Tildy Zoltán halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1961. augusztus 4-én hunyt el Tildy Zoltán kisgazdapárti politikus, miniszterelnök, majd köztársasági elnök, az ’56-os forradalmi kormány államminisztere.

Tildy 1889-ben, Losoncon látta meg a napvilágot, iskoláit pedig a Felvidék környező városaiban – Balassagyarmaton, Léván és Selmecbányán – végezte. Az érettségi után a pápai Református Teológiai Akadémián, majd egy évig Belfastban tanult. Tildy a későbbiekben aktív lelkészi tevékenységet folytatott, miközben a Keresztény Család című református folyóirat főszerkesztője volt. A lelkész politikai karrierje 1917-ben indult, amikor belépett a Nagyatádi Szabó István-féle Országos Függetlenségi 48-as Gazdapártba; Tildy a dualista állam összeomlása után követte Nagyatádit, és a Horthy-rendszer első évtizedében a Kisgazdapárt, majd az Egységes Párt soraiban foglalt helyet. Tildy 1929-ben – Nagy Ferenc mellett – az EP-ből hamarosan kiváló Független Kisgazdapárt egyik fő szervezője volt, az 1930-as indulás után a szervezet ügyvezető alelnökének is megválasztották.

A politikus 1935-ben jutott be ismét a törvényhozásba, miután a Gömbös Gyula által előrehozott választásokat követően sikerrel fellebbezett a csalással győzedelmeskedő kormánypárti jelölttel szemben; a képviselőt az 1939-es titkos választásokon újraválasztották, így az ország német megszállásáig a törvényhozásban maradt. 1944 márciusa után Tildy fia – ifjabb Tildy Zoltán – segítségével illegalitásba vonult, részt vett az antifasiszta Magyar Front megszervezésében, majd az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja lett, az 1945-ös választásokon pedig – fiával és feleségével, Gyenis Erzsébettel együtt – ismét képviselő lehetett, mint az újjászülető FKGP prominens tagja.

Tildy 1945 novemberében Dálnoki Miklós Bélát követte a miniszterelnöki székben, de mindössze két hónapig maradt a kormány élén. Ezt a rövid időszakot a Vorosilov vezette SZEB politikai nyomása és a kommunisták térhódítása jellemezte, ami elsősorban a Tildy-kormány névsorában mutatkozott meg – a kulcspozíciók egy részét ugyanis az MKP-nak kellett adnia, például Nagy Imre lett a kabinet belügyminisztere. Miután 1946. február 1-jén az Országgyűlés megszüntette a király nélküli királyságot, Tildyt kinevezték az új köztársaság első elnökévé.

Kétéves mandátuma igen nehéz időszakot hozott, ugyanis magára maradt a kommunistákkal szemben, ami aztán intézkedéseiben is megmutatkozott: egyfelől az angolszász szövetségesek is cserben hagyták – pártjával együtt –, másfelől pedig az FKGP a belső ellentétek kiélezésével, és a népbírósági perek révén a szalámitaktika áldozata lett, így 1948-ra szinte teljesen jelentéktelenné vált. Tildy ennek megfelelően a népbírósági perek során kénytelen volt kiszolgálni a kommunisták igényeit – jobboldali ellenfelei emiatt el is nevezték „palástos hóhérnak” –, 1947 augusztusában pedig, miután a megzsarolt Nagy Ferenc nem tért haza Svájcból, új választást írt ki, melyet az MKP a hírhedt „kék cédulák” segítségével csalt el.

A köztársasági elnök személye mindennek dacára hamarosan terhes lett a kommunisták számára, és a koncepciós perek idején módot is találtak arra, hogy megszabaduljanak tőle: mivel vejét, Csornoky Viktor kairói követet hazaárulás vádjával perbe fogták, Tildy 1948. július 31-én lemondásra kényszerült – utódja Szakasits Árpád lett –, és ezt követően nyolc évig házi őrizetben tartották. A politikus 1956 májusában nyerte vissza szabadságát, és a néhány hónap múlva kirobbanó forradalom kormányában mint Nagy Imre államminisztere tevékenykedett (október 26-tól november 4-ig).

Tildyt a forradalom leverése után bíróság elé állították, és hat év börtönre ítélték, de betegségére való tekintettel már 1959-ben szabadon engedték. Utolsó éveit visszavonultan töltötte, 1961. augusztus 4-én, Budapesten érte őt a halál.