Csin Si Huang-ti kínai császár halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Az ok, ami miatt Kína a végtelen háborúskodástól szenved nem más, mint a hűbérurak és királyok léte. Az ősi szentélyek iránti bizalom kezdetben stabilitást hozott, de a kis államok újjászületése a katonák számának növekedését eredményezte. Ha ez így marad, sohasem lesz újra nyugalom!”
(Csin Si Huang-ti császár)

Kr. e. 210. szeptember 10-én fejezte be életét Csin Si Huang-ti (ur. Kr. e. 247-210), az első kínai császár, aki a birodalom egyesítése és megszervezése mellett monumentális építkezéseivel és zsarnoki módszereivel írta be a nevét a történelemkönyvekbe.

A hatalmas időbeli távolság és Csin Si Huang-ti birodalmának rövid fennállása miatt az első császár életéről szóló írásokat átszövik a legendák és a későbbi korok konfuciánus történetíróinak torzításai. Az ambiciózus uralkodó eredetileg Csao Cseng néven, Kr. e. 260 körül látta meg a napvilágot a Kína nyugati területeit birtokló Csin államban. A gyermek édesapja Csuanghszian király (ur. Kr. e. 250-247) volt, aki Kr. e. 250 táján egy gazdag kereskedő, Lü Buwei segítségével szerezte meg a hatalmat; tekintve, hogy a férfi korábban ágyasává tette pártfogójának feleségét, utóbb az a szóbeszéd is elterjedt, hogy a későbbi császár valójában nem is a Csin-dinasztiából származott. Csao Cseng már igen fiatalon, 13 esztendős korában megörökölte apja trónját, így az országot hosszú éveken át – régensként – Lü Buwei kormányozta, ám nagykorúsága elérésével a király határozott fellépésének köszönhetően magához ragadta a hatalmat.

Csin Si Huang-ti Kr. e. 238-ban leverte az özvegy királyné szeretője által szervezett összeesküvést, száműzte udvarából a megbízhatatlanná vált Lüt, majd – hasonló eréllyel – hozzáfogott a Csin állam átszervezéséhez. Kr. e. 230-ra Csao Cseng letörte a helyi előkelőségek hatalmát, és a központosított ország felszabaduló energiáit az évszázadok óta egymással háborúzó kínai királyságok – Csi, Jan, Han, Csao, Wei és Csu – meghódítására fordította. Az uralkodó kilenc évig tartó küzdelem árán az összes rivális államot leigázta, majd Kr. e. 221-ben felvette a Csin Si Huang-ti nevet, mely az” első Csin császár” jelentéssel bírt.

Kína egyesítése után az uralkodó szinte emberfeletti erővel látott hozzá birodalma konszolidálásához. Csin Si Huang-tit a későbbi korok történetírói rengeteg bírálattal illették erőszakos módszerei miatt, a következő tíz évben elért eredményeket azonban így sem lehet elvitatni tőle. A császár egységes törvényeket, közös írást, mértékegységeket és fizetőeszközt vezetett be Kínában – sőt, még a kocsik tengelyhosszát is szabványosította –, átszervezte a korábbi királyságok közigazgatását, lefegyverezte a helyi hadurakat, a legbefolyásosabb famíliákat pedig fővárosába telepítette, hogy elejét vegye a későbbi lázadásoknak. A birodalom erejéről a Csin Si Huang-ti uralkodása alatt elkészült roppant beruházások tanúskodnak: ekkor épült fel a Gyöngy-folyó és a Jangce vízhálózatát összekötő Lingqu-csatorna, ezenfelül pedig számos út, palotakomplexum és szentély született szerte az országban.

A köztudatban a kínai nagy fal építését is az első császár érdemei közé tartozik, ám a valóságban a – gyakran a hunokkal azonosított – hsziung-nuk ellen szolgáló védelmi rendszer egyes részei már korábban is álltak; Csin Si Huang-ti valódi érdeme abban rejlett, hogy összekapcsolta és megerősítette a meglévő falszakaszokat a birodalom északi határán. Az egykori Csin állam terjeszkedése egyébként Kína egyesítése után sem ért véget, az uralkodó a déli törzsek ellen is folytatta hadjáratait – a Lingqu-csatorna is részben ebből a célból épült meg –, és haláláig a mai Vietnam egy részére is kiterjesztette uralmát.

Életrajzírói szerint Kína egyesítése és konszolidálása után az idősödő császár mind gyanakvóbbá és a halhatatlanság megszállottjává vált: egyes krónikások még a birodalomban tett gyakori körutazásait is ezzel hozták összefüggésbe, melyek során Csin Si Huang-ti számos neves orvossal és alkimistával konzultált, akiket később palotájába is meghívott. Többen az uralkodó és a konfuciánus szerzetesek között húzódó ellentétet is a férfi fent említett „rögeszméjével” magyarázták, a valóságban azonban a múltba forduló értelmiségi réteg sohasem kedvelte a gyökeres reformokra és saját maga istenítésére törekvő császárt. Ez az ellenérzés aztán gyanakvóvá tette Csin Si Huang-tit, és főminisztere, Li Sze javaslatára később úgy rendelkezett, hogy a hasznosnak ítélt – elsősorban mezőgazdasággal, orvoslással, jövendöléssel és Csin történelmével foglalkozó – művek kivételével valamennyi könyvet semmisítsék meg a birodalomban.

A császár a kibontakozó ellenállást a tőle megszokott kegyetlenséggel verte le – állítólag 460 szerzetest temettetett el élve –, ám a korábbi merényletkísérletek és összeesküvések hatására kialakult gyanakvása ezután sem csillapodott, és élete utolsó éveiben szinte teljesen elzárta magát a külvilágtól. Sokan úgy vélik, hogy Csin Si Huang-ti halálát végül éppen a halhatatlanság iránti megszállottsága siettette, ugyanis a neki készített varázsitalok többsége higanyt is tartalmazott, mely anyag éppen a várakozásokkal ellentétes hatást eredményezett. Kína első császára végül 50 esztendős korában, Kr. e. 210. szeptember 10-én fejezte be életét, halála után pedig – fiainak trónviszálya és a helyi előkelőségek felkelései miatt – az általa felépített birodalom is gyorsan széthullott.

Csin Si Huang-ti életművét az utókor ellentmondásosan értékelte: a következő századokban a konfuciánus történetírás elsősorban a férfi zsarnoki természetét emelte ki, és arra törekedett, hogy kisebbítse az uralkodó érdemeit, a későbbi korokban azonban az ország egyesítése, az ekkor bevezetett reformok és a monumentális építkezések nyomán a császár a kínai történelem egyik legjelentősebb alakjává vált. Csin Si Huang-ti tehát végül elérte a hőn vágyott halhatatlanságot, amiben fényűző – több mint 50 négyzetkilométeren elterülő – síremléke, illetve az ott elhelyezett világhírű agyaghadsereg is kétségbevonhatatlan szerepet játszott.