A világháborút követően kiépülő kommunista egyeduralom első évtizedében, a Rákosi-korszakban a gazdasági elit – az államosítások, kollektivizálások következtében – mindinkább értelmezhetetlenné vált. A politikai és a kulturális elithez tartozás legfontosabb feltétele a rendszerhűség lett, és elvárás volt ennek visszatérő nyilvános deklarálása.
Ez okból használják a kommunista egyeduralom időszakának vezetői köreire a „káderosztály” vagy „pártnómenklatúra” kifejezést (másképp: „a pártvezetés legfelső köre”). A kiválasztódásban viszont nem volt elvárás a magasabb iskolázottság vagy a szakirányú képesítés.
Összességében a különböző országkormányzó, pártirányító (esetenként megyei, nagyvárosi, nagyüzemi vezető) tisztségekbe pozicionáltakat tekinthetjük a kommunista pártelitnek.
A második világháború végóráitól kezdődően Magyarországon rövid néhány év alatt több, egymást kergető rendszerváltás történt. Szinte egyvégtében zajlott a korábbi politikai, társadalmi-gazdasági, illetve kulturális élet alakjainak és rétegeinek lecserélése. Egy részük nem csupán a közéletből tűnt el, hanem – amíg lehetőség adódott rá – az országot is elhagyta. Fél évtized alatt teljes körű elitváltás történt, az országos hatókörű, „nemzetreprezentáló” intézmények vezető posztjain éppúgy, mint a regionális és helyi intézményi hierarchiában. Háromnegyed évszázad távlatában az elitváltás – időrendben haladva – egy interaktív folyamatként is felfogható. A konkrét események és fejlemények – mind a történelmi elit eltün(tet)ésének, mind a helyébe lépők térfoglalásának korszakspecifikus sajátosságai – az egymásra reflektáló tér-idő mozaik(ok) szakaszolt
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.