rubicon
back-button Vissza
1981. március 30.

Merénylet Ronald Reagan ellen

Szerző: Tarján M. Tamás

„Az elmúlt hét hónapban tucatnyi verset, levelet és szerelmes üzenetet küldtem azzal a félénk reménnyel, hogy felkelthetem az érdeklődésedet. Bár több alkalommal beszéltünk telefonon, sohasem volt bátorságom egyszerűen közeledni hozzád és bemutatkozni […] nem tudok tovább várni arra, hogy lenyűgözhesselek.”
(John W. Hinckley Jodie Fosternek küldött leveléből)

1981. március 30-án hajtotta végre Ronald Reagan amerikai elnök elleni merényletét John W. Hinckley, aki tettével Jodie Foster színésznőt akarta elkápráztatni.

A merénylet idején 25 esztendős ifjabb John Warnock Hinckley Oklahomában, egy rendkívül gazdag család gyermekeként látta meg a napvilágot. A férfi édesapja, idősebb John Hinckley irányította a Vanderbilt Energiatársaságot, emellett pedig egy karitatív szervezet elnökeként is komoly hírnevet szerzett. A merénylő gyermekkora java részét Texasban töltötte, majd a lubbocki Texas Tech Egyetemre felvételizett, ám tanulmányait sohasem fejezte be. 1975-ben Los Angelesbe ment azzal a céllal, hogy dalszövegíró legyen, ám számításai nem váltak be; Hinckley ezután egészen a Reagan elnök elleni támadásig „csavargóként” élt, és csak akkor tért haza családjához, ha pénzszűkébe került. A fiatalember korán kitűnt furcsa viselkedésével, rengeteg antidepresszánst és nyugtatót szedett, kerülte az emberek társaságát, és az évek során egyre súlyosabb elmekórtani tüneteket mutatott.

Míg John Lennon gyilkosa, Mark Chapman számára a Zabhegyező című regény bizonyult végzetesnek, addig John Hinckley életét a Taxisofőr című 1976-os film határozta meg, melyben Robert de Niro egy vietnami veteránt játszott, aki merényletet követett el egy szenátor ellen, hogy így mentse meg egy fiatalkorú prostituált – Jodie Foster – életét. Hinckley több tucatszor nézte végig a Taxisofőrt, majd a film hatására lőgyakorlatokba kezdett és beleszeretett a fiatal nőbe. A férfi először verseket küldött Fosternek, majd amikor a színésznő beiratkozott a Yale Egyetemre, a connecticuti New Havenbe költözött, és követni kezdte imádottját. Hinckley és Jodie Foster legalább egyszer telefonon is beszéltek egymással, a művésznő elutasítása azonban egyértelmű volt, ami súlyos következményekkel járt a férfi elmeállapotára nézve.

A későbbi merénylő úgy gondolta, hogy ha valamilyen „történelmi” tettet hajt végre, azzal „méltó társa” lehet majd a híres színésznőnek, ezért előbb egy repülőgépet akart eltéríteni, majd – a Taxisofőr című filmből merítve ihletet – az elnököt akarta meggyilkolni, de az is megfordult a fejében, hogy öngyilkosságot követ el. Miközben gondosan tanulmányozta a Kennedy-gyilkosságot, Hinckley Edward Kennedy szenátor, majd az 1981 januárjában leköszönő Jimmy Carter megölését is eltervezte, ám március 30-án végül Ronald Reagant vette célba.

A Secret Service már a merénylet előtt felfigyelt John Hinckleyre, ugyanis a férfi Carter, majd Reagan amerikai előadókörútján is rendre felbukkant, ráadásul Nashville-ben egy időre őrizetbe is vették őt illegális fegyvertartásért. Az intő jelek dacára a titkosszolgálat végül „levette a kezét” Hinckleyről, aki a támadás előtt több lőfegyvert vásárolt, és ezek közül egy 22-es kaliberű Röhm RG–14-es revolverrel végül kísérletet is tett az elnök meggyilkolására. A merényletre 1981. március 30-án, Washingtonban került sor, ahol Reagan az AFL-CIO – a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség – meghívására részt vett egy konferencián. Az elnök programjának megfelelően fél 2-kor távozott a Hilton Hotelből, melynek kijáratánál az újságírók között várakozó Hinckley hat lövést adott le a politikusra.

Reagan szerencséjére a merénylő nem volt túl képzett céllövő: az egyik golyó szóvivőjét, James Bradyt találta el, rajta kívül pedig egy ügynök, Timothy McCarthy és egy rendőr, Thomas Delahanty is megsebesült. Az elnököt közvetlenül nem érte találat, az egyik lövedék azonban gellert kapott a Reaganre várakozó limuzin oldalán és a férfi tüdejébe fúródott. John Hinckley meg sem próbált elmenekülni a helyszínről, így pillanatokon belül őrizetbe vették, a sebesült politikust pedig azonnal kórházba szállították, ahova a 70 esztendős férfi a saját lábán ment be. Az elnök – mint vérbeli színész – egyébként a támadás után sem veszítette el jókedvét, és állítólag viccesen meg is eskette a műtétet végző orvosokat, hogy mindannyian a republikánusokra – vagyis az ő pártjára – szavaztak. Ronald Reagan április 11-én térhetett vissza a Fehér Házba; bár a hivatalos jelentés azt állította, teljesen felépült, közeli ismerősei szerint haláláig szenvedett a golyó okozta sérüléstől.

John Hinckley másik három áldozata szintén túlélte a támadást; ketten közülük szerencsésen fel is épültek, James Brady sajtószóvivő azonban – akit a fején talált el a golyó – örökre tolószékbe kényszerült. Hinckley-t természetesen bíróság elé állították, a férfi beszámíthatatlanságával védekező ügyvédek azonban elérték, hogy Augusztus júniusában felmentsék védencüket, így a merénylő a St. Elisabeth Kórház elmegyógyintézetébe került. Mondanunk sem kell, hogy az ítélet mélységesen felháborította az amerikai közvéleményt, és komoly szerepet játszott abban, hogy 1984-ben szigorú törvény született arról, hogy a bíróság előtt milyen esetben lehet a vádlott beszámíthatatlanságára hivatkozni.

A merénylet ugyanakkor más változásokat is eredményezett az Egyesült Államokban: a Reagan elleni támadás óta a Secret Service létszáma több mint kétszeresére, 3500 főre emelkedett, az amerikai elnök rendezvényekre való érkezése és onnan történő távozása pedig kikerült a nyilvános programok közül. A támadás emellett a fegyvertartási szabályok szigorításához is hozzájárult. James Brady később jelentős kampányt indított a korlátozás érdekében, így 1993-ban róla nevezték el azt a törvényt, mely ötnapos várakozási időt írt elő a fegyvervásárlás előtt és kötelezővé tette a vevő feltérképezését. John Hinckley, aki végül „minden idők legnagyobb szerelmi áldozatával” sem tudta felkelteni Jodie Foster érdeklődését, máig a St. Elisabeth Kórházban él, bár a bíróság az évek során egyre több időt engedélyezett neki az intézmény falain kívül, amit rendszerint családjával tölt.