Erdélyi magyarok és németek deportálása a Szovjetunióba, 1944–1953

A második világháború végén a lakosság málenkij robotra hurcolása általános jelenség volt mindenhol, ahova a Vörös Hadsereg a Wehrmachtot üldözve eljutott. A frontátvonulás mérhetetlen szenvedéseket okozott Erdély lakosságának is. A győztes ármádia azonban nem egyformán bánt az addig vele ellenséges országok lakosságával, s a román segédlettel végrehajtott fogolyszedési razziák etnikai tisztogatás jellegét öltötték Erdélyben. A bűnbaknak nyilvánított ún. „Horthy-fasiszta” magyar és „náci” német polgári lakosságnak „vezekelnie” kellett. Először 1944 októberében a magyar fiúkat és férfiakat hurcoltak el, majd néhány hónappal később, 1945 januárjában a bánsági, partiumi és erdélyi német polgári lakosságot deportálták.

Az évekig tartó rabságba vetett több mint 100 000 civil mintegy harmada pusztult el. A túlélők viszont maguk is a Szolzsenyicin írásaiból ismert táborvilág lelki áldozatai lettek. Mindez évtizedeken át – a „felszabadítás” árnyoldalaként – kötelezően elhallgatott és felejtésre ítélt tabutéma volt. Közelmúltunk elmondhatatlan története. Mára csak maroknyi túlélő idézheti fel a hét évtizeddel ezelőtt még hangsúlyosan multietnikus Erdély két nemzeti közösségének megtizedelését. A második világháború véget érésének hetvenedik évfordulója tájékán, a holokauszt áldozatai előtti főhajtás mellett, a Szovjetunió­ba kényszermunkára hurcolt erdélyi magyarokról és németekről is méltóképpen meg kell emlékeznünk.