József Attilát négyszer temették el. Először Szárszón. Aztán 1942-ben a Fiumei úton, majd a munkásmozgalmi hősök parcellájába, végül pedig a családi sírba Etelka nővére helyeztette végső nyugalomba.
A sírhely, a temetkezési hely az emberiség történetének legrégibb idejétől kezdve döntő ismérve a sajátosan emberi kultúra meglétének. Az archeológusok a legkülönbözőbb kultúrák azonosítása során nem véletlenül a temetkezési helyek feltárásától várják az adott civilizációra nézve legértékesebb információkat. Egy-egy konkrét sírhely azonban általában csak egy család vagy egy kisebb közösség történelmi emlékezetének kultikus helye. Az a hely, ahol az elhunyt szülők, hozzátartozók, barátok földi maradványai nyugszanak. A kiemelkedő személyiségeknek, a tágabb közösség reprezentatív alakjainaka sírja ezzel szemben az adott közösség fontos szellemi tájékozódási pontjául szolgál. Ez történt József Attila halála és temetése során is: a szárszói sír tüneményes gyorsasággal szimbolikus tájékozódási ponttá emelkedett.
Az irodalmi zarándoklatA távollevőt úgy is részesévé lehet tenni a gyászszertartásnak, hogy a szerzők – akik tájékoztatnak a temetésről vagy utalnak rá – a szó hatalmával odaröpítik olvasóikat a szárszói sír mellé, vagy lerövidítik a távolságot, amely Érsekújvárt, Prágát vagy Makót elválasztja Szárszótól, fölnagyítják a temetőt, vagy ami ugyanaz, összezsugorítják a Kárpát-medencét egyetlen nagy ravatallá. A magyar világ alkalmi szellemi centrumává, omphaloszává teszik meg a sírt. Lehet ezt realista módon végrehajtani:
„De gondolatban ott volt a sír körül az újat, szépet, jobbat akaró Magyarországnak minden olyan intellektusa, gondolkodója és dolgozója, aki valaha olvasott József Attilától verset, és megérezte ennek a fiatal, nagyszerű költőnek a zsenijét. Gondolatban ott volt Magyarország szegény és dolgozó népe, amely egyik legszebb szavú költőjét veszítette el benne.”
Ugyanez a gondolat, talán emfatikusabban, az azonosulás nagyobb hőfokán így hangzik: „De lélekben ott voltak mindazok, akik érezték ennek a bátor lírikusnak a teremtő művész erejét, akik becsülték” stb.
Aztán sorjáznak azok az írások, amelyekben a gyászoló és a sír között a kapcsolatot a „nézés” teremti meg, ez hidalja át a távolságot, mintha bizony a szomszéd országokból el lehetne látni József Attila sírjáig: „A magyar nép fiát siratja, s minden országból könnyes szemmel fordulnak a magyarok a balatonszárszói hantok felé. Mi is együtt zokogunk minden magyar
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.