Kadhafi puccsot hajt végre Líbiában

Szerző: Tarján M. Tamás

„Úgy tiltakoztok, ahogy csak akartok, de ne menjetek az utcákra és a terekre!”
(Moammer Kadhafi)

1969. szeptember 1-jén hajtott végre puccsot Tripoliban Moammer Kadhafi, a líbiai hadsereg tisztje az 1951 és 1969 között uralkodó Idrísz király ellen. Az államcsínyt követően Líbiában katonai diktatúra épült ki, amelynek vezetője reformokat hirdetett a nacionalizmus, az ortodox iszlám és a szocializmus jelszavaival. Kadhafi 42 évig tartó uralmának a 2011-es „arab tavasz” eseményei folytán bekövetkezett halála vetettt véget.

Kadhafi 1942-ben, egy beduin földműves gyermekeként látta meg a napvilágot, a líbiai sivatagban. A későbbi diktátor jó eszű gyermeknek bizonyult, így tanulmányait a tripoli egyetemen, majd a bengázi katonai akadémián folytathatta. 1965 után tiszti rangot kapott a líbiai hadseregben, és hamarosan „nemzeti” összeesküvés szervezésébe kezdett Idrísz király ellen. 1969-ben, amikor az uralkodó Törökországban tartózkodott, Kadhafi a pártján álló tisztek támogatásával puccsot hajtott végre, és Tripoli elfoglalásával átvette a hatalmat. A száműzött uralkodó könnyen beletörődött királysága elvesztésébe, így Kadhafi – ezredesi rangban – vérontás nélkül Líbia diktátora lehetett.

Példája korántsem volt egyedülálló, ezekben az évtizedekben Afrikában és Latin-Amerikában más tisztek hasonló módon szerezték meg a hatalmat. Kadhafi emellett más szempontból is követte, elsősorban közel-keleti elődeit, ugyanis „forradalmát” a szocializmus, a nemzeti érdek és az iszlám vallás jelszavainak segítségével próbálta meg stabilizálni. Líbiában radikális fordulat következett be, miután az olajmezők államosításával, a palesztin függetlenség melletti elkötelezettséggel és a hagyományos iszlám törvénykezés visszaállításával a diktátor határozottan nyugatellenes irányba kormányozta országát.

Mindeközben Líbiából elüldözték a gyarmati időkben betelepült olasz lakosságot, a népi demokratikus jóléti állam jelszavával pedig megindult a modernizáció, a szociális háló és az oktatási rendszer kiépítése. A szocialista eszmékkel összefüggésben Kadhafi korlátozta a magántulajdont, ugyanakkor jogokat adott a nők számára, később pedig betiltotta a szerencsejátékot, valamint az iszlám nyomán az alkoholfogyasztást is. A diktátor műve, az 1979-ben kiadott A zöld Könyv, amely lényegében az ezredes világképének bemutatása. Kadhafi törekvéseiben elsősorban a Szovjetunió és a szocialista blokk segítségére számíthatott, így például két ízben Magyarországon is járt: 1978-ban, majd 1981-ben. Mindeközben az arab világban mindinkább elszigetelődött, hiszen Egyiptom példáján – az 1978-as Camp David-i egyezmény megkötése után – több közel-keleti állam is tárgyalásokat kezdett az addig el nem ismert Izraellel.

Ezzel szoros összefüggésben Líbia közel két évtizedre a világ terrorszervezeteinek kiemelt támogatója lett. Kadhafi rezsimje az északír IRÁ-tól a fülöp-szigeteki muszlim felkelőkön át, a palesztinokig számos csoportot pénzelt és segített. Már korábban Kadhafi támogatását élvezte például az 1972-es müncheni olimpián vérfürdőt rendező Fekete Szeptember nevű terrorszervezet. Az 1984-es, Yvonne Fletcher ellen Londonban elkövetett gyilkosság, valamint az 1988-as lockerbie-i légikatasztrófa pedig közvetlenül a tripoli rezsimhez kötődött. Nem véletlen, hogy Kadhafit Reagan amerikai elnök „a Közel-Kelet veszett kutyájának” titulálta, Líbiának pedig 1986-ban az Egyesült Államok légierejének támadásával is szembe kellett néznie. A lockerbie-i repülőgép-robbantás után – mivel a diktátor megtagadta az együttműködést a nemzetközi hatóságokkal – Amerika embargót vezetett be a Kadhafi országából érkező olajra, az ENSZ pedig számos szankcióval sújtotta Líbiát.

Az 1990-es évek végén Kadhafi radikálisan változtatott addigi külpolitikáján, amire egyfelől legfőbb támogatójának, a Szovjetuniónak a felbomlása, másfelől pedig az olajembargó okozta pénzügyi veszteségek adhatnak magyarázatot. 1999-ben a diktátor beleegyezett a Lockerbie-merénylet gyanúsítottjainak kiadatásába, négy év múlva pedig Líbia hivatalosan is magára vállalta a terrortámadás felelősségét, és 2,7 milliárd dolláros kártérítést fizetett az áldozatok családjainak. Az ENSZ ekkor el is törölte az ország ellen hozott szankciókat, az Egyesült Államok pedig 2004-ben szüntette meg az olajembargót. Kadhafi az ezredforduló után egyéb téren is mérsékelte addigi nyugatellenes politikáját, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után például lehetőséget adott katonasága fegyverzetének és hadi fejlesztéseinek nemzetközi ellenőrzésére, később pedig atomenergia-megállapodást kötött Franciaországgal.

A diktátor a látványos gesztusok révén elérte, hogy Líbia kitörhessen elszigeteltségéből, mindazonáltal antiimperialista szólamai továbbra is megmaradtak, és 2009–10 során egy NATO-val rivális katonai tömb ötletével kampányolta végig a harmadik világ országait. Kadhafi emellett magánéletében a klasszikus diktátort mintázta meg, életstílusával Líbia és a világ közéletében egyaránt próbált feltűnést kelteni. Részvényeit futballcsapatokba fektette, krikettstadiont építtetett, és egy alkalommal még szépségversenyen is elnökölt. Páratlanul fényűző módon élt, tripoli palotájában tartott női testőrsége – az Amazon Gárda – és öltözéke pedig a bulvársajtónak is rendre hálás témát adott.