Málenkij robot

20. századi történelmünk egyik sokáig elhallgatott, máig nem kellően ismert és kutatott tragédiája, traumája a „málenkij robot”, vagyis a polgári lakosok tömeges, százezreket érintő elhurcolása szovjetunió­beli kényszermunkára. A közfelfogással ellentétben őket nem a GULAG lágereibe, hanem a GUPVI, vagyis a Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnokság lágereibe vitték, tekintet nélkül személyükre. Így az útközben megszököttek vagy meghaltak miatti létszámhiányt az őrparancsnokok bármelyik arra járó emberrel pótolhatták, és meg is tették. Míg a gulágra, vagyis a GULAG (a Lágerek Főparancsnokságának) börtöneibe, lágereibe személyenként, többnyire koholt, politikai vádak alapján hozott bírói ítéletek alapján hurcolták el az embere­ket, addig a GUPVI rabtelepeinek feltöltésekor társadalmi csoportok, korosztályok, nemzetiségek voltak a szovjet megszállók célkeresztjében.  Tehát a „málenkij robotosok” egy szovjet főparancsnokság alá, de kétféle fogolystátuszba kerültek, nagyobb részben katonák közé hadifogolytáborokba, kisebb részben internálótáborokba, de utób­biakba már nőket és leányokat is vittek német származás indokával. Az elhurcoltak a „vörös paradicsomban” tapasztalták meg, hogy a helyi lakosság is ugyanolyan kiszolgáltatott rabja az embertelen birodalomnak, mint ők, csak éppen a szögesdrót kerítés túlsó oldalán.