rubicon

Az anarchizmus

Ahol a szabadság a rend
13 perc olvasás
Az anarchizmus hívei szerint az anarchia nem káosz, nem zűrzavar, hanem önszabályozó, spontán rend. Az anarchisták elutasították az uralmi intézményeket, elsősorban az államot, ezzel együtt pedig mindenfajta hierarchiát és centralizációt. Olyan uralomnélküliséget tűztek ki célul, ahol a társadalmi rend minden külső hatalom és erőszak nélkül, az emberek szabad, testvéri együttélésén alapul. Véleményük szerint nem a rend teremti a szabadságot, hanem a szabadság szüli a rendet.

A 19. század nagy ideológiai irányzatai közül – konzervativizmus, liberalizmus, szocializmus és anarchizmus – ez utóbbiról tudunk a legkevesebbet. Ráadásul ez a tudás nagymértékben torzult. Az anarchizmus a modern kor ideológiai irányzatai közül mindegyikkel radikálisan szemben állt: a konzervativizmussal újító szelleme, a liberalizmussal kizsákmányolás-ellenessége, a szocializmussal pedig az állami irányítás elutasítása miatt került konfrontációba. Mivel az anarchizmus radikális és igen találó kritikáját adta mindenfajta politikai hatalomnak, kormányzatnak, e hatalmak (nyugati típusú demokráciák éppúgy, mint a szovjet típusú autokráciák) az anarchista mozgalmak elszigetelésére, lejáratására, illetve megsemmisítésére törekedtek.

Nézetek és tévhitek

Az anarchizmusellenes propagandához maguk az anarchisták is bőven szolgáltattak támpontokat. A köztudatban az anarchista mozgalom nem véletlenül – és nemcsak a lejárató propaganda hatására – kapcsolódott össze az erőszak, a terror fogalmaival. A 19. század utolsó évtizedeiben és a századfordulón az anarchizmus követőinek jelentős része ugyanis céljai eléréséhez az egyéni merényleteket választotta eszközül, amelyeket hosszú időn át olyan „sikeresen” alkalmaztak, hogy a közvélemény az egész anarchizmust e merényletes irányzattal azonosította. Ebből

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.