Tóth Ilona igaz története

A Péterfy Sán­dor Ut­cai Kór­ház az egyik leg­fon­to­sabb for­ra­dal­mi köz­pont volt 1956-ban, a fegy­ve­res har­cok ide­jén, és még in­kább az­zá vált a szov­jet in­ter­ven­ciót kö­ve­tő po­li­ti­kai el­lenál­lás­ban. Nagy­szá­mú (fő­leg Ba­ross té­ri) fel­ke­lő ta­lált itt bú­vó­he­lyet, akik – bár jó né­há­nyan to­vább­ra is megőriz­ték fegy­ve­rü­ket – csat­la­koz­va a kór­há­zi dol­go­zók­hoz, az önkén­tes ápo­lók­hoz, az ott meg­hú­zó­dó diá­kok­hoz és mun­ká­sok­hoz, át­tér­tek a fegy­ver­te­len el­lenál­lás­ra. No­vem­ber 8-ától leg­főbb te­vé­keny­sé­gük a röp­cé­du­lák szer­kesz­té­se, előál­lí­tá­sa, sok­szo­ro­sí­tá­sa és ter­jesz­té­se volt, An­gyal Ist­ván­nak, a Tűz­ol­tó ut­cai fel­ke­lők le­gen­dás pa­rancs­no­ká­nak irá­nyí­tá­sá­val. (Né­há­nyan élel­mi­szert szál­lí­tot­tak vi­dék­ről. Az egyik cso­port a for­ra­dal­má­rok emig­rá­ció­ját ké­szí­tet­te elő. So­kan csak me­ne­dék­hely­nek hasz­nál­ták a kór­há­zat: a la­ká­suk tönk­re­ment, il­le­tő­leg fél­tek ha­za­men­ni, vagy vidé­ken lak­tak, és vár­ták az uta­zá­si le­he­tő­sé­get. Akad­tak olya­nok, akik már a for­ra­da­lom kez­de­te óta az alag­sor­ban alud­tak, és on­nan jár­tak ki a mun­ka­he­lyük­re.) Ek­ko­ri­ban már a Péterfy Sán­dor Ut­cai Kór­ház von­zás­kör­ze­té­hez tar­to­zott a Thö­kö­ly út–Dó­zsa György út–Rot­ten­bil­ler ut­ca–Dam­ja­nich ut­ca kö­zöt­ti te­rü­let, de kap­cso­lat­ban állt a tá­vo­lab­bi kör­ze­tek el­lenál­ló cso­port­jai­val is.

A har­cok ide­jén a kór­ház te­lí­tet­té vált, ezért a könnyebb sé­rül­tek el­lá­tá­sá­ra a 2-300 mé­ter­re lé­vő, XIV. ke­rü­le­ti Chá­zár And­rás ut­ca (ko­ráb­bi és hasz­ná­la­to­sabb ne­vén: Do­mon­kos ut­ca) 3. szá­mú épü­let­ben lét­re­hoz­tak egy ki­se­gí­tő kór­há­zat. 4–5-e éj­je­lén, ami­kor a Péterfy ut­cá­ban ön­kén­tes je­lent­ke­zőt ke­res­tek a Do­mon­kos Ut­cai Kór­ház fe­le­lős ve­ze­tő or­vo­sá­nak poszt­já­ra, Tóth Ilo­na szi­gor­ló or­vos­tan­hall­ga­tó ja­va­dal­ma­zás nél­kül is el­vál­lal­ta ezt a felada­tot.

Tóth Ilo­na a