rubicon

Klapka György

6 perc olvasás
A szabadságharc egyik legfiatalabb tábornoka volt, mégis a magyar vezérkar legtehetségesebb haditervkészítői közé tartozott, bár e tervek végrehajtásában nem igazán jeleskedett. Sokan nem is tartották alkalmasnak az önálló vezérletre, ugyanakkor Komáromnál bebizonyította, hogy kiváló katona, sőt jó diplomata is egyben. Simulékony természete alkalmassá tette arra, hogy egyensúlyozzon Kossuth és Görgey között, s még az is megfogant fejében, hogy ő lenne a legalkalmasabb fővezér.

1848 kora tavaszán egy huszonnyolc éves fiatalember – volt nemesi testőr, kilépett határőr főhadnagy – a havasok tövében lévő Kudzsir községben szorgalmasan készült indiai útjára. A lahore-i szultán hívta meg hadseregének megszervezésére, március 15. után azonban már nem került sor az útra. Klapka György, mert ő volt az útra készülő tiszt, jól járt, hogy nem fogadta el a meghívást: a szultán seregét az angolok 1849-ben megverték, országát beolvasztották az akkori Indiába. Ha elment volna, éppúgy nem ismernénk a nevét, mint Karacsay Fedor grófét, aki ugyanebben az időben a perzsa hadsereg szervezésével foglalkozott.

Előre a ranglétrán

Klapka útja ehelyett Pestre vezetett, majd Batthyány Lajos gróf megbízásából a Székelyföldre kellett utaznia. Fontos volt ugyanis, hogy a székelység a magyar forradalom oldalára álljon. Klapka nemcsak arról győződött meg, hogy a székelyek a jó oldalon állnak, hanem arról is, hogy Erdély többi részében a katonai vezetők ott akadályozzák az átalakulást, ahol csak tudják. Erdélyi küldetése után a veszprémi 6. honvédzászlóalj századosa lett, de akárcsak a győri 5. honvédzászlóaljhoz kinevezett Görgey Artúr százados, ő sem sokáig foglalkozott újonckiképzéssel: 1848 augusztusának elején áthelyezték a

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.