A leggyengébb láncszem

A 20. századi orosz birodalom történetére vonatkozó források közül az egyik legfontosabb még a századforduló előtt keletkezett. 1897-ben került ugyanis sor egy roppant tanulságos és alapos oroszországi statisztikai felmérésre. A modern módszerekkel lebonyolított vizsgálatban részt vett a csinovnyik réteg, a tisztikar, sőt az értelmiség színejava (többek között Tolsztoj és Csehov is vállalták ezt a munkát, nem is annyira írói kíváncsiságból, mint inkább annak társadalmi jelentőségét felismerve). A gyorsan közzétett összesítésekből világosan kiderült, hogy a birodalom gazdasági életét, politikai szerkezetét még sokáig a lakosság 77 százalékát foglalkoztató mezőgazdaság fogja meghatározni. A magas terméshozamú földek közel negyven százaléka a nagybirtokosok tulajdonában volt, csupán 137 millió gyeszjatyina (1 gyeszjatyina = 1,09 hektár) állt a parasztság rendelkezésére. Felerészben gyenge minőségű föld, amelyet elmaradott módszerekkel műveltek meg, s a legtöbb helyről hiányoztak a létfontosságú mezőgazdasági gépek is.

Az obscsina és a mir, a parasztok megélhetéséhez elengedhetetlenül szükséges földterületet biztosító ősi orosz falu- és földközösség a felmérés szerint változatlanul kulcsszerepet játszott a vidék életében. De már megmutatkozott a pauperizáció jó néhány következménye is. Megindult a parasztság menekülése a városokba. Nem csoda: tizenhatmillió parasztcsaládnak 1 gyeszjatyinánál kevesebb földterület jutott a birodalomban. És az egykori jobbágyok vagy azok leszármazottai (a balti kormányzóságok, Szibéria, Észak-Oroszország és egyes déli kormányzóságok kivételével, ahol meghonosodott a farmer típusú gazdálkodás) egészen 1905-ig kénytelenk voltak adók formájában törleszteni az államnak az 1860-es jobbágyfelszabadításkor meghatározott megváltás összegét. A kamatokkal együtt ez végül irdatlanul nagy summát, mintegy másfél milliárd aranyrubelt tett ki, s az egykori jobbágyoknak juttatott földterület piaci értékének már a háromszorosa volt.

A jobbágyfelszabadítás – amelyet a falusi lakosságot lefelé nivelláló obscsina konzerválásával párhuzamosan hajtottak végre, – nemcsak a parasztság, hanem a földesurak egy részének elszegényedését is eredményezte. A „cseresznyéskertek” patriarchális világa már visszavonhatatlanul múlttá vált. Az 1897-es összeírás adatai szerint az igen népes, kilencszázezer fős orosz nemességből sokan katonai vagy polgári pályán kerestek megélhetést. A cári udvar társadalmi bázisát jelentő nemességnek közel a fele azonban nem orosz, hanem balti német, kaukázusi és lengyel családokból származott. (Ezt a gyakorlatot Sztálin is előszeretettel átvette: uralma