rubicon

A tűzmadár légterében

Markó Iván és a Győri Balett
9 perc olvasás

Halottak napján, 1979. november 2-án jött létre Markó Iván társulata, egy olyan városban, melyben az akkori közkeletű vélekedés szerint a gyárkémények füstjében nem látni a kultúrát. A maga korában különösnek számító szándékok együttállása: a helyi politika és egy meghatározó országos politikus átmeneti önmozgása – amit a felettes kulturális hatalom figyelmetlensége, pillanatnyi közömbössége tett lehetővé –, valamint az átütő művészet elsöprő ereje teremtette meg a Győri Balett megalakulásának esélyeit.

Győr az 1970-es évek elején sajátos gazdasági, politikai közegben élte hétköznapjait. A nyugati határ közelsége, az ebből adódó családi vagy üzleti kapcsolatrendszer, a jól fogható osztrák televízió híreinek hatása mellett paradox módon egy nagy formátumú sztahanovista gyárigazgató gazdasági tevékenysége, sikeres piacgazdasági irányultsága is jelentősen befolyásolta az ott élő emberek szemléletét.

Az alapítás Carmen. Koreográfus: Robert North, 1997

Nehezen megfejthető módon Horváth Ede, a Rába Magyar Vagon és Gépgyár vezérigazgatója, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja a szocialista nagyipar általa irányított zászlóshajójára beengedte a piacgazdaság jó néhány fontos elemét, működési elvét. Nyitott volt a nyugati gazdasággal való együttműködésre, s az Egyesült Államokba is szállított fontos teherautó-részegységeket. Ennek előfeltétele volt a hatékony munkakultúra kialakulása, melyre alapozva később Győr a gépjárműgyártás hazai fellegvára lett. A gigantikus méretű Rába-gyár által kínált munkalehetőség miatt sokan költöztek a környező falvakból,

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.