rubicon

Rómer Flóris

Egy hajdanvolt polihisztor
14 perc olvasás

1815. április 12-én született Pozsonyban Rómer Flóris Ferenc bencés tanár, régész, történész, természettudós, a 19. századi művelődés egyik legnagyobb formátumú alakja.

A polgárjogot elnyert cipészmester fiából a régiségek tudomá­nyának úttörője lett, páratlan szorgalmával és kiváló tehetségével meg­alapozta a magyarországi régészet napjainkig ható kutatási irányait.

Múlhatatlan érdemeket szerzett azzal is, hogy a közvélemény figyelmét felhívta a földben rejlő értékek megőrzésére, és a hazai kutatási eredményeket megismertette az európai tudósokkal.

1815. április 12-én született pozsonyi polgári családban. Édesapja, aki szintén a Ferenc ne­vet viselte, Bécsből vándorolt a városba, ahol cipészműhelyt és üzletet nyitott. A kézműves 1810-ben vette feleségül a polgári családból származó Vetési Annát. Házasságukból három fiú született, Ferencet József és Károly követte. A szülők jó iskolákba járatták gyermekeiket, és arról is gondoskodtak, hogy a német ajkú fiúk elsajátítsák a magyar és a szlovák nyelvet. Így került közülük a legidősebb Tatára, majd a trencséni piarista gimnáziumba.

A fiatal bencés tanár

Ferenc 1825-től ismét szülővárosában, de már a bencések gimnáziumában folytatta tanulmányait. A rend nagy hatással volt rá, és 1830. október 16-án Pannonhalmán belépett a szerzetesek közé, ekkor vette fel a Flóris (Florián) nevet. A kolostor a reformkor idején az egyik legizgalmasabb szellemi központként állandó összeköttetésben volt Széphalommal és a Magyar Tudományos Akadémiával.

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.