közötti asszimilációs versenyfutás szimbolikus megnyilvánulásaként is fölfogható, az osztrák–magyar derbi, legalábbis magyar részről, részben az osztrák–magyar monarchiabeli szimbolikus dominanciáért, részben a kontinens futballválogatottjai közötti elsőségért folytatott versengés kifejezője.

A Monarchia széthullásának történelmi pillanatában a szféra szükségleteit messze meghaladó tudás halmozódik föl a magyar futball világában. A jobbra tolódó, az antiszemitizmust kormányszintre emelő új rezsim első éveiben a legkiválóbb, elsősorban zsidó származású magyar játékosok és edzők külföldön keresnek maguknak munkát. Legtöbben Ausztriába távoznak (a Hakoah, a bécsi zsidó csapat, mely 1925-ben megnyeri az első osztrák profi bajnokságot, jórészt Budapestről érkezett játékosokból áll), de sokan dolgoznak Olaszországban, Csehországban, Svájcban is, és nem elhanyagolható a Latin-Amerikába kikerülők száma sem.

A harmincas években kialakul