Németország évszázadokon keresztül elsősorban népességkibocsátó ország volt. Csak a 17–19. század között 740 ezerre becsülik a Kelet-, Közép- és Délkelet-Európába kivándorlók számát. A 19. század közepétől a kivándorlás 90%-a már az Amerikai Egyesült Államokba irányult: 1816–1914 között kereken 5,5 millió – s utána további kétmillió – német vándorolt ki az Egyesült Államokba. A 20. századra viszont Németország bevándorlási célpont lett: a nagymérvű iparosítás és a háborús igények felszívták a hazai munkaerőt. Az NSZK munkaerőpiacának rendkívüli expanziója pedig a munkás bevándorlók („vendégmunkások”) millióinak – államközi szerződések keretében – országba özönlését igényelte, főleg Délkelet-Európából. 1961-től a gazdasági válság 1973. évi kitöréséig – amikor „jelentkezési stopot” hirdettek meg – a külföldi munkavállalók létszáma 550 ezerről 2,6 millióra nőtt. Az évezred fordulóján már nyolcmillió külföldi élt Németországban, legtöbbjük tartósan.
A harmincéves háború (1618–1648) nyomán Németországban a lakosság létszáma egyharmaddal visszaesett, s mindössze 10-12 milliót számlált. Az elnéptelenedés sávja északkeletről délnyugatra
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.
