Bevezetik a lottót Magyarországon

Szerző: Tarján M. Tamás

1957. január 17-én bízta meg Kossa István pénzügyminiszter az Országos Takarékpénztárat a lottó megszervezésével, ami az állami bevételek növelése és a lakosság hangulatának javítása érdekében került bevezetésre. A genovai eredetű sorsjáték rövid időn belül az egész országot meghódította, az első szerencsés játékos, Ring Sándorné mesés nyereménye pedig a későbbiekben külön motivációt adott a sanyarú hétköznapokból kitörést kereső lottózók számára.

A sorsjáték vélhetően egyidős az emberiséggel: már az ókori Hellászban is fekete és fehér golyók kihúzásával döntöttek a poliszok fontosabb ügyeiről – a szalamiszi ütközet előtt például az összes görög harcos és tengerész helyét így jelölték ki –, később pedig a vitás ügyekben a rómaiak is előszeretettel fordultak Fortunához. Ugyanitt, a gazdag polgárok fényűző lakomáin terjedt el az a szokás, hogy a házigazda az est során értékes ajándékokat sorsolt ki vendégei között – tehát egyfajta „tombolát” szervezett –, Augustus (ur. Kr. e. 27-Kr. u. 14) pedig már sorsjegyeket árusíttatott Róma lakosainak a város felújítási munkáinak finanszírozása érdekében.

A Magyarországon lottó néven ismert játék közvetlenül a kora újkori Itáliához, a Genovai Köztársasághoz kötődik a legszorosabban, mivel az 1957-ben bevezetett „ötös lottó” a városállamban kialakult szabályokat alkalmazta. Ez a sorsolási módszer onnan eredt, hogy a kereskedővárost irányító képviselő-testületbe minden esztendőben 5 új tagot emeltek be, akiket 90 jelölt közül választottak ki; a genovaiak pedig, akik legalább olyan szenvedélyesen szerettek fogadni, mint az angolok, évről évre „megtették tétjeiket” a győztesekre, és minél több képviselőt találtak el, annál több pénzt, vagy ajándékot nyertek egy közös alapból. Az egyre népszerűbbé váló játék aztán 1620-ban, Benedetto Gentile szenátornak köszönhetően intézményes formát nyert, majd hódító útra indult Európában: a pápák és az egyházi vezetők által gyakran bírált lottó az itáliai városállamok után 1751-ben a Habsburg Birodalomba, majd 1763-ban Poroszországba is bebocsátást nyert, de gyorsan elterjedt Párizsban, Brüsszelben és a függetlenségükért harcoló amerikai gyarmatokon is. A Habsburg területeken Mária Terézia (ur. 1740-1780) állami monopóliummá nyilvánította és bérletbe adta a lottójátékot, a növekvő bevételek azonban arra sarkallták II. Józsefet (ur. 1780-1790), hogy 1787-től a szelvények eladásából származó összes bevételt az államnak biztosítsa.

Magyarországon 1762-ben, Pozsonyban és Temesváron jelent meg a lottó, majd 1770-ben Budára, később Erdélybe is megérkezett a nálunk „lutri” néven ismertté váló szerencsejáték. A nagyobb városokban felállított olla fortunát, vagyis a számokat tartalmazó szerencsekereket szokás szerint kéthetente forgatták meg, a II. József után teljesen állami kézbe kerülő országos játékhálózatot pedig a sorsjegyek árusítását magukra vállaló gabonakereskedők, kocsmárosok és lókupecek működtették. Miután hazánkban a lottó „osztrák módiként” terjedt el, és a fogadási esélyek relatíve kisebbek voltak, a szerencsejátékból származó állami haszon hosszú ideig nem közelítette meg az örökös tartományokban beszedett hatalmas pénzösszegeket, a kiegyezés után azonban Magyarország is „felzárkózott” a birodalom más területeihez.

A lottó diadalmenete ugyanakkor nem folytatódhatott a végtelenségig: a parlamenti padsorok közül és a szociáldemokrata pártból mind többen kritizálták a lutrit a közerkölcsökre gyakorolt káros hatása miatt, így 1897-ben törvény rendelkezett az osztálysorsjegy bevezetéséről, ami a Horthy-korszak végéig csábította a mesés pénznyereményre váró játékosokat. A második világháború után a sporteredményekre vonatkozó totó terjedt el Magyarországon, mígnem az 1956-os forradalom leverése után Kádár János és a rendszert konszolidáló szocialista pártelit úgy gondolta, hogy hangulatjavító intézkedésként ismét bevezeti a lottót. Kossa István pénzügyminiszter 1957. január 17-én kiadott rendeletében tette meg a játék visszaállításához szükséges lépéseket, így február 13-án megkezdődhetett a szelvények árusítása, március 7-én pedig már az első hivatalos húzást is megtartották.

Az 1957/4. számú pénzügyminiszteri rendelet a tiszta genovai rendszert vezette be Magyarországon, vagyis 90 számból ötöt kellett megtippelni, két találattól pedig a nyeremény már garantált volt. A lottó első két évtizedében a szerencse kegyeltjei a legtöbb esetben nem pénzt, hanem tárgynyereményeket, illetve – több találat esetén – gépkocsit, lakást, sőt, üdülőt kaptak, ezek az álmok pedig mindösszesen 3 forint 30 fillérbe kerültek. A lottó így még a dualizmus korában tapasztaltaknál is népszerűbbé vált, az állami bevételekkel együtt pedig a „bolondok adójából” profitáló szerencsések nyereménye is egyre nagyobb lett.

Az első nyertes, a családi számokkal játszó Ring Sándorné hat hét után mintegy 850 000 forinttal gazdagodott, míg 1959-ben 1 millió, 1964-ben 2 millió forint fölé kúszott a várható nyeremény értéke, napjainkban pedig már milliárdos összeggel kecsegteti a játékosokat. Az ötös lottó 1957 után több évtizeden keresztül monopóliumot élvezett a magyarországi szerencsejátékok terén; a végnapjait élő szocialista kormányzat csak 1988-ban határozott a hasonló elven működő hatos lottó bevezetéséről, a rendszerváltás után pedig lassan a nyugaton népszerű kenó, és számos más, különféle szabályok szerint működő sorsjáték is meghódította hazánkat.