Egység és megosztottság a Magyar Szocialista Munkáspártban

Az 1950-es évek végétől az 1980-as évek végéig terjedő időszakban a Rákosi-korszakból örökölt állampárti intézményrendszer lényegében nem változott, a hivatalos ideológia azonban módosult. Megmaradt a marxizmus–leninizmus dogmája, mely szerint a proletárdiktatúra államát a kommunista párt irányítja, szövetségben a társadalom más dolgozó rétegeivel. A történelmi távlatban egységesnek tűnő Kádár-korszakban nem csupán egyes irányítók személyisége hozott némi változatosságot az egyenszürke káderek sorában, hanem a hivatalos ideológiai frázisok közé beszüremkedő nacionalista, liberális stb. nézetfoszlányok, a tovább élő népi–urbánus ellentét, a fel nem dolgozott, kibeszéletlen, torzítottan tálalt történelem, vagyis mindazok a tények, eszmék, gondolatok, amelyek hivatalosan ugyan nem juthattak nyilvánossághoz, de a szellemi tunyaság éveiben beépültek az egyes funkcionáriusok tudatába, színezve, olykor módosítva a kiüresedett „marxizmus–leninizmust”.

Közvetlenül a forradalom leverése után a tömegbázis nélküli kádári gárda nem volt egységes. Akadtak közöttük olyanok – Aczél György, Gyenes Antal, Fehér Lajos, Köböl József –, akik valamiféle megegyezést kerestek Nagy Imrével, s a többpártrendszer felszámolásával sem értettek egyet. Kádár