rubicon

A győri csata

Győr utolsó ostroma 1809-ben
15 perc olvasás

„De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, / Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?” – zengte Petőfi a győri csata kapcsán az inszurrekció vádiratát 1847-ben A nép nevében című versében. Csakhogy a híres költő ezúttal tévedett. A győri csata valójában korántsem volt kínos kudarc, azok a „hős lábak” nem is futottak annyira, mint a politikai hevü­lettől fűtött költői képben. A valóságban a győri (kismegyeri) csata a francia hadsereg számára egy nagy küzdelemben, jelentős véráldozat árán kivívott győzelem volt. Az egyesült császári-királyi és inszurgens hadsereg keményen küzdött s becsülettel helytállt a harcban a világ akkori legjobb hadserege ellen.

Az 1809-es háborút I. Ferenc osztrák császár és magyar király robbantotta ki, mert lehetőséget látott a Spanyolországban súlyos harcokat vívó Napóleon németországi uralmának megdöntésére. A harcot három hadszíntéren vívták: a Duna medencéjében, Itáliában és lengyel területeken. Kezdetben mindhárom területen a császári-királyi fegyvereknek kedvezett a szerencse, de miután Napóleon személyesen vette át a parancsnokságot a Duna mentén, fordult a hadiszerencse. A francia had május 13-án Bécset is elfoglalta, ám Károly főherceg május 21–22-én az aspern-esslingi csatában élete első nagy vereségét mérte Napóleonra.

J. Fr. Kaiser és fia, Eduard utólag színezett litográfiákból álló sorozatot jelentettek meg 1809-ben a Kismegyernél lezajlott csata jeleneteivel. Az itt bemutatott lap a csata elején a kismegyeri majoroknál zajlott tűzharcot mutatja be, amikor a francia

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.