Megjelenik A Gulag szigetvilág első kötete

Szerző: Tarján M. Tamás

1973. december 28-án jelent meg Párizsban Alekszandr Szolzsenyicin világhírű művének, A Gulag szigetvilágnak az első kötete, amelyben az író a nyugati világ közönsége elé tárta a Szovjetunió kényszermunkatáborainak borzalmas világát.

A modern orosz irodalom egyik legismertebb alkotója 1918. december 11-én, a Dél-Oroszországban található Kiszlovodszk városában látta meg a napvilágot egy kozák származású katonatiszt és egy értelmiségi nő fiaként. Szolzsenyicin gyermekkora nehéz körülmények között telt, ugyanis édesapja hónapokkal a születése előtt életét vesztette egy vadászbalesetben, így özvegy édesanyjának, Taisjának egyedül kellett gondoskodnia róla a polgárháború, majd a bolsevik uralom megpróbáltatásai idején. A nélkülözések közepette az asszonynak arra is jutott energiája, hogy Alekszandr érdeklődését a tudomány felé terelje, így a fiatalember előbb Rosztovban matematikát, majd a Moszkvai Állami Egyetemen levelező tagozatos hallgatóként filozófiát, irodalmat és történelmet tanult.

Szolzsenyicinben vélhetően már ekkoriban megérett az elhatározás, hogy művészi pályára lép, a második világháború eseményei azonban megváltoztatták elképzeléseit. Miután Hitler 1941 nyarán megtámadta a Szovjetuniót, a fiatalember jelentkezett a Vörös Hadseregbe, és összesen három és fél évig szolgált a fronton. Ez idő alatt Szolzsenyicin tüzérparancsnoki rangig küzdötte fel magát, sőt, két ízben kitüntetést is kapott, Sztálinról alkotott dehonesztáló véleménye azonban megpecsételte sorsát. 1945 februárjában a katonai hatóságok kezébe került a magánlevelezése, amelynek a „generalisszimuszra” alkalmazott tiszteletlen kifejezéseiről úgy vélték, kimerítik a szovjetellenes propaganda és szervezkedés vádpontjait.

Szolzsenyicint 1945 nyarán 8 évnyi kényszermunkára ítélték. Büntetését egy saraskában – tudósok, értelmiségiek őrzésére fenntartott létesítményben –, majd egy kazahsztáni táborban töltötte. A fogság alatt a férfi rákbeteg lett, ami kis híján a halálát is okozta, ám 1954-ben – már örökös száműzetése idején – őrzői végül engedélyezték számára az életmentő műtétet. Szolzsenyicin a sikeres beavatkozás után Taskentben lábadozott, majd 1956-ban, a hruscsovi desztalinizáció folyományaként Rjazany városában telepedhetett le.

A férfi számára a gulágon – mely mozaikszó eredetileg a munkatáborokat irányító igazgatóságot jelölte, de a köznyelvben a létesítmények szinonimájává vált – eltöltött szörnyű esztendők szolgáltattak élményeket és témát az íráshoz, az átélt szenvedések pedig olyan lelki változásokat eredményeztek, amelyek kitartást és bátorságot adtak e kockázatos vállalkozáshoz. Szolzsenyicin a megpróbáltatások hatására az ortodox vallásossághoz fordult, hite pedig azzal a küldetéstudattal ruházta fel őt, hogy meg kell ismertetnie a Szovjetunióval és a világ polgáraival a gulág szörnyűségeit. Hruscsov uralmának időszaka, a desztalinizációs hullám kedvezett az író terveinek, hiszen így lehetősége nyílt arra, hogy alkotásait – átszerkesztett formában – az olvasóközönség elé tárja.

Szolzsenyicin első műve, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, amely egy kényszermunkatáborban raboskodó fogoly életét mutatta be, 1962-ben jelent meg a Szovjetunióban, és a merész témaválasztás miatt hangos sikert aratott. A hirtelen reflektorfénybe kerülő író a következő esztendőben még kiadhatta néhány kisebb elbeszélését, ám Hruscsov bukása és Brezsnyev hatalomra jutása egy csapásra megváltoztatta a szovjet politikai légkört. Az új pártfőtitkár már úgy vélte, Szolzsenyicin veszélyt jelent a rendszerre, ezért kiadásra váró munkáit visszatartották, majd 1969-ben kizárták őt a Szovjet Írószövetségből. Művei ezután csak szamizdat formájában juthattak el az orosz olvasókhoz, külföldre csempészett alkotásai azonban – például A pokol tornáca, vagy a Rákosztály – a vasfüggönyön túl hatalmas sikert arattak. Ennek köszönhetően Szolzsenyicin 1970-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, az elismerést azonban kiutasításáig nem vette át, ugyanis attól rettegett, hogy nem térhet vissza hazájába.

Szolzsenyicin tehát a brezsnyevi érában látszólag azon művein dolgozott, amelyek kiadását a cenzúra előre megtagadta, ezzel egy időben azonban egy jóval kockázatosabb vállalkozásba is belefogott. A férfi korábbi feljegyzései, kutatásai és személyes élményei alapján több kötetes munkát írt a gulág kegyetlen valóságáról, részletesen bemutatva, hogy az ismert világtól távol eső táborokban tengődő milliók hogyan kerültek a hatóságok kezére, milyen szenvedések után jutottak el ezekbe a létesítményekbe, és ott milyen újabb gyötrelmekkel kellett szembesülniük. Szolzsenyicin hétrészes művében több mint 250 fogolytárs vallomásának, saját emlékeinek és egyes fontosabb események – például a börtönlázadások – leírásának segítségével vezeti be az olvasót a szovjet kényszermunkatáborok „szigetvilágába”, miközben éles kritikát fogalmaz meg a fennálló politikai rendszerrel szemben.

A brezsnyevi időszak változásai miatt kiábránduló író művében egyenlőségjelet von a gulág és a szovjet rendszer között, a marxista-leninista ideológia szerves következményeként értékelve a több milliónyi emberélet kioltását eredményező terrort. Mindennek fényében érthető, hogy Szolzsenyicin az évek során rendkívül óvatosan és körültekintően dolgozott élete fő művén, amely később A Gulag szigetvilág címet kapta. A kéziratot – számos darabban – moszkvai barátainál tartotta letétben, és 1968 után mikrofilmen, illetőleg a szintén Nobel-díjas Heinrich Böll német írón keresztül juttatta a vasfüggönyön túlra. Szolzsenyicin végül azután határozta el magát a nagy botrányt kavaró munka kiadására, hogy a KGB 1973 augusztusában lefoglalta a kézirat egyik példányát. A Gulag szigetvilág első kötete 1973. december 28-án, Párizsban jelent meg oroszul, és hatalmas sikert aratott a nyugati olvasóközönség körében, így a művet hónapokon belül francia és angol nyelvre is lefordították.

Szolzsenyicin könyve komoly vitákat gerjesztett a vasfüggönyön túli demokráciák kommunista pártjaiban. A Szovjetunióban természetesen alaptalan rágalomnak nevezték Szolzsenyicin vádjait, és 1974 februárjában elrendelték az író letartóztatását, akit ismertsége okán végül az NSZK-ba száműztek. Az író Nobel-díja átvétele után az Egyesült Államokban, Vermontban telepedett le, és „remeteként” ott folytatta munkásságát, mígnem a gorbacsovi enyhülésnek köszönhetően 1990-ben visszakapta szovjet állampolgárságát.

Szolzsenyicin – aki egyébként a nyugati demokráciákat is kritikus szemmel nézte, és egy konzervatív, vallásos és autoriter rendszert tekintett volna sajátjának – négy évvel később haza is tért Oroszországba, és 2008-ban, Moszkvában hunyt el. A nagyszerű író haláláig még számos kiemelkedő művet adott ki, opus magnumja azonban mégis A Gulag szigetvilág maradt, amely a benne szereplő történelmi pontatlanságok ellenére megdöbbentően őszinte képet adott a világnak a szovjet kényszermunkatáborokról.