Véget ér Nyugat-Németország katonai felügyelete

Szerző: Tarján M. Tamás

1955. május 5-én ért véget a Német Szövetségi Köztársaság (Nyugat-Németország) katonai megszállása, ezzel a kettéosztott ország nyugat fele tíz év után visszanyerte teljes szuverenitását.

Az 1945 februárjában, Jaltában tartott konferencián a szövetségesek megállapodtak arról, hogy a győzelem kivívása után Németországot négy megszállási övezetre osztják majd fel, hogy elejét vegyék egy újabb háborúnak. A francia, angol, amerikai övezetek az ország nyugati, a szovjetek a keleti részen, az 1945. április 25-i, Torgau melletti találkozás után létrejövő ún. „találkozási vonalak” mentén alakultak ki. A háború utáni euforikus légkörben még realitásnak tűnt Németország közös felügyelete, ezért hasonló módon Berlin városát is ellenőrző pontokkal (ún. checkpointokkal) elhatárolt zónákra osztották fel a szövetségesek, holott a város mélyen a szovjet zónában feküdt. A békés állapotot elsősorban a szovjet fél viselkedése veszélyeztette, ugyanis Sztálin nem mondott le Nyugat-Európa bolsevizálásáról, a Vörös Hadsereg egységei pedig számos alkalommal hajtott végre rablóhadjáratot brit vagy amerikai zónában, és igyekezett a német lakosság minél nagyobb részét áttelepíteni a nyugati övezetekbe.

Mivel az új német határ az Odera vonalánál húzódott, és Lengyelországból, Magyarországról, valamint Közép-Kelet-Európából megindult a németek kitelepítése, a háborúban lerombolt ország egyszeriben több milliós népfelesleget is kapott, ami tovább nehezítette a stabilizációt. A szövetségesek közti feszültségeket jelzi, hogy 1946-ban a szovjet övezet beszüntette a nyugati területek élelmiszerellátást, válaszul a szövetségesek leállították a Ruhr-vidékről érkező ipari termékek szállítását. Bár a szovjet övezettel megromlott a nyugatiak viszonya, egymással egyre szélesebb körű együttműködést hoztak létre, eltörölve az övezeteik közt fennálló korlátozást. Így jött létre 1946. július 23-án az angol–amerikai Bizónia, melyhez a franciák 1948-ban csatlakoztak (ekkor lett Trizónia), ezután a későbbi NSZK területe már egységet képezett. Közben a kapcsolatok a Szovjetunióval tovább romlottak: miután a nyugati területeken hiperinfláció következett be, a szövetségesek elhatározták egy új valuta, a német márka bevezetését, amit a Szovjetunió ellenséges lépésként kezelt.

A szovjetek négy nappal az amerikai bejelentés után, 1948. június 22-én szintén önálló pénznemet vezettek be, és kihasználva a terület enklávé jellegét, lezárták a Nyugat-Berlinből kivezető utánpótlási vonalakat, a blokád révén próbálva megszerezni a városrészt. A kísérlet nem ért célt, ugyanis a tempelhofi repülőtéren keresztül, zömmel a Royal Air Force gépeinek köszönhetően mintegy 250 millió márkányi segély érkezett Nyugat-Berlinbe. A nyugati területeken újonnan kialakuló 11 szövetségi tartomány végül 1949. május 23-án kikiáltotta a Német Szövetségi Köztársaságot, október 7-én pedig a szovjetek hozták létre a Német Demokratikus Köztársaságot, tehát az ország kettéválása véglegessé vált. A két német állam gyökeresen eltérő pályát járt be, melyek közül a fényesebb a kapitalista államhoz kötődik. Az NSZK a Marshall-tervben felajánlott pénzügyi segély és a gazdasági reformok, köztük az új valuta és a vendég munkaerő segítségével hamar felépült a háborús károkból, 1950-ben már a londoni Times „Wirtschaftswunder”-ről, azaz gazdasági csodáról cikkezett a nyugatnémet állam kapcsán.

Konrad Adenauer kancellár és Charles de Gaulle elnök megállapodása révén hamarosan sikerült pontot tenni az évszázados német–francia viszály végére, aminek eredményeképp az NSZK 1952-ben belépett az Európai Szén- és Acélközösségbe, nem csak saját nehéziparát, de a későbbi európai integráció gazdasági alapját is biztosítva ezzel. A koreai háború kitörésével párhuzamosan (1950) megjelentek azok a nyugati, főleg amerikai hangok, melyek a német katonai megszállás megszüntetését, a fegyverkezési egyenjogúság visszaállítását ajánlották, hiszen az NDK és a szocialista blokk révén egy hadsereg nélküli nyugatnémet állam támadás esetén kritikus helyzetbe kerülhetett.

Az NSZK 1954-ben írta alá az előzetes csatlakozási egyezményt az észak-atlanti katonai szervezethez, amelynek 1955. május 9-én lett teljes jogú tagja. Négy nappal korábban a három nyugati szövetséges kivonta csapatait a német területekről, teljes szuverenitást biztosítva ezzel Nyugat-Németországnak. A Szovjetunió természetesen – hazánkhoz hasonló módon – nem hívta vissza a Vörös Hadsereg egységeit az NDK területéről, sőt, az NSZK NATO-tagságára adott válaszként hamarosan létrehozta a Varsói Szerződést, mely a szocialista szuperhatalom bukásáig biztosította egy „katonai szövetségen” belül a szovjet felügyeletet a keleti blokk államai felett.

Nyugat-Németország a teljes függetlenség elnyerése után folytatta diadalmenetét, létrehozta a világ egyik legerősebb gazdaságát, sikeresen alakította ki jóléti államot, majd 1990. október 3-án egyesült újra a sanyarúbb sorsra kárhoztatott öt keleti tartománnyal.