Légikatasztrófa Lockerbie felett

Szerző: Tarján M. Tamás

„Csak egy szörnyű, leírhatatlan robbanás volt.”
(Egy Lockerbie-i szemtanú)

1988. december 21-én robbant fel a Pan American World Airways amerikai légitársaság egyik Boeing–747 típusú utasszállító repülőgépe a skóciai Lockerbie városa felett. A fedélzeten tartózkodó 259 utas – köztük négy magyar állampolgár – és 11 Lockerbie-i lakos életét követelő katasztrófát egy semtex alapú robbanószerkezet, tehát terrortámadás okozta, aminek kitervelésével később Moammer Kadhafi diktátort gyanúsították meg.

A Pan Am légitársaság 103-as járata Frankfurt am Main és New York között közlekedett, útja során pedig a londoni Heathrow repülőteret is építette, ahova a „Clipper Maid of the Seas” nevet viselő Boeing–747-es látszólag 1988. december 21-én is rendben érkezett meg. A gép déltől várakozott London légikikötőjében, némi késéssel, 18:25-kor pedig ismét felszállt, hogy James MacQuarrie kapitány irányításával átkeljen az Atlanti-óceánon. A 103-as járat szokás szerint észak felé vette útját, és este hét óra előtt néhány perccel érte el a 9000 méteres utazómagasságot, ekkor azonban a légi irányítás radarernyői egyszer csak elveszítették a Boeing–747-est, és többet nem is találták meg.

Mint később kiderült, 19:02-kor a skóciai Lockerbie felett a kapitány elveszítette a repülőgép feletti uralmat, a Boeing pedig a városkára zuhant. A katasztrófában az összes utas és a teljes személyzet életét vesztette, a roncsokat pedig az erős szél később több ezer négyzetkilométeres területen szórta szét; a 747-es testének nagy része azonban lakott területre, Lockerbie városára zuhant, ahol további 11 emberrel végzett, számos épületet megrongált, és egy üzemanyagtartályt is lángra robbantott, ezáltal pusztító tűzvészt okozott.

A 103-as járat szerencsétlensége után aztán megkezdődött Skócia történetének legszerteágazóbb nyomozása, melynek során a hatóságok számára hamarosan nyilvánvalóvá vált: a Boeing–747-es terrortámadás áldozata lett, amit egyébként az Iszlám Dzsihád és az Ulsteri Védelmi Liga is magára vállalt. Érdekes adalék, hogy a gép felrobbantása előtt 16 nappal, december 5-én, egy arab akcentusú férfi telefonon terrorakcióra figyelmeztette a Pan Am légitársaságot, mely jóslat sajnálatos módon végül valóra is vált.

A fekete doboz felvételei és a repülőgép roncsai között felfedezett semtex nevű robbanószer nyomán a brit és amerikai nyomozó szervek bűnügyi vizsgálatba kezdtek, mely alapvetően az iszlám országok és fundamentalista szervezetek ellen irányult. A CIA és a brit titkosszolgálatok a támadás kitervelőit egyfelől Teheránban keresték – az amerikai hadsereg ugyanis 1988 során lelőtt egy iráni utasszállító repülőgépet –, másfelől pedig Líbiára gyanakodtak; utóbbi esetben arra következtettek, hogy a Boeing–747-es felrobbantásával Moammer Kadhafi egy 1986-os légicsapást torolhatott meg, amit az Egyesült Államok egy nyugat-németországi diszkó felrobbantása miatt indított.

A későbbi vizsgálatok aztán kiderítették, hogy a 103-as járatra a viszonylag kevéssé ellenőrzött máltai repülőtérről egy utas nélküli csomagot adtak fel, mely Frankfurt am Mainban került a gépre, és nagy mennyiségű robbanóanyagot tartalmazott. A bomba műszaki felépítése és a poggyász tartozékai nyomán a CIA 1991 novemberében elfogatóparancsot adott ki Abdelbaszet Ali Mohamed Al-Megrahi líbiai hírszerző tiszt – nem mellékesen a líbiai állami légitársaság munkatársa – és Al-Amin Khalifa Fimah, szintén líbiai állampolgárságú máltai repülőtéri alkalmazott ellen. Moammer Kadhafi, az ország diktátora természetesen elutasította a nyugati országok vádjait, az ENSZ által hozott szankciók, az amerikai kereskedelmi embargó és a terrorizmus vádja miatti elszigetelődés azonban végül rákényszerítette a diktátort a megegyezésre.

Líbia 1999-ben beleegyezett a két gyanúsított kiadatásába, akiket közös megegyezéssel a hollandiai Camp Zeist légitámaszponton állítottak – egy skót törvények alapján törvénykező – bíróság elé. Al-Megrahit 2001 elején életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, míg Fimahot felmentették, Kadhafi pedig – annak ellenére, hogy nem ismerte el az ítéletek jogosságát – „üzletet” kötött az Egyesült Államokkal: a 270 áldozat rokonainak összesen 2,7 milliárd dolláros kártérítést ajánlott fel, cserében azonban az addigra felfüggesztett ENSZ-szankciók és az embargó végleges eltörlését kérte, illetve azt, hogy országát vegyék le a terrorizmust támogató államok listájáról. 2005 áprilisáig Líbia 2,1 milliárdot ki is fizetett a megígért összegből, az utolsó 540 milliót azonban nem utalta át, mivel az Egyesült Államok a legutolsó kérés teljesítésére nem volt hajlandó.

A Lockerbie-i katasztrófa ezzel együtt a régóta hanyatló Pan Am számára is tragikus következményekkel járt, ugyanis a társaság a terrortámadás után elveszítette utazóközönsége nagy részét. Az öbölháború kirobbanása később még tovább fokozta a veszteségeket, így aztán a vállalat 1991 januárjában csődöt jelentett, majd pert indított a líbiai állam ellen, melynek eredményeként Kadhafi rezsimjének újabb 30 millió dollár kártérítést kellett kifizetnie.