Octavianus győzelmet arat Mutina mellett

Szerző: Tarján M. Tamás

Kr. e. 43. április 21-én vívták meg az észak-itáliai Mutina mellett Marcus Antonius és a szenátus hadai az öt hónapja zajló háború döntő ütközetét, melyben a népgyűlés oldalán álló Caius Octavianus győzedelmeskedett.

A fegyveres konfliktus előzményei egészen Caesar meggyilkolásáig, az előző év márciusának idusáig nyúlnak vissza, amikor a római szenátus megegyezett a békéről a Caesar-pártot vezető Marcus Antoniusszal, a meggyilkolt politikus consultársával, illetve Lepidus lovassági parancsnokkal. Az alku értelmében a Brutus és Cassius vezette merénylők bűnbocsánatot nyertek, de Caesar korábbi intézkedései is érvényben maradtak, ráadásul nyilvánosságra hozták az elhunyt végrendeletét is, aki vagyonából fejenként 300 sestertiust kívánt szétosztani a rómaiak között. A politikai helyzetet bonyolította, hogy Octavianus, Caesar unokaöccse és adoptált fia visszatért Itáliába, és örökölt vagyonából sereget toborzott nagybátyja veteránjai közül. A húszéves örökös hamar szembekerült Antoniusszal, aki nem volt hajlandó végrehajtani a Caesar által elrendelt pénzosztást, ezért azzal vádolta a consult, hogy a kibékült a gyilkosokkal.

A valóságban azonban éppen Octavianus volt az, aki Caesar merénylőivel barátkozott, amikor a Cicero által Antonius ellen fordított szenátussal, ezáltal Brutusékkal is szövetséget kötött. A vesztét érző consul nem várta meg hivatali idejének lejártát, és Gallia Cisalpina kormányzói posztját kérte, amit korábban már Decimus Brutus kapott meg. A szenátus végül engedett a kérésnek és Brutust Macedonia provinciával kárpótolta, ezért Antonius már Kr. e. 44 végén az Itáliával északon szomszédos tartományba vonult. Mivel Brutus nem volt hajlandó átadni neki a provinciát, a feszültségből fegyveres küzdelem lett, és a volt consul csapatai körbezárták Brutust Mutinában. Rómában erre válaszul Antoniust a haza ellenségének nyilvánították és hadsereget toboroztak, melynek egyik vezére Hirtius és Pansa, Kr. e. 43. két consulja mellett a veteránsereggel bíró Octavianus lett, aki ezáltal nagybátyja gyilkosai oldalán avatkozott be a küzdelembe. A Brutus-párti hadsereg január végén észak felé vonult, mialatt Antonius megpróbálta híveit mozgósítani. Ventidius Bassus és Decimus Carfulenus is toborzásba kezdett a volt consul oldalán, eközben azonban a Hispániát kormányzó Lepidus várakozó álláspontra helyezkedett.

Octavianuséknak márciusban sikerült megakadályozni a Bassus-féle sereg egyesülését Antonius hadaival, azonban az első ütközetben, a Forum Gallorum mellett Kr. e. 43. április 15-én vereséget szenvedtek Antoniustól, és Pansa is súlyosan megsebesült. Hat nappal később Hirtius és Octavianus újra megpróbálkozott az ostromgyűrű áttörésével, és, bár átütő győzelmet ezúttal sem arattak, érzékeny veszteségeket okoztak Antoniusnak, aki jobbnak látta visszavonulni Gallia Narbonensis tartományba. A mutinai csatában elesett Hirtius, másnap belehalt a Forum Gallorumnál szerzett sebeibe Pansa consul is, Róma tehát ismét kaotikus állapotok közé került. Brutus és Octavianus visszatért Rómába, mialatt a Bassus csapataival megerősített Antonius-féle sereg és vezére Gallia déli részére vonult, ahol Lepidusszal szövetkezett. A megállapodás híre rémülettel töltötte el a szenátust, mely Cassiust és Brutust ruházta fel a főhatalommal, Sextus Pompeiusnak adva a flottaparancsnoki tisztet.

Octavianus várakozásai nem teljesültek, sőt, nagybátyja gyilkosaival együttműködve rengeteg megaláztatás is érte, a legfőbb például akkor, mikor a népgyűlés Brutus számára diadalmenetet szavazott meg a mutinai háború megnyeréséért, neki pedig a sokkal szerényebb ovatióval kellett beérnie. A fiatal hadvezér türelme Kr. e. 44 augusztusára fogyott el, ekkor veteránjaival Róma ellen vonult; az africai légiók átállása után elfoglalta a várost, majd arra kikényszerítette consuli kinevezését, melyet rokonával, Quintus Pedusszal együtt töltött be. Octavianus a hatalom megszerzése után jó viszonyra törekedett az Antonius-párttal, eltöröltette a volt consul és Lepidus ellen hozott rendelkezéseket, majd személyesen is felvette velük a kapcsolatot, Kr. e. 43 novemberében Bononiában (ma: Bologna) kötve meg a második triumvirátust. A második hármas szövetség létrejöttével a római polgárháború végső szakaszába lépett.