Fehérek az orosz polgárháborúban

Az 1917 és 1922 kö­zött Oroszor­szág­ban dú­ló pol­gár­há­bo­rú vö­rö­sök és fe­hé­rek küz­del­me­ként él a köz­tu­dat­ban. A vö­rös már régóta Eu­ró­pa-szer­te a for­ra­da­lom, a nem­zet­kö­zi mun­kás­moz­ga­lom szí­ne volt. Ezt a bol­se­vik tá­bor fo­ko­za­to­san sa­já­tí­tot­ta ki. Idő­vel a töb­bi, ere­de­ti­leg mun­kás­moz­gal­mi irány­za­tot (men­se­vi­kek, esze­rek, né­pi szo­cia­lis­ták), me­lyek át­me­ne­ti­leg vagy tar­tó­san köz­tes po­zí­ciót fog­lal­tak el, sok­szor ne­vez­ték „ró­zsa­színûnek”. De 1917 feb­ruár­já­ban még olyan sze­mé­lyek is a ru­há­juk­ra tűz­ték a vö­rös sza­la­got, mint Lavr Kor­nyi­lov tá­bor­nok, Alek­szej Bru­szi­lov vagy Ki­rill Vla­gyi­mi­ro­vics nagy­her­ceg, a le­mon­da­tott ural­ko­dó uno­ka­test­vé­re, így fe­jez­ve ki szo­li­da­ri­tá­su­kat az Ideig­le­nes Kor­mány iránt. 

A fe­hér ha­gyo­má­nyo­san a for­ra­da­lom­el­le­nes erő­ket szim­bo­li­zál­ta, a fran­cia for­ra­da­lom ide­jén a ki­rály­pár­tiak szim­bó­lu­ma volt. Az orosz pol­gár­há­bo­rú­ban azon­ban a bol­se­vi­kok­kal szem­ben ál­ló fe­hér cso­por­to­su­lá­sok kö­zül ko­ránt­sem mindegyik volt res­tau­rá­ciós jel­le­gű. A moz­ga­lom ve­ze­tői­nek és ideo­ló­gu­sai­nak ér­tel­me­zé­sé­ben a fe­hér szín a mo­nar­chia esz­mé­je mel­lett a tisz­ta­sá­got, ma­gas szin­tű er­köl­csi­sé­get, a ha­zá­hoz, az orosz nem­ze­ti tra­dí­ciók­hoz va­ló hű­sé­get, az ön­felál­do­zást je­len­tet­te a zül­lött, ke­gyet­len és or­szág­ron­tó, ide­gen ér­de­ke­ket kép­vi­se­lő for­ra­dal­má­rok­kal, áru­lók­kal szem­ben. A leg­tisz­tább for­má­ban ezt a fel­fo­gást Va­szi­lij Sul­gin fo­gal­maz­ta meg, aki egy idea­li­zált mo­nar­chiát kép­zelt el, ahol a fe­hé­rek Grál-lo­va­gok­ként küz­de­nek a Szent Oroszor­szá­gért. 

Hogy a szín­ská­la még tel­je­sebb le­gyen, ott vol­tak még a dön­tően pa­rasz­ti vagy ko­zák tö­meg­bá­zi­sú zöl­dek, akik egyaránt har­col­tak a fe­hé­rek, a vö­rö­sök vagy ép­pen a kül­föl­di csa­pa­tok el­len, de ugyanígy al­kal­mi szö­vet­sé­get is köt­het­tek egyik vagy má­sik erő­vel. Egyes anar­chis­ta moz­gal­mak zász­la­ján a fe­ke­te szín is meg­je­lent. Az ilyen jel­le­gű cso­por­to­su­lá­sok sok­szor nem is öl­töt­tek ha­tá­ro­zott po­li­ti­kai szí­ne­ze­tet, mindössze a he­lyi la­kos­ság ön­vé­del­mi kép­ződ­mé­nyei vol­tak a la­kó­he­lyü­kön át­vo­nu­ló, sok­szor rab­ló, fosz­to­ga­tó vö­rös vagy fe­hér csa­pa­tok­kal szem­ben. Az „Üsd a vö­rö­sö­ket, amíg el nem fe­hé­red­nek, üsd a fe­hé­re­ket, amíg el nem vö­rö­söd­nek!” jel­szó hí­ven tük­röz­te, hogy a la­kos­ság nem el­ha­nya­gol­ha­tó ré­szé­nek mind­két tá­bor­ból ele­ge volt.