Rohamcsapatok a Monarchia hadseregében

A Monarchia 1914–1915 között keserves tapasztalatokra tett szert az orosz harctéren. A cári hadseregben már 1886 óta rendszeresített vadászkülönítmények meglepő tűzrajtaütéseikkel, gerillataktikájukkal sokszor okoztak felfordulást, pánikot a saját katonaság soraiban. Ennek hatására az ezredek maguk is hasonló különítmények szervezésébe kezdtek, amelyek elsősorban az állások között húzódó senki földjén folytattak felderítést, de esetenként a megerődített állások elleni faltörő kos szerepét is rájuk osztották.

A nyugati fronton a német hadsereg 1915 végétől szintén hasonló formációk felállításába fogott, abból kiindulva, hogy a lövészárokharc különleges készségeket, erőnlétet és fegyverzetet igényel, és ezt a sorkatonaság teljes egészére lehetetlen biztosítani. A pozitív német tapasztalatok hatására a Monarchia hadserege is elhatározta a német kiképzési módszerek átvételét. 1916 őszén, illetve 1917 januárjában a németek 300 legénységi és 120 tiszti állományú önként jelentkezőnek tartottak ötnapos rohamtanfolyamot. Ezzel párhuzamosan elrendelték minden gyalogszázadnak egy nyolcfős rohamraj felállítását. 1917 tavaszától minden hadsereg önálló rohamzászlóaljakba vonta össze ezeket az egységeket.

Először a rohamcsapatok tagjai jutottak acél rohamsisakhoz – a német császári haderőben 1918-ra ezzel már minden katonát felszereltek, de a Monarchia csapatai közül teljes körben csak a rohamzászlóaljak számára rendszeresítették. A felszerelést kézigránátzsákok, közelharcfegyverek egészítették ki, és a rohamszakaszok mellé lángszórós, valamint műszaki eszközökkel felszerelt rajokat is beosztottak. A rohamcsapatok bizonyos értelemben a korábbi háborúk lovasságának szerepét vették át és a hadsereg elit alakulatának számítottak.

A rohamcsapatok első tömeges bevetésére 1917. június 2–3. között került sor. A 10. isonzói csatában bevetett rohamzászlóalj mindhárom százada áttörte az ellenséges vonalakat, három löveget és száz géppuskát zsákmányolt, s egy teljes ezredparancsnokságot is fogságba ejtett – az összes hadifogoly száma 10 000 főre rúgott az ellentámadás során. A bevetett katonák veszteségei is nagyok voltak, minden negyedik katona meghalt vagy megsebesült. 1917 nyarától kezdődött meg a hadosztályközvetlen rohamzászlóaljak felállítása. Különleges képzettségük és rendkívüli veszteségeik miatt a rohamcsapatok tagjait elvileg tilos volt bevetni a gyalogság pótlására. A legtöbb rohamalakulat külön sapkajelvényt is csináltatott magának, amelynek állandó motívuma a halálfej vagy egy allegorikus kaszás alak volt, esetleg kézigránáttal vagy bajonettel kiegészítve.