Losonczy Géza halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1957. december 21-én hunyt el Losonczy Géza újságíró, az 1956-os Nagy Imre-kormány államminisztere, a szovjet csapatok által vérbe fojtott forradalom mártírja. A mindössze 40 esztendős publicista a Nagy Imre-per előkészítése során, tisztázatlan körülmények között veszítette életét budapesti börtönében.

Losonczy Géza 1917. május 5-én Érsekcsanádon látta meg a napvilágot, egy református lelkészcsalád gyermekeként. Gimnáziumi tanulmányait követően a debreceni egyetem magyar–francia szakára iratkozott be, ahol belépett a szerveződő Márciusi Frontba, és részt vett a Tovább című lap szerkesztésében. Losonczy a kommunista párttal paradox módon Franciaországban, párizsi ösztöndíja idején került közelebbi kapcsolatba; külföldi tartózkodása alatt a mozgalom tagjának nyilvánította, így hazatérése után letartóztatták, később pedig rendszeresen megfigyelték.

A fiatalember 1940-ben kapott állást a Népszavánál, részt vett a lap 1941-es karácsonyi, népfrontos összefogást sürgető számának szerkesztésében, majd 1942 elején a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalapításában is tevékeny szerepet vállalt. Még ugyanebben az évben illegalitásba vonult, 1943–1944 fordulóján azonban oroszlánrésze volt a Békepárt memorandumának megfogalmazásában. 1945 márciusában, a németek kiűzése és a nyilas rendszer megtörése után a Szabad Nép főmunkatársaként tért vissza a közéletbe.

A második köztársaság évei alatt Losonczy karrierje gyorsan ívelt felfelé. Belépett a Magyar Kommunista Pártba (MKP), 1946 októberében póttagként bekerült a párt Központi Vezetőségébe (KV), tisztségét a Magyar Dolgozók Pártja 1948. júniusi létrejöttét követően is megtarthatta, 1949-től – a Rajk-per után – pedig a testület rendes tagja lett. 1948 őszén helyet kapott a KV Agitációs és Propaganda Bizottságában is. 1945 júniusában az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választották, 1947-től országgyűlési képviselő, majd 1949-ben is bekerült a parlamentbe.

A megkezdődő koncepciós persorozat azonban az ő karrierjét is kettétörte: 1951-ben előbb kizárták a pártból, majd 1951. október 12-én koholt vádak alapján 15 év börtönre ítélték. Három évet töltött az ÁVH fogságában, amibe lelkileg teljesen belerokkant. Miután Nagy Imre első miniszterelnöksége idején, 1954-ben szabadlábra kerülhetett, pszichés zavarokkal kellett kezeltetnie magát, baja pedig egészen élete végéig megmaradt. A terror ugyanakkor mégsem törte meg Losonczyt, szabadulása után ugyanis részt vett a Petőfi Kör 1956. júniusi vitáján, ahol nyíltan kiállt a félreállított miniszterelnök mellett. Ez idő alatt Losonczy Géza a Magyar Nemzet főmunkatársaként dolgozott.

Miután 1956. október 23-án Budapesten kitört a forradalom, a pártban is jelentős erőfeszítést tett azért, hogy a hatalom ne tekintse ellenségnek az utcára vonuló embereket. Nagy Imre 1956. október 30-án Losonczyt államminiszternek nevezte ki. A bársonyszék birtokosaként a publicista elsősorban a kormány sajtójáért felelt, így például ő volt az egyik vezetője a Nagy Imre-kabinet utolsó, november 3-i tájékoztatójának.

Losonczy Géza a forradalom leverése és vérbe fojtása után is osztozott Nagy Imre sorsában, hiszen november 4-én – feleségével, Haraszti Máriával és leányával együtt – a jugoszláv követségre menekült, onnan pedig később a romániai Snagovba került. Miután Budapesten megkezdődött a miniszterelnök és társai elleni bírósági eljárás előkészítése, Losonczyékat visszaszállították Magyarországra, és 1957 áprilisától itt tartották őket fogságban. A koncepciós perben másodrendű vádlottként akarták felelősségre vonni, a börtön körülményei azonban megelőzték a férfi hóhérait: a fogságban kiújultak Losonczy pszichés zavarai, súlyosbodott első bebörtönzése során szerzett tüdőbetegsége, ráadásul éhségsztrájkkal is fenyegetőzött, mígnem december 21-én – máig tisztázatlan körülmények között – váratlanul életét vesztette. Halálának hírét viszont csupán a Nagy Imre-per és a kivégzések után kiadott hivatalos közleményben hozták nyilvánosságra.

Testét – elsőként a megtorlások áldozatai közül – az Új köztemető 301-es parcellájába temették el titokban; 32 évig feküdt ott elfeledve, amíg az 1989-es kutatások során exhumálták, és azonosították földi maradványait. Losonczy Géza holttestét – Nagy Imrével és mártírtársaival együtt – másodszor 1989. június 16-án, a Hősök terén ravatalozták fel, ahonnan ezrek kísérték őt vissza a mára emlékhellyé nemesedett 301-es parcellába.