Azonosítják a Romanovok földi maradványait

Szerző: Tarján M. Tamás

1993. július 9-én jelentették be brit tudósok, hogy DNS-vizsgálatok segítségével azonosították az 1918 júliusában, Jekatyerinburgban kivégzett orosz cári család öt tagjának, II. Miklós cárnak, feleségének, Alexandrának, és három leányának, Anasztáziának, Olgának és Tatjánának a földi maradványait. Bár Alekszej trónörökös és Mária nagyhercegnő holtteste csak egy évvel ezután került elő, ezen vizsgálati eredmény biztossá tette a cári család szomorú sorsáról szóló feltételezéseket.

II. Miklós (ur. 1894-1917), az utolsó orosz cár a februári forradalmat követően, 1917. március 15-én lemondott trónjáról, és átadta a hatalmat a Lvov herceg, majd Alexander Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormánynak. A cári család helyzete már a polgári rendszer számára is folyamatos kényelmetlenséget jelentett, így a Romanovokat öt hónapig Carszkoje Szelóban őrizték, majd biztonságuk érdekében Tobolszk városába szállították őket. Itt érték meg a november 7-i kommunista hatalomátvételt. A szovjet hatóságok véül Jekatyerinburgba internálták a családot, ahol egy mérnök birtokán, az Ipatyev-házban gyakorlatilag fogolyként éltek. Közben kirobbant az orosz polgárháború, melyben a fehér tábornokok és a vörös szovjethatalom mellett – a fehérek oldalán – Oroszország egykori antant szövetségesei is részt vettek, intervenciós csapatok, vagy a hadifoglyokból verbuvált légiók révén. 1918 júliusában egy ilyen hadsereg, a Cseh–Szlovák Légió váratlanul Jekatyerinburg irányában tört előre, mely fejlemény aztán megpecsételte a cári család sorsát. Leninék attól tartottak, hogy az intervenció a Romanovok kiszabadítására indult – a fehérek egyébként nem tudtak arról, hogy Miklósékat ott őrzik –, azzal a szándékkal, hogy az uralkodót és gyermekeit felhasználhassák a bolsevikok elleni háború kiszélesítéséhez.

Lenin és Jakov Szverdlov – a Forradalmi Végrehajtó Bizottság elnöke – nem akarták vállalni ezt a kockázatot, ezért – hogy a trónkövetelők kérdését egyszer, s mindenkorra rendezzék – a cári család likvidálására utasították a párt uráli szervezetét. A Jakov Jurovszkij vezette őrség a Moszkva által elrendelt gyilkosságot 1918. július 16-17 éjszakáján hajtotta végre: a foglyokat éjfél körül felébresztették, majd leghűségesebb embereikkel – például dr. Eugene Botkinnal, a család háziorvosával és Anna Demidova szolgálónővel – együtt halomra lőtték őket. A holttesteket Jurovszkij parancsára – ágyneműikbe csavarva – a közeli erdőségbe vitték, ahol savval leöntötték őket. A hóhérok két testet elégettek, a többit pedig – mintegy 15 kilométerre a várostól – jeltelenül elföldelték.

Leninék a cár halálát már másnap a világ tudomására hozták, de a Romanov-család többi tagjáról ekkor még azt állították, hogy egy biztonságosabb helyre szállították át őket. Ez az álhír lett aztán az alapja azon kalandos történeteknek, melyeket a későbbi szélhámosok meséltek szerencsés megmenekülésükről. A húszas évektől kezdve Európa nagyvárosaiban egyre-másra bukkantak fel a cári dinasztia állítólagos túlélői, akik megélhetésüket akarták biztosítani a szenzációs szökés és a neves rokonság révén. A leghíresebb ilyen csaló Anna Anderson volt, aki 1922-ben Berlinben bukkant fel, mint Anasztázia nagyhercegnő, de összesen húsznál is több volt azoknak a száma, akik II. Miklós gyermekeinek adták ki magukat. Mindeközben a Szovjetunióban a bolsevikok 1921-re megnyerték a polgárháborút, és rendszerük hét évtizedes fennállása alatt a Romanovok sorsát szigorúan tabutémaként kezelték. Miklós csak sztereotípiákon keresztül, mint démonizált, elnyomó uralkodófigura került elő, egyedül az Ipatyev-ház közelében élők körében maradt meg 1918. július 16-17-e éjszakájának hátborzongató mendemondája – természetesen bizonyíték nélkül.

A cári família sorsa aztán a szocialista birodalom hanyatlásával került ismét a középpontba: 1979-ben egy amatőr régész, Alexander Advonyin egy heves esőzést követően csontokra bukkant abban az erdőben, ahol a helyi szóbeszéd szerint Jurovszkij eltemettette a meggyilkolt Romanovokat. Az 1991-es esztendőben egy brit amatőr régészcsapat munkagépekkel tért vissza a helyszínre, mely a kor technikai arzenálját felvonultatva kiásta a tömegsírban található csontvázakat, és magával vitte azokat Angliába.

A britek az azonosítást az áldozatok koponyájával kezdték, majd a nemiségi vizsgálat következett, melyből kiderült, hogy 5 nő és 4 férfi holttestét találták meg Jekatyerinburg mellett. A kutatók hamarosan felvették a kapcsolatot orosz kollégáikkal, és együttesen megteremtették a lehetőségét annak, hogy DNS-vizsgálattal megválaszolhassák az izgalmas kérdést: Vajon tényleg a Romanovok földi maradványait fedezték fel? Ebből a célból vért vettek Fülöp edinburgh-i hercegtől – II. Erzsébet királynő (ur. 1952-től) férjétől –, aki Alexandra cárné távoli rokona volt, és az anyai ágon örökölt genetikai jellemzők révén sikerült megállapítaniuk, hogy az édesanya és három gyermekének csontvázát találták meg. A II. Miklós ellen 1891-ben, Japánban elkövetett merénylet relikviái és az exhumált Mihály nagyherceg maradványai alapján aztán sikerült a cárt is azonosítani, míg a további négy holttestet uralkodói személyzet meggyilkolt tagjához kötötték.

Alekszej herceg és a negyedik leány – utóbb kiderült, Mária volt az – azonosítása 1993 során kudarcot vallott, a következő évben azonban a jekatyerinburgi erdőben folytatott újabb ásatások során őket is megtalálták. A cári családot 80 évvel a gyilkosság után, 1998. július 17-én temették újra az orosz uralkodók hagyományos nyughelyén, a pétervári Szent Péter és Pál katedrálisban. 2000-ben az ortodox egyház szentté avatta a kivégzett Romanovokat, az orosz legfelsőbb bíróság pedig 2008-ban rehabilitálta II. Miklóst, feleségét és gyermekeit is.