Julius Caesar győzelme Afrikában

Szerző: Tarján M. Tamás

Kr. e. 46. április 6-án vívták meg a római polgárháború során a mai Tunézia területén fekvő Thapsus városa melletti csatát, melyben Julius Caesar győzedelmeskedett a Metellus Scipio és ifjabb Cato által vezetett hadsereg felett.

A Kr. e. 49 óta tartó polgárháború előzményei az első triumvirátusra vezetnek vissza: Még Kr. e. 60-ban Julius Caesar, Pompeius Magnus és Marcus Crassus titkos szövetséget kötött egymással: a birodalom három legbefolyásosabb politikusa felosztotta a legjelentősebb tisztségeket, biztosítva egymást, hogy a megszerzett pozíciókat egymás javára használják majd fel. Így juttatták Pompeius veteránjai Caesart Kr. e. 59-ben consuli pozícióba. A három politikus és hadvezér később a birodalom különböző részeibe vonult: Crassus a parthusok ellen küzdött Syriában, Pompeius propraetor lett Hispániában, Caesar pedig a Gallia meghódítását eredményező hadjáratba kezdett bele Kr. e. 58-ban.

A triumvirátus egyensúlya öt évvel később tört meg, amikor Crassus Carrhae mellett elesett egy ütközetben. A triumvirátus két életben maradt tagja egyre jobban eltávolodott egymástól, Pompeiust új házassága és az optimaták áskálódása lassan szembefordította Caesarral, aki joggal félt attól, hogy miután visszatér Rómába, politikai ellenfelei lecsapnak majd rá. Úgy tervezte, hogy Kr. e. 49-ben, galliai mandátuma lejártával consullá jelölteti magát, így szerezve újra hatalmat és védettséget, a szenátus azonban ezt nem engedélyezte számára, és már korábban hazarendelte őt.

Caesar egy valószínű per kockázata helyett inkább a polgárháborút vállalta, XIII. légiójával átkelt az Itália határát jelentő Rubico folyón és a törvényeket megszegve sereggel vonult Rómába, ellenfelei elmenekültek a városból. Pompeius most már nyíltan a szenátus pártjára állt Caesarral szemben, aki huszonhét nap menetelés után Hispániában termett és szétverte egykori barátja légióit. Riválisa ekkor Görögországban kezdett szervezkedni, a győztes Caesar ezért gyorsan a Balkánra vonult, Dyrrachium és Pharsalus mellett (Kr. e. 48. augusztus 9.) két győzelmet is aratott Pompeius felett. A csata után a vesztes vezér Egyiptomba menekült, ahol a Caesar jóindulatát elnyerni akaró XIII. Ptolemaiosz hamarosan meggyilkoltatta őt.

A polgárháború látszólag véget ért, a győztes visszatért Rómába, dictator, majd consul lett, a következő évben pedig Róma keleti uralmát biztosította a zelai győzelemmel, és Kleopátra egyiptomi királynő trónra ültetésével. Pompeius egykori consultársa, Metellus Scipio, az ifjabb Cato, valamint a halott vezér fiai, Sextus és Gnaeus Pompeius azonban Africában újabb hadsereget szerveztek, megnyerve maguknak Juba numídiai király támogatását is. Caesar, hogy ellenfeleivel leszámoljon, Kr. e. 47 utolsó napjaiban partra szállt Hadrumetum városánál, és megindult az ellenség főhadiszállása, Thapsus felé.

A hadvezérrel a város előtt egy mintegy 40 000 fős hadsereg nézett szembe, mely 60 harci elefántot is bevetett a siker érdekében. A Kr.e. 46. április 9-én lezajlott ütközetben azonban a Metellus vezette sereg nem tudta kiaknázni az elefántok jelentette előnyt, Caesar íjászai megvadították az állatokat, akik gazdáik sorait zilálták szét. A zűrzavart kihasználva Julius Caesar lovassága bekerítő manővereket hajtott végre, elfoglalta Metellus táborát, ráadásul a csata során több optimata légió is csatlakozott hozzá, így megszerezte a győzelmet.

Metellus és Pompeius fiai elmenekültek, az ifjabbik Cato öngyilkosságot hajtott végre Uticában, Caesar pedig Africa meghódítása után újabb diadalmenetet tarthatott Rómában. A polgárháború viszont tovább folytatódott, záró ütközetét Caesar a következő év tavaszán, a Hispánia déli részén fekvő Munda mellett vívta meg Pompeius fiai ellen, vitathatatlanná téve uralmát a birodalomban.