Géza nagyfejedelem halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza.”
(Részlet Szent István király Nagy legendájából)

997. február 1-jén fejezte be életét Géza nagyfejedelem (ur. 972?-997), az utolsó uralkodó, aki pogány emberként került a magyar törzsszövetség élére. Géza érdemeit tekintve fia, Szent István király (ur. 1000-1038) mellett foglal helyet a nemzeti panteonban, ugyanis okos külpolitikájával, a kereszténység felvételével elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Királyság alapjainak lerakásában.

Géza Taksony (ur. 955-972?) és Tonuzoba besenyő fejedelem egyik nőrokonának gyermekeként látta meg a napvilágot, vélhetően a 950. esztendő táján. Feltehetően már édesapja is a törzsszövetség kötelékeinek szorosabbra fűzésén munkálkodott, fiát ugyanis az erdélyi gyula leányával, Sarolttal házasította össze. Géza 972 táján, sorsfordító időkben szerezte meg a főhatalmat, ugyanis a nomádállam a nyugati kalandozások beszüntetése után a 970-es arkadiopoliszi vereséggel a Bizánc elleni hadjáratokkal is kénytelen volt felhagyni. Ennél sokkal súlyosabb körülmény volt azonban, hogy a magyarok legfőbb szövetségese, a bolgár cár országa az ellentámadásba lendülő Tzimiszkész János bizánci császár (ur. 969-976) uralma alá került, vagyis a sokadik reneszánszát élő birodalom a törzsszövetség szomszédságába került.

Ezzel egy időben a Német-Római Birodalmat 962-ben megalapító I. Ottó (ur. 936-973) igyekezett jó viszonyt kiépíteni a „másik császársággal”, amit 972-ben a későbbi II. Ottó (ur. 973-983) és Theophanu hercegnő házassága pecsételt meg. Bár a történészek vitatkoznak azon, hogy ez a szövetség milyen mértékben szigetelte el Magyarországot, és mennyiben jelentett reális veszélyt, az mindenesetre valószínűsíthető, hogy a főhatalmat 972 körül megszerző Gézában megerősítette azt a szándékot, hogy csatlakoznia kell a keresztény uralkodók családjához, és elsősorban Rómával kell keresnie az együttműködést.

Ez a felismerés logikus magyarázatot ad arra, hogy a 973 húsvétján tartott nevezetes quedlinburgi birodalmi gyűlésre Európa számos keresztény és pogány uralkodója mellett Géza is menesztett egy 12 előkelőből álló követséget Ottó császárhoz. Ez a delegáció vélhetően előkészítette nagyfejedelem és családja megkeresztelkedését, illetve nyugalmat teremtett azáltal, hogy az Enns folyó jobb partján vonta meg a gyepű vonalát. Bár a fejedelemség hamarosan békét kötött az Ottókkal, ez az egyezmény önmagában még nem teremtett felhőtlen viszonyt a német területekkel, hiszen Civakodó Henrik bajor herceg (ur. 973-976/985-995) a következő két évtizedben számos alkalommal indított támadást a magyar szállásterületek ellen, aminek eredményeként a „határt” később a Lajta vonalánál vonták meg.

A császári hatalommal ugyanakkor Géza mégis stabil partneri kapcsolatot épített ki, diplomáciai érzékét pedig kiválóan mutatja, hogy a nyugalmat azzal teremtette meg, hogy legelszántabb ellenségének leányát, Bajor Gizellát kérte meg fia számára. Ez a házasság kulcsfontosságúnak bizonyult a magyar állam jövője szempontjából, hiszen annak is köszönhetően hazánk a császári hatalom támogatásával, ám a függetlenség feladása nélkül csatlakozhatott a keresztény Európához.

Tekintve, hogy a Géza korabeli Magyarországról nem maradtak fenn források, a találgatásokon túl a külföldi évkönyvekből és beszámolókból, illetve későbbi utalásokból tájékozódhatunk a nagyfejedelem belpolitikájáról. Máig vitatott, hogy a fiához hasonlóan István névre keresztelt Géza és családja mikor és kitől vette fel a keresztséget; a nagyfejedelmet valószínűleg már a 970-es években Magyarországra küldött Sankt Gallen-i Szent Brúnó megkeresztelte, Vajk azonban vélhetően Szent Adalbert térítő munkájának köszönhetően csatlakozott az egyházhoz. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy valószínűleg már Géza is szembeszállt a szuverén törzsfőkkel a nomádállam egyesítése érdekében – hiszen több forrás is kiemeli, hogy „vér tapadt kezéhez” –, annyi azonban biztos, hogy az Ottókkal fenntartott kapcsolat komoly szerepet játszott a magyarság sikeres megtérítésében.

Szent Brúnó és Adalbert mellett számos sváb területről származó lovag – például az Istvánt támogató Vecellin, illetve Pázmány – és kereskedő érkezett Géza nyugat-magyarországi szállásterületére, Vajk és Gizella 995 körüli eljegyzése pedig tovább erősítette a nyugathoz kapcsolódó szálakat. A nagyfejedelem országlásának utolsó éveiben már megkezdődött a veszprémi püspökség szervezése, ekkor alapították a pannonhalmi bencés apátságot, és valószínűleg Sarolt aktív közreműködésével épült fel a veszprémvölgyi görögkeleti apácakolostor is.

Géza nagyfejedelem uralkodásának legfontosabb momentuma azonban élete utolsó döntése volt, mellyel gyakorlatilag biztosította életművének fennmaradását: ezt úgy érte el, hogy fiát, Istvánt jelölte utódjának, ami ellenkezett a szeniorátus hagyományával, hiszen 997. február 1-je után „ősi szokás szerint” a család legidősebb férfitagját illette volna meg a főhatalom. Géza ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy a szóban forgó személy, Koppány lerombolta volna a nyugati típusú keresztény állam alapjait, ezért gyermekét, a keresztény szellemben nevelkedett Istvánt állította a törzsszövetség élére, aki a következő évtizedekben közvetlen uralma alatt egyesítette az országot, és beléptette a magyarságot az európai népek családjába.