Athén kapitulációjával véget ér a peloponnészoszi háború

Szerző: Tarján M. Tamás

Kr. e. 404. április 25-én fejeződött be Athén elfoglalásával a peloponnészoszi háború, a teljes hellén világot megmozgató negyedszázados konfliktus.

Miután Kr. e. 479 után az Athén és Spárta által vezetett szövetség ellentámadásba ment át a Perzsa Birodalommal szemben, az apró görög államok nagyobb egységekbe tagozódtak: Kr. e. 478-ban Athén létrehozta a Déloszi Szövetséget, formálisan a perzsák ellen, a gyakorlatban azonban saját nagyhatalmi státuszának kifejezésére, mely szövetségben a többi polisz évi adóval valójában Attika gazdagságát és erejét biztosította. A másik oldalon Spárta hozta létre a Peloponnészoszi Szövetséget, amely elsősorban szárazföldön képviselt jelentős erőt, és Athén szövetségéhez képest jóval lazább, bilaterális egyezményeken alapuló ligává alakult. Az Athén és Spárta vezette koalíciók között az V. század során gyakran éleződött ki konfliktus (pl. a Kr. e. 465-ös spártai helótafelkelés, Korinthosz háborúja Korkürával, a poteidaiai incidens), a háborús összecsapást végül Megara kereskedőinek kitiltása eredményezte Athénból Kr. e. 432-ben.

Az Attikával szomszédos polisz ekkor Spárta segítségét kérte, Archidamosz király (ur. Kr. e. 476-427) pedig hoplitáival támadást indított a Déloszi Szövetség ellen. Mint a háború krónikása, Thuküdidész is leírja, Athén tengeren, Spárta pedig szárazföldön volt erős, így a háború első szakaszában a két ellenfél nem tudott döntő ütközetet vívni egymással: Archidamosz és serege Attika pusztításával, Periklész hajóhada pedig a Peloponnészosz blokádjával próbált meg sikereket elérni. Athén számára nagy csapást jelentett Periklész Kr. e. 429-ben bekövetkező halála, akit Kleón majd a Kr. e. 421-ben békét kötő Nikiász követett a hatalomban. A Kleón által képviselt taktika kockázatosabb és agresszívabb volt Periklész terveinél, igaz, több sikert is hozott, mert Démoszthenész sztratégosz vezetésével Pülosznál majd Sphaktéria szigeténél is győzelmet aratott az északi koalíció, ugyanakkor Kr. e. 422-ben elesett Athén egyik fontos gyarmatvárosa, Amphipolisz. Az első tíz év tehát kiegyenlített küzdelmet hozott, az Amphipolisznál életét vesztő Kleónt követő Nikiász ezért jónak látta békét kötni Spártával, visszaállította a status quót, ráadásul ötvenéves nyugalmat helyezett kilátásba, felidézve a perzsa háborúk korának szívélyes viszonyát.

Kr. e. 421-től a nikiászi béke hatéves időszaka következett, ezt mind Athén, mind Spárta a háború idején hűtlennek bizonyuló szövetségesek megregulázásával töltötte, A színfalak mögött változatlanul zajlott a stratégiai küzdelem, a peloponnészoszi Argos, Mantineia és Élis már Kr. e. 420-ban szövetséget kötött Athénnal Spárta ellen, amit aztán a lakedaimóniak (=spártaiak) két évvel később meg is semmisítettek. Athén lerohanta a semleges Mélosz szigetét, és a szicíliai Segestából érkező segélykérő követség nyomán merész haditerv készült. A görög kolóniákkal benépesített Szicíliában ugyanis Selinus városa megtámadta az Athén által pártfogolt Segestát, ezért Attikában a katonai beavatkozást is számításba vették. Az Alkibiadész által a népgyűlésben javasolt haditerv azonban a segítségnyújtásnál sokkal impozánsabb volt: a fiatal politikus nem kevesebbet tervezett, mint egész Szicília elfoglalását, melynek nyersanyagai remek kiindulópontot biztosítottak volna Itália és Karthágó meghódításához. Alkibiadész úgy vélte, ez a birodalom megteremthető, és ha létrejön, elég erőt képvisel majd a Peloponnészoszi Szövetség szétzúzásához.

Az elképzelt birodalom képeinek hatása alá került athéniak Kr. e. 415-ben így a sziget legerősebb városa, a dór Szürakuszai ellen indítottak háborút, de a politikai intrikák bonyodalmat keltettek: a Démoszthenész mellett sztratégosznak kinevezett Alkibiadész lett ugyanis a fő gyanúsítottja egy, a szent hermák ellen elkövetett csonkításos bűncselekménynek. A fiatal hadvezér azonnal vizsgálatot követelt, de a népgyűlés annak lefolytatását a hadjárat után helyezte kilátásba. A flotta elindult, de Alkibiadészt útközben mégis visszahívták Athénba, aki – joggal – kételkedett a korrekt eljárásban, így inkább a spártaiakhoz szökött és beárulta az athéni terveket (saját ötletét) a polisz uralkodójánál.

A szicíliai expedíció Alkibiadész mesterkedései nélkül is nehézségekbe ütközött, a szürakuszaiak ugyanis falakkal nehezítették meg az athéni sereg haladását, két év alatt teljesen kiéheztetve és elpusztítva a Nikiász és Démoszthenész által vezetett sereget. Az első athéni expedíció pusztulásakor Alkibiadész tanácsára II. Ágis spártai király Kr. e. 413-ban megerősítette Dekeleiát, az Attikai-félsziget egy kulcsfontosságú pontján fekvő spártai támaszpontot, ezáltal súlyosan megzavarta Athén ellátását és a háború finanszírozását lehetővé tévő laurióni ezüstbányák irányítását.

Az attikai város ekkor válaszul egy újabb sikertelen szicíliai expedícióra fordította erejét, és csak a második kudarc után fordult szembe Spártával. Alkibiadész II. Ágistól (ur. Kr. e. 427-400) azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa spárta számára Tisszapernész szardeiszi perzsa helytartó támogatását, a volt sztratégosz azonban újabb árulást követve el, visszatért Athén oldalára, és a városban hatalomra jutó négyszázakkal kiegyezve, a flotta vezetője lett. Az attikai hajóhad élén Alkibiadész Kr. e. 411-ben döntő vereséget mért Küzikosznál a spártaiakra, így megmentette Athént a tengerszorosok lezárásától – és az éhhaláltól. II. Ágis ekkor békét ajánlott, de ezt a négyszázak elutasították, közben azonban spártai kézre került Pülosz és elveszett Megara kikötője. A peloponnészoszi flotta élére a tehetséges Lüszandrosz került, aki Kr. e. 407-nél legyőzte Alkibiadész helyettesét, majd két év múlva megsemmisítette a demoralizált flottát.

Kr. e. 405-re Athén teljesen elszigetelődött, Lüszandrosz és Ágis seregei két oldalról ostromolták a várost, melynek védői Kr. e. 404. április 25-én az éhen halás helyett inkább a megadást választották, s megnyitották a kaput a spártaiak előtt. A győzelem után Spárta szövetségesei Athén lerombolását és a lakosság rabszolgasorba taszítását követelték, de a győztes hadvezérek ennél enyhébb feltételeket diktáltak, igaz, ez is a városfal lerombolását, 12 őrhajón kívül az egész flotta átadását és a spártai szövetség elfogadását jelentette, amit kezdetben a harminc zsarnok uralma biztosított. Athén kaotikus állapotban, romok közt fogadta el a békét, mely egy olyan háborúnak vetett véget, ami egyúttal az athéni városállam aranykorát is lezárta.