Az útlevél hazai históriája

Az útlevél megszerzése, őrzése, kezelése minden időben sok vesződséget okozott, de az bizonyos, hogy magának az utazónak volt az érdeke, hogy útiokmánya – amely egyetlen igazolása volt annak, hogy becsületes úton jár – kifogástalan legyen. A kétség, gyanú, félreértés sokszor drámai következményekhez vezetett: Kálmán írországi herceget 1012-ben Szentföldre utaztában kémnek nézték az osztrák Babenberg hercegek, s mivel nem tudta magát igazolni, Stockerauban letartóztatták és kivégezték. A szentté avatott Kálmán tetemét ma a melki apátságban őrzik, s igazán nem tiszteletlenségnek szánjuk, de azért jutott oda, mert nem volt rendben az útlevele.

A későbbi századokban is könnyen kerülhetett kényelmetlen helyzetbe az, akinek nem volt utazáshoz szükséges okmánya, útlevele. 1794-ben például Baranyában letartóztatták a gyanússá vált gróf Hofmannsegg urat, akit „francia emisszárius”-nak nézett a bécsi titkosrendőrség, amely a Martinovics-összeesküvés felfedése után különleges figyelemmel kísérte a Magyarországra utazó külföldieket. A Lausitzból származó természetbúvár gróf elkövette azt a hibát, hogy nem kért külön Magyarországra szóló útlevelet a bécsi Kancellárián. Így tehát rács mögé zárták Pécsett, szász útlevelét pedig Bécsbe küldték ellenőrzésre. Amíg kiléte nem tisztázódott, s iratai meg nem érkeztek, fogva kellett tartani.