Brusznyai Árpád születése

Ifjúsága

Brusznyai Árpád 1924. június 27-én született Derekegyházán, az akkori Csongrád vármegye szentesi járásában. Apja, a felvidéki származású Brusznyai József csendőrtiszthelyettes volt. A katonai szolgálat letelte után állt be a csendőrségbe. Az Alföldön szolgált, így ismerte meg Szentesen későbbi feleségét, a varrónő Takács Franciskát. Itt is telepedett le az 1934-től nyugdíjba vonuló csendőr, egy kis családi házban nevelték vallásos szellemben gyermekeiket. Az édesapa mindkét fiát katonai pályára szánta, azonban József pap, Árpád pedig tanár lett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium elvégzése után.

Brusznyai Árpád tehetsége sportban, zenében (nagybőgőn játszott), írásban, cserkészetben is megmutatkozott, középiskolás éveiben ösztöndíjat is kapott. Ugyanakkor magántanítványokat is kellett vállalnia, hogy biztosíthassa a tanulását és hozzájárulhasson a család megélhetéséhez. Tizennyolc éves korában csonttuberkulózist kapott, amit ugyan túlélt, de lényegében fogyatékkal élő emberré vált. Fő érdeklődési területe a klasszika filológia lett, így Szentesről egyenes út vezetett a Ménesi úti Eötvös Collegiumba 1942-ben. Elsősorban Homérosszal foglalkozott, mint az Iliász és az Odüsszeia szókincse közti különbség vagy a homéroszi kérdés. Érdekelte a görög őstörténet is. 1947-ben egy évig Bécsben tanult, ahol 1848 történetére vonatkozó kutatásokat is folytatott. A forradalmár Lovassy László pályájának értelmezése is a bécsi évek terméke. Végül 1949-ben kitüntetéssel kapott latin–magyar–történelem–görög szakos tanári diplomát. Egyetemi tanulmányainak időszaka egybeesett a politikai átalakulással, amely az Eötvös Collegiumra is hatást gyakorolt: a kommunista diktatúra kiépülésének ugyanis útjában állt a nagy múltú elitképző intézmény – de Brusznyai tulajdonképpen még az átszervezés előtt befejezte itt a tanulmányait.

Ígéretes tanári és tudományos pálya állt előtte. Az ELTE Görög Filológiai Intézetének tanársegédeként és könyvtárkezelőjeként kezdett dolgozni. 1951-ben sikerrel megvédte doktori disszertációját, amelyben Homérosszal foglalkozott. A karrierje mégis megtört. Apját csendőrmúltja miatt bebörtönözték, bár már rég nyugdíjas volt a második világháború idején. Bátyját, Brusznyai József atyát internálták Kistarcsára a békepapság szervezése ellenében kifejtett tevékenysége miatt. Letartóztatásával püspöke, Pétery József elleni koncepciós pert kívánták előkészíteni.

A családjával kapcsolatos események miatt Brusznyai Árpádnak az egyetemet ott kellett hagynia, és később pont Pétery püspök nyújtott segédkezet számára. Először Mendén kapott kántori megbízatást, majd a váci papi szemináriumban taníthatott latint, görögöt, éneket és összhangzattant. Közben a váci székesegyházban kántori feladatokat is vállalt. Vácon találkozott Honti Ilonával, akinek egykori katonatiszt édesapja szintén megbélyegzett volt. Kántorként kollégája volt Brusznyainak, és egy alkalommal sakkozni vitte haza magával a fiatalembert. Brusznyai így találkozott először az akkor már jegyben járó Honti Ilonával, aki később mégis inkább a betegeskedő filológust választotta. Egy évvel később Veszprémbe költözött, de a levelezés folyamatos volt. Veszprémben sikerrel kezelték Brusznyai betegségét is, így 1953-ban Ilonával összeházasodtak és végleg Veszprémbe költöztek, ahol lakást utaltak ki számukra a Hóvirág utcai lakótelepen. A férj már 1952 ősze óta a Lovassy László Gimnáziumban tanított, míg Honti a Nehézvegyipari Kutatóintézetben laborasszisztensként vállalt állást. 1954-ben megszületett lányuk, Margit.

A tanár

Brusznyai 1952 nyarától tanított a Lovassy Gimnáziumban. Egy olyan világban, ahol a pedagógiai munka politikai munkává vált. A tanárok ellenőrzése folyamatos volt, elvárássá vált, hogy az órákon megfelelő mennyiségű „politika” – értsd: kommunista ideológia – hangozzék el. A Jeszipov–Goncsarov-féle szovjet pedagógiai kézikönyv mindezt úgy fogalmazta meg: „megadni az osztályharcnak a maximális lehetőséget.” A gimnázium tantestületének többsége azonban a mindennapi munkában igyekezett ellenállni csendes, de határozott módon. Tehette, hisz sokáig az igazgató volt az egyetlen párttag, de ennek is inkább a karriervágy, mint a meggyőződés volt az oka. Egy példát kiemelve: a kényszerből felvett munkás és paraszt származású diákok enyhébb osztályzására nem törekedtek, helyette a tanári és pedagógiai munka javítását állították a középpontba, hogy csökkentsék ezen diákok leszakadását a többi tanulótól. Az adatok kozmetikázása helyett inkább a korszakban kockázatos tanári felelősségvállalás került előtérbe.

Brusznyait a Veszprém Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága osztotta be a Lovassyba, rögtön osztályfőnök lett és a történelem munkaközösség vezetője. Az órait hajszálpontosan kezdő és befejező tanárt nemcsak a diákok, de kollégái is hamar elismerték. Hamarosan szervezője és sajátos színfoltja lett a város zenei életének is. Énekkart vezetett, irodalmi kört tartott és aktívan érdeklődött a közélet iránt is. A megbízhatatlannak vélt értelmiségiek azon büntetését kapta, hogy középiskolába került tanárnak. Brusznyai empatikus tanár volt, mindez bölcsességgel és emberiességgel társult. Ezt bizonyítják a negyedéves osztályfőnöki jelentései, amelyek tartalmazzák a konfliktusait tanárkollégáival; minden esetben a diákok érdekét képviselte. A közösségépítés, a gondok kezelésének képessége is jól kirajzolódik ezekből. A nagyjából húsz főből álló iskolai zenekar volt az egyik kedvenc terepe, amelynek fellépéseire „zene – tánc – büfé” felhívással csalogatta az érdeklődőket.

Brusznyai a művészeti nevelést nemcsak az iskolában, hanem a falakon túl is fontosnak tartotta. Az iskola 100 fős énekkara tömegdalokat, népdalokat, Beethoven, Bach és más szerzők műveit adta elő. A diákok és a tanárok terheltségét is amiatt kívánta csökkenteni – különösen a természettudományok kapcsán –, hogy több idő jusson a művészeti és esztétikai nevelésre, akár szakkörök formájában. Küzdött a tanári munka anyagi megbecsüléséért, különösen az osztályfőnökség terheinek megfelelő anyagi kompenzálásáért. A jelenleg ismert iratanyagból nem a rendszerrel szemben álló, hanem a tanári munkát eredményesen és lelkiismeretesen végző fiatalember képe rajzolódott ki.

Brusznyai Árpád személyiségét kollégái és diákjai visszaemlékezéséből tudjuk megragadni. Tanított tárgyait – latin és történelem – igényesen, magas színvonalon oktatta. Részletgazdag, pontos tudást várt el diákjaitól. Dinamikus és anyaggazdag óráin egyszerre jelent meg a tanári tekintély és diákjai megbecsülése. A diákok és a tanár között érzelmi viszony is létesült, a tanulók ragaszkodtak tanárukhoz. Néhány diákja még a letartóztatása után – amikor egy rövid időre hazaengedték – rögtön meglátogatta egykori tanárát. 1956 októberéig Veszprémben sokkal több jó érte, mint rossz. Értelmes munkát végezhetett – a tanítás örömet okozott neki –, nemcsak a kollégái, hanem a város is hamar elismerte tevékenységét. Szerelme és házassága, életkörülményeinek stabilizálódása is Veszprémben valósult meg. Derű és szigor jellemezték, és tevékenysége jó alapot jelentett volna a továbblépésre.

Brusznyai Árpád tragédiája

Az 1956-os forradalomban villámgyorsan kiderült, hogy a magyar nép nem kér az idegen megszállókból és a kommunista diktatúrából sem. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy október 23-a után milyen gyorsan alakultak meg az ország szinte minden fontos településén a forradalmi tanácsok. A veszprémi október 26-án alakult meg, és november 1-jén éppen Brusznyai Árpádot választotta meg elnökévé.

A város megbecsült és ismert tagja volt, sokan felfigyeltek 1956. március 15-én – a betiltott nemzeti ünnep napján – a gimnázium dísztermében az iskola névadójáról, Lovassy Lászlóról elmondott allegorikus beszédére. Lényegében már ekkor kimondta Lovassyra vonatkoztatva ars poeticáját: „Az ország függetlenségéért és nemzeti egységéért, az egész lakosság demokratikus szabadságjogaiért. […] Harcolt érte, nem riadt vissza az önkény fenyegetéseitől, nem féltette és nem mentette magát. Vállalta sorsát és hű maradt eszméihez.”

A párhuzam valóra vált, hiszen 1956 őszén egyre aktívabban lépett a helyi politikai közéletben. A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság egyik ülésén bírálta a könyvkiadás hibáit, majd a Rajk-ügyről is kemény véleményt fogalmazott meg egy értelmiségi találkozón. Így egyenes útja volt a Forradalmi Tanácsba.

A forradalom napjaiban Brusznyai mindvégig kitartott a vérontás megakadályozása mellett. Fő célja a rend és a közbiztonság megőrzése volt, ennek számos ÁVH-s és gyűlölt pártember köszönhette az életét, köztük az a Pap János megyei pártfőtitkár, aki később Brusznyai vesztét okozta. Brusznyai őszintén hitt a demokrácia erejében, amelynek megvalósítását a szovjet csapatok távozásától remélte. A Forradalmi Tanácsban végig azon munkálkodott, hogyan akadályozza meg a fegyveres harcok kirobbanását a városban. Ezt tette elnökként is, de november 4-én a szovjet támadás elérte Veszprémet is, ahol fegyveres harcra került sor. A harcokat nem tudta megakadályozni.

Brusznyai Árpádot a forradalom után letartóztatták, kihallgatták, közben olykor hazaengedték. 1957 áprilisa után azonban már soha többet nem mehetett haza. Családi háttere és addigi pályafutása alapján tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a hatalom koncepciós perben őt tegye meg a veszprémi „főforradalmárnak”. Az igazság senkit nem is érdekelt, így az 1957. október 19-én meghozott ítéletében a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése” miatt. Később, Pap János levelének hatására, 1958. január 7-én a másodfokú tárgyaláson büntetését halálos ítéletre változtatták, a kivégzést két nappal később hajtották végre.

Hogyan zajlott a Bursznyai-per? Miként emlékezett vissza Brusznyai Árpád a vallomásaiban 1956-os szerepére? Lehetett-e volna más a per végkimenetele? 

Fedezze fel a válaszokat Kahler Frigyes Brusznyai Árpád a vizsgálótisztek előtt című tanulmányában!