rubicon

III. Napóleon

16 perc olvasás

„Hercegnek született, gyermekkorát a trón lépcsőin töltötte. A trón összeomlott, ő pedig harminchárom éven át kóborolt menedékhelyről menedékhelyre, szervezte az egyik összeesküvést a másik után, vándorolt börtönről börtönre. Kalandornak tekintették. Váratlan ugrással megszerezte a legfelsőbb hatalmat, egy sikeres államcsínnyel császári koronát nyomott a fejébe, és Európa leghatalmasabb uralkodója lett. Szemkápráztató uralkodása nagyszabású közmunkák, katonai győzelmek és fényes ünnepségek jegyében telt el. Hirtelen elveszített egy csatát, fogságba esett, száműzetésbe vonult és ott is halt meg, elhagyatva, megtagadva, sértegetve. Micsoda regény!”

(Georges Roux)

Talán nincs még egy olyan személyisége a francia történelemnek, akit annyit gyaláztak, mint a második császárság (1852–70) uralkodóját. A republikánusok szemében ő volt a köztársaság árulója, a hazafiak véreskezű hóhéra, a császári trónon ágáló, szánalmas komédiás. Victor Hugo „a kis Napóleonnak” nevezte el. A huszadik század végén mégis akad olyan francia történész – Philippe Séguin –, aki szerint sokkal inkább rászolgált a „Nagy Napóleon” elnevezésre, mint nagybátyja.

Nevetséges kudarcok

III. Napóleon a császár öccsének, Lajosnak, Hollandia királyának (1806–10) és Jozefin lányának, Hortense Beauharnais-nak volt a fia. Legalábbis hivatalosan, mert Fesch bíboros híres megjegyzése szerint „amikor gyermekei atyáiról volt szó, Hortense mindig belebonyolódott a számításaiba”. 1808. április 20-án született Párizsban, és a Lajos Károly Napóleon nevet kapta. Waterloo után anyja nevelte a svájci Arenenbergben, s ő plántálta belé azt a

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.