A nőket egyetlen háború sem kímélte a történelemben. Az ő fiaik és férjeik estek el, ők váltak özveggyé vagy árvává, őket rabolták ki, őket alázták meg, végül pedig ők gyászolták meg a halottakat, és ők próbáltak elviselhető életkörülményeket teremteni gyermekeik számára a romokon. De még sohasem vártak rájuk olyan feladatok, mint amilyenekkel a második világháborúban kerültek szembe. A ravensbrücki tábor egyik túlélője ki is jelentette: „Ha férfiak lettünk volna, nem bírtuk volna ki.”
A totális diktatúrák, az autokratikus és a konzervatív rendszerek irányítói a nők szerepét a háztartás vezetésére és a gyermekek nevelésére próbálták korlátozni. Talán csak a sporteseményeken és a felvonulásokon nézték jó szemmel a nők tömeges részvételét. A francia sportbizottság 1943-ban még azt is hangsúlyozta, hogy a lányok testnevelésével „a hajlékonyságot, a simulékonyságot, a kerekdedséget” kell fejleszteni, vagyis a sporttal is az anyaságra kell felkészíteni őket. S miközben a politikusok mindent megtettek annak érdekében, hogy a nő szerepét korlátozzák, a háború kirobbantásával olyan óriási nehézségeket zúdítottak a társadalomra, hogy hamarosan valamennyi országban
