A Vezúv kitörése

Szerző: Tarján M. Tamás

79. augusztus 24-én tört ki a Nápolyi-öböl félelmetes tűzhányója, a Vezúv, mely kétnapos működése során hamufelhővel és lávaáradattal borította el a környező településeket, Pompeii-t, Herculaneumot és az apró Stabiae-t. A híres természeti katasztrófának több tízezer halálos áldozata volt, az itt élők nagy része a mérgező gázoktól és a hömpölygő izzó láva árjában vesztette életét.

Bár a Nápolytól délre fekvő hegy vulkanikus eredetéről Silius Italicus pun háborúkról írt művében is olvashatunk, az 1. századra a rómaiak teljesen elfelejtették, hogy a Vezúv környéke egykoron milyen veszélyes helynek számított. A Hannibál elleni háború idején, Kr. e. 217-ben feljegyzett kitörés óta ugyanis a tűzhányó békésnek mutatkozott, Campania lakossága pedig a homályos régi történetek helyett fontosabbnak tartotta a rendkívül termékeny vulkáni talaj kihasználását. Az évszázadok során népes városok – Neapolis, Pompeii, Herculaneum – épültek, hatalmas szőlőskertek települtek a Vezúv közelébe, a környék biztonságos voltát pedig az is jelzi, hogy Spartacus és felkelőtársai Kr. e. 71-ben itt alakították ki főhadiszállásukat. Változás csak a Kr. u. 60-as években következett be, amikor két alkalommal is földrengés sújtotta a környéket – az egyik földmozgás éppen Nero császár (ur. 54-68) látogatása idejére esett. Ezek az események már előrejelezték a későbbi katasztrófát, ám ennek ellenére 79 augusztusáig semmi nem utalt a vulkánkitörésre. Az első jelek augusztus során mutatkoztak, apró földmorajlások, vízingadozások képében, de a környék lakossága még a hónap közepén sem sejthette, hogy lakóhelye – és puszta élete – nemsokára a vulkán áldozatává lesz.

79. augusztus 23-án aztán, a híradások szerint, a Vezúv kürtője füstölni kezdett, ezért sokan elhagyták a környéket, Titus császár (ur. 79-81) pedig Misenumból a herculaneumi kikötőbe rendelte a római flotta egyik egységét. A katasztrófa másnap következett be: délután 1 óra tájban hatalmas robbanás rázta meg a környéket, majd a hatalmas nyomás szétfeszítette a Vezúv kúpját, és új kürtőt nyitott, melyen keresztül aztán hatalmas mennyiségű mérges gáz távozott. A vulkán „dühöngése” másnap, 25-én ért tetőpontjára, amikor egy – becslések szerint – 30 kilométer magas felhőoszlop emelkedett a környező városok fölé. Bár sokan úgy tartják, a Pompeiiben élők a lávában égtek el, a valóságban az ottmaradók nagy része már a forró, mérges gázokkal teli felhő fojtásában elpusztult; ekkor vesztette életét a misenumi flotta parancsnoka – és híres földrajztudós –, az idősebbik Plinius is. A gázfelhőt aztán nemsokára követte a piroklasztikus ár, mely 4 méter magasan rakódott rá a felszínre, és több mint 2,5 kilométeres távolságon keresztül haladt előre. Az áradat pillanatok alatt eltemette Pompeii és Herculaneum városokat, és maradandó változást okozott a táj képében is: a később megszilárduló lávafolyam nyomán Herculaneum kikötője egy csapásra 500 méterre került a tengertől. Bár a későbbi kutatások során, az eltemetett településeken körülbelül 1500 holttestet fedeztek fel, a katasztrófa valószínűleg több tízezer ember életét követelte.

A Vezúv 79. évi pusztítása, akárcsak a hegy vulkanikus volta, az idők során ismét feledésbe merült; bár Suetonius és az események szemtanúja, ifjabb Plinius megörökítették a katasztrófát, a vulkán környékén álló gazdag városok emléke teljesen homályba burkolózott. Pompeii első nyomai csak 1748-ban bukkantak elő, amikor egy szőlősgazda ásni kezdett a birtokán; ezt követően aztán az amatőr és hivatásos régészek ellepték a Vezúv környékét, és bizony nem csak kifosztották, de sok esetben szét is dúlták a felbecsülhetetlen értékű területet. Az olasz kormány 1927-ben engedélyt adott Herculaneum kiásására is, ennek feltárását azonban már a legmodernebb eszközökkel, és szigorúan tudományos módszerekkel hajtottak végre. Napjainkban már a két szerencsétlenül járt város Olaszország leghíresebb nevezetességei közé tartozik, hiszen a láva alá került területen 79. augusztus 25-én megállt az idő. Pompeiiben és Herculaneumban a mai napig úgy áll minden, ahogy a forró áradat egykor betemette – és gondosan konzerválta –, így a modern kor embere betekintést nyerhet az egykoron ott élő rómaiak mindennapjaiba. Mindazonáltal – bár a Vezúv 1944 óta békésnek mutatkozik – a térség egy esetleges újabb katasztrófa árnyékában él, hiszen a 79-es pusztítást túlélő Neapolis mára – Nápoly néven – egy 900 000 lakosú nagyvárossá nőtt.