Hongkong visszatér a kínai államhoz

Szerző: Tarján M. Tamás

1997. július 1-jén tért vissza Hongkong, a délkelet-ázsiai térség gazdasági központja a kínai államhoz. A mintegy 150 évig brit uralom alatt élő sziget az uralomváltás során speciális státuszt szerzett a kommunista országon belül, és máig a fejlődés motorjaként szolgál a távol-keleti nagyhatalom számára.

Hongkong szigete már a kőkorszak óta lakott terület volt, és rendkívül előnyös helyzeténél fogva a középkor nagy részében prosperált a kereskedelemnek köszönhetően. A 16. században aztán a Ming-dinasztia külpolitikájában fordulat állt be, és Kínában az elzárkózás időszaka következett, így a császári hadikikötő hanyatlásnak indult, és az 1839-es brit partraszállás idejére már csak árnyéka volt régi önmagának. Az első ópiumháborúban tönkrevert Mandzsu-dinasztia már 1841-ben lemondott Hongkongról a viktoriánus Nagy-Britannia javára, amit a küzdelmet lezáró 1842-es nankingi béke örök időkre megpecsételt. 1860-ban, a második ópiumháború végén aztán az angol hódítók tovább terjeszkedtek, elfoglaltak számos környező szigetet, valamint a Hongkonggal átellenben fekvő Kowloon-félszigetet is.

Az európai nagyhatalom és a félgyarmati sorba süllyedő Kína 1898-ban újabb szerződést kötött, melynek értelmében Nagy-Britannia 99 évre elnyerte az eddig említett birtokoktól északra fekvő Új területek feletti uralmat is – Hongkong területe tehát a 20. századi értelmezés során e három, különböző időben meghódított részből állt össze, melyek együtt is kerültek aztán vissza Kínához. Terjeszkedése során a gazdag kereskedőváros rohamos fejlődésnek indult, és a kínai brit gazdasági befolyás kiterjesztésének központja lett, egészen a második világháborúig.

1941 decemberében a japán csapatok elfoglalták Hongkongot, és egészen a távol-keleti birodalom összeomlásáig megszállás alatt tartották a szigetet. A második világháború után létrejövő kínai nagyhatalom számára már nem okozott volna gondot egykori birtokainak visszafoglalása, a körültekintő brit külpolitika – mely már 1950-ben elfordult a Tajvanra menekült Csang Kaj-sek-féle nemzeti Kínától – lépései nyomán erre nem került sor. Hongkong mindeközben hasznot húzott Mao kínai forradalmából is, hiszen az egykori tengerparti gazdasági övezetek prosperáló cégei szinte mind brit fennhatóság alá menekültek a kommunista rendszer elől. Közben a pekingi rezsim a szigettől északra fekvő Senszen-övezetben egy rivális különleges gazdasági övezetet hozott létre, melynek versenye még inkább elősegítette Hongkong fejlődését.

A hidegháború évtizedei alatt Kína és Nagy-Britannia között állandó tárgyalások folytak, melyek több évtized alatt megérlelték az 1997-es uralomváltást: 1972-ben a szocialista állam elismerte a fennálló helyzetet – azaz Hongkong különállását – ugyanakkor minden eszközzel próbálta megakadályozni azt, hogy a brit fennhatóság alatt álló területeken egy független állam jöjjön létre. 1979-ben a sziget akkori kormányzója, Murray MacLehose – elsőként a történelem során – látogatást tett Teng Hsziao-ping pártfőtitkárnál, és tárgyalásai során szóba hozta a bérleti időszak meghosszabbításának lehetőségét.

Mivel a pekingi vezetés több évnyi rábeszélés után sem adta erre áldását, 1984 szeptemberében a két kormány megállapodott arról, hogy az 1898-as szerződésben foglalt 99 év után, azaz 1997-ben Hongkong, és vele minden koncessziós terület visszatér majd Kínához. Az európai ország egyetlen feltétele az volt, hogy a kommunista uralom alá kerülő terület élvezzen nagyfokú önállóságot, és tarthassa meg az évtizedek során kialakított kapitalisztikus berendezkedést.

A megállapodás értelmében 1997. június 30-án Hongkongban leeresztették a brit zászlókat, éjfél után pedig – Tony Blair brit miniszterelnök, Károly walesi herceg, Csiang Cö-min kínai elnök és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter jelenlétében – a szocialista ország ünnepélyes keretek között visszavette egykori kikötővárosát. Az átmenet békésen zajlott, mindössze pár ezer tüntető protestált az uralomváltás ellen, de a későbbiek során az ő aggodalmaik is valótlannak bizonyultak: a kinevezett Tung Csi Hva kormányzó alatt plurális demokrácia valósult meg Hongkongban, a tartomány csak diplomáciai és hadügyi kérdésekben tagozódott be a kínai államba.

A visszatérő terület gazdasági berendezkedése ösztönzően hatott az 1978 óta folyamatosan bővülő – zömmel tengerparti városokat tömörítő – különleges övezet fejlődésére, mely a kétarcú – szocialista, kapitalista és konfuciánus elveket vegyítő – speciális kelet-ázsiai út legmarkánsabb jellemzője lett. Hongkong jelenleg is a kínai gazdaság motorjaként szolgál, mint a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa, mely két Budapestnyi területén több, mint 7 millió lakossal rendelkezik.