Losonczy Géza halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Elbocsát az anyánk csókja / minden rózsánk véres rózsa, / bénán esünk koporsóba, / de: így éltünk vitéz módra.”
(Ady Endre  sorai  Losonczy Géza emléktábláján)

1957. december 21-én hunyt el Losonczy Géza újságíró, az 1956-os Nagy Imre-kormány államminisztere, a szovjet csapatok által vérbe fojtott forradalom mártírja. A mindössze 40 esztendős publicista a Nagy Imre-per előkészítése során, tisztázatlan körülmények között fejezte be életét budapesti börtönében.

Losonczy Géza 1917-ben, Érsekcsanádon látta meg a napvilágot, egy református lelkészcsalád gyermekeként. Gimnáziumi tanulmányait követően a debreceni egyetem magyar–francia szakára iratkozott be, ahol Tovább címmel később újságot szerkesztett, illetve belépett a szerveződő Márciusi Frontba. Losonczy a kommunista párttal paradox módon Franciaországban, párizsi ösztöndíja idején került közelebbi kapcsolatba; külföldi tartózkodása alatt a mozgalom tagjának nyilvánította, így hazatérése után letartóztatták, később pedig rendszeres megfigyelés alatt tartották.

A fiatalember 1940-ben kapott állást a Népszavánál, részt vett a lap 1941-es karácsonyi számának megszerkesztésében – ebben jelent meg Szekfű Gyula híres írása, miszerint „Valahol utat tévesztettünk” –, majd a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalapításában is tevékeny szerepet vállalt. Losonczy 1942-ben – Schönherz Zoltán halála után – illegalitásba vonult, 1943-ban azonban így is oroszlánrésze volt a Békepárt memorandumának megfogalmazásában. 1945 márciusában, a németek kiűzése és a hungarista rendszer megtörése után a publicista a Szabad Nép főmunkatársaként tért vissza a közéletbe.

A második köztársaság évei alatt Losonczy karrierje gyorsan ívelt felfelé: előbb az MKP tagja, 1947-től országgyűlési képviselő, majd 1949-től államtitkár lett a Révai József által irányított Közoktatási Minisztériumban. A proletárdiktatúra kialakítása után megkezdődő koncepciós persorozat aztán az ő karrierjét is kettétörte: a publicista 1951-ben börtönbe került, és összesen három évet töltött az ÁVH fogságában, amibe lelkileg teljesen belerokkant. Miután Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, 1954-ben szabadlábra kerülhetett, pszichés zavarokkal kellett kezeltetnie magát, baja pedig egészen élete végéig megmaradt. A terror ugyanakkor mégsem törte meg Losonczyt, a publicista ugyanis szabadulása után részt vett a Petőfi Kör szervezésében, Nagy Imre 1955-ös kibuktatása után pedig a pártellenzék egyik vezető alakja lett, mi több, a fent nevezett szervezet 1956. júniusi vitáján először beszélt nyíltan a félreállított miniszterelnökről. Ez idő alatt Losonczy Géza a Magyar Nemzet szerkesztőjeként dolgozott.

Miután 1956. október 23-án Budapesten kitört a forradalom, az újságíró a felkelőkhöz csatlakozott, a következő napokban pedig a pártban is jelentős erőfeszítést tett azért, hogy a hatalom ne tekintse ellenségnek az utcára vonuló embereket. Már-már szimbolikus jelentőségű, hogy Nagy Imre 1956. október 30-án éppen abban a beszédében nevezte ki Losonczyt államminiszternek, melyben elismerte a forradalmat, és bejelentette az egypártrendszer megszűnését. A bársonyszék birtokosaként a publicista elsősorban a kormány sajtójáért felelt, így például ő volt az egyik vezetője a Nagy Imre-kabinet utolsó, november 3-i tájékoztatójának.

Losonczy Géza aztán a forradalom leverése és vérbe fojtása után is osztozott Nagy sorsában, vagyis november 4-én – feleségével, Haraszti Máriával és leányával együtt – a jugoszláv követségre menekült, onnan pedig később a romániai Snagovba került. Miután Budapesten megkezdődött a miniszterelnök és társai elleni bírósági eljárás előkészítése, Losonczyékat visszaszállították Magyarországra, és 1957 áprilisától itt tartották őket fogságban. A koncepciós perben a publicistát másodrendű vádlottként akarták felelősségre vonni, a börtön körülményei azonban megelőzték a férfi hóhérait: a fogságban kiújultak Losonczy pszichés zavarai, súlyosbodott első bebörtönzése során szerzett tüdőbetegsége, ráadásul éhségsztrájkkal is fenyegetőzött, mígnem december 21-én – máig tisztázatlan körülmények között – váratlanul életét vesztette.

Testét – elsőként a megtorlások áldozatai közül – az Új köztemető 301-es parcellájába temették el, szigorú titokban; 32 évig feküdt ott elfeledve, amíg az 1989-es kutatások során exhumálták, és azonosították földi maradványait. Losonczy Géza holttestét – Nagy Imrével és mártírtársaival együtt – másodszor 1989. június 16-án, a Hősök terén ravatalozták fel, ahonnan ezrek kísérték őt vissza a mára emlékhellyé nemesedett 301-es parcelláig.