Petőfi Sándor és a polgári létezés lehetőségei

Pe­tő­fi Sán­dor élet­raj­za megér­dem­li az új­ra­gon­do­lást.

Ál­ta­lá­ban nem szok­tuk úgy te­kin­te­ni ezt az élet­utat, mint amely sa­ját ko­rá­ban az egyik leg­na­gyobb és leg­lát­vá­nyo­sabb tár­sa­dal­mi beépü­lé­si kí­sér­le­tet va­ló­sí­tot­ta meg, s amely hosszú idő­re pél­dát adott az író­vá vá­lás tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dott mód­já­ról is. 

Pe­dig Pe­tő­fi­nek nem csu­pán írói élet­mű­ve mu­ta­tott – és mu­tat mind­máig – nem akár­mi­lyen fel­for­ga­tó­e­rőt, ha­nem rö­vid éle­té­nek ke­re­tei is ér­vé­nye­sen mu­tat­hat­ják be, mi­lyen volt egy ren­di tár­sa­da­lom­ban a rend­sze­res írói mű­kö­dés ré­vén meg­va­ló­sít­ha­tó tár­sa­dal­mi te­kin­tély. 

Az aláb­biak­ban en­nek a sok ta­nul­sá­got kí­ná­ló fo­lya­mat­nak tu­da­tos és ön­tu­dat­lan for­du­la­tait, le­he­tő­sé­geit pró­bál­juk át­te­kin­te­ni.