rubicon
back-button Vissza
313. február 3.

A milánói ediktum kiadása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Amikor én, Constantinus Augustus, és én, Licinius Augustus, kedvező előjelektől kísérve Mediolanumba érkeztünk és mindent fontolóra vettünk, ami a köz hasznára és javára szolgál, a többi dolog közt, melyekről úgy tűnt, hogy mindenkinek hasznára válnak, úgy döntöttünk, hogy mindenekelőtt és elsősorban olyan rendeleteket bocsátunk ki, amik biztosítják az istenség iránti tiszteletet és imádást, azaz hogy megadjuk a keresztényeknek és mindenkinek azt a szabad választást, hogy azt a vallást kövesse, amelyiket akarja, úgyhogy bármelyik istenség vagy mennyei hatalom jóakarattal lehessen irántunk és mindenki iránt, aki hatalmunk alatt él.” (Részlet a milánói ediktum szövegéből)

313. február 3-án adta ki I. Constantinus (ur. 306-337) és Licinius császár (ur. 308-324) a milánói ediktumot, mely a szabad vallásgyakorlás biztosítása mellett arról is rendelkezett, hogy a hitük miatt rabságban tartott keresztényeket engedjék szabadon, elkobzott személyes és közösségi tulajdonukat pedig szolgáltassák nekik vissza. Az ediktum fordulópontot jelentett a Római Birodalom történetében, ezután ugyanis a császári hatalom felhagyott a keresztény vallás üldözésével, és mind nagyobb mértékben támaszkodott annak stabilizáló erejére.

Bár Jézus a Szentírásban világosan kinyilatkoztatta, hogy „adjátok meg a császárnak, ami a császáré”, a kereszténység villámgyors terjedése az évszázadok során több uralkodót is ellenérzéssel töltött el, fellépésükhöz pedig kiváló ürügyet szolgáltatott, hogy a zárt közösségekben élő hívőket polgártársaik előszeretettel tették meg bűnbaknak a rossz termés, a természeti csapások, vagy a balszerencsés háborúk miatt. A legnagyobb keresztényüldözések Nero (ur. 54-68), Decius (ur. 249-251), illetve a 3-4. század fordulóján uralkodó Diocletianus (ur. 284-305) nevéhez fűződtek; utóbbi császár 303 februárjában adott ki rendeletet a papok elfogására, a templomok lefoglalására és a szent könyvek elégetésére. Bár a későbbi korok keresztény hagyománya kiemelte Diocletianus brutalitását, a valóságban az ediktum teljes végrehajtására sohasem került sor: Palesztina területén például két év alatt 12 embert végeztek ki, ami messze elmaradt a szintén nem kívánatosnak nyilvánított – perzsa gyökerekkel rendelkező – manicheizmus elleni fellépéstől.

A keresztény vallás helyzete ráadásul hamarosan gyökeresen megváltozott, amit elsősorban azzal hozhatunk összefüggésbe, hogy a későbbi Nagy Konstantin császár hatalmi

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.