Magyarország-Anglia 7:1

Szerző: Kas Géza

1954. május 23-án 17.30 perckor kezdődött a magyar és az angol futball válogatott mérkőzése a budapesti Népstadionban. A magyar–angol mérleg erősen a vendégek javára billent: idegenben először alig fél évvel korábban sikerült legyőzni az angolokat az évszázad mérkőzésének nevezett összecsapáson 6:3-ra, de hazai pályán is csak egyszer, még 1934-ben  tudtunk nyerni, 2:1-re. Igaz, négy évvel később az a magyar csapat ezüstérmes lett a világbajnokságon.

Az évszázad mérkőzésének visszavágójára óriási volt az érdeklődés: akkor még nem volt televíziós közvetítés de százezrek akarták megtekinteni a magyar-angolt.  Emiatt nem is árusítottak jegyeket,  hanem központilag osztották szét a belépőket, egy részüket a  Szakszervezetek Országos Tanácsa a hozzá tartozó sportegyesületeken keresztül. A Népstadionban átszámozták és így szűkebbre szabták  az ülőhelyeket (akkor még nem székeken, hanem deszkapadokon ültek a nézők)  illetve egy részüket állóhellyé alakították, így 85 500 fő befogadására vált alkalmassá a stadion. Ennek ellenére a meccset a Népsport szerint 92 000 fő látta, mivel sokan bemásztak, illetve különböző objektumokra felmászva nézték meg a mérkőzést. A közvélemény irigykedve szemlélte a boldog jegytulajdonosokat. 

A díszpáholyban helyet foglaltak a párt és állam legfőbb vezetői;  Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára, Nagy Imre, a minisztertanács elnöke, Dobi István, az elnöki tanács elnöke, valamint a kommunista elit számos tagja, köztük Gerő Ernő, Farkas Mihály és  Apró Antal. Jelen volt a szovjet és a brit nagykövet, illetve Jules Rimet, a leghosszabb ideig hivatalban lévő FIFA-elnök is. A magyar-angolnak sporttörténeti jelentőségén túl politikai üzenete is volt, hiszen a hidegháború időszakában egy nyugati és egy keleti tömbből származó csapat mérkőzött meg egymással. A magyar vezetők a kommunizmus felsőbbrendűségének bizonyítékaként tekintettek a magyar csapat remélt győzelmére.

A játékot az angolok kezdték, de az első félidőben nem sokat volt náluk a labda . A magyar rohamok hamar eredményre vezettek: Puskás, majd Kocsis lövése még elkerülte a kaput, de Hidegkúti közeli próbálkozását már az angol kapusnak kellett védenie. A 8. percben szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat, amit meglepetésre nem Puskás végzett el, hanem Lantos Mihály. Nem lehetett volna jobbkor nagyvonalú a Száguldó Őrnagy, mivel a magyar balhátvéd az angol sorfal mellett védhetetlenül a kapu bal sarkába rúgta a labdát. 1:0! Az angolok néhány támadással vétették észre magukat, de utána újra magyar támadások következtek: a 21. percben Kocsis lövésébe ért bele az egyik angol védő, akiről a labda Puskás elé pattant, ő pedig a kapuba lőtt. 2:0!

Az angolok megpróbáltak szépíteni, de csupán pár erőtlen kísérletre futotta erejükből, a magyar csapattól nem tudták átvenni az irányítást. Egymást érték a hazai támadások, amelyek a 31. percben újabb góllá értek: egy szép támadás végén Kocsis lőtt a hálóba. Ezzel 3:0, s az állás a félidő végéig nem változott.

A második félidő elején az angolok jobban játszottak, s többet birtokolták a labdát, mint az első félidő bármelyik részében. Azonban nem a vendégek, hanem a magyarok rúgtak újabb gólt, s ismét csak Kocsis: Czibor betört a tizenhatosra, majd a rárontó két védő mellett Kocsishoz passzolt, aki az ötös magasságából a kapu jobb oldalába lőtt. A 60. percben Tóth II. megszerezte az ötödik magyar gólt: a lövését még védte az angol kapus, de a kipattanót a magyar jobbszélső besodorta a kapuba. 5:0!

Az angolokat megzavarta a sok kapott gól, amit mutat, hogy alig két perc múlva újabb magyar találat következett: Hidegkúti szép lövése talált utat a hálóba. A vendégek azonban nem adták fel, ismételten támadásokat indítottak a magyar kapu ellen, aminek következtében szabadrúgáshoz jutottak. A beívelést a magyar védők röviden rúgták ki, a szabad labdára lecsapott Broadis, s állítgatás nélkül kilőtte a jobb sarkot. Védhetetlen lövés volt, szépített Anglia! De ezzel még nem volt vége a mérkőzésnek;  egy kiugratás után Puskás meglőtte a magyarok 7. gólját is. Ez maradt a végeredmény: 7:1.

Óriási siker! A meccsről a rezsim hivatalos napilapja, a Szabad Nép a 4. oldalon számolt be ,,Gólzápor az angol kapura” címmel. A címoldalra azonban a magyar futballtörténelem egyik legnagyobb győzelme nem kerülhetett fel, mivel a meccs másnapján kezdődött a Magyar Dolgozók Pártjának III. kongresszusa. 

Az angol válogatott ezen a napon szenvedte el története mind a mai napig legsúlyosabb vereségét. A szakértők korabeli értékelése szerint Puskásék egyéni zsenialitása mellett a magyarok játékrendszere volt a nagy vereség oka, a tradicionális  angol WM rendszer nem tudta megállítani az Aranycsapatot. A magyar válogatott Hidegkuti személyében visszavont középcsatárral játszott, míg az egyik középpályás inkább védekezett. Ráadásul ehhez magas védelmi vonalak és letámadás párosult, aminek hatékony végrehajtása érdekében nagyon kötetlen szerepek alakultak ki. A szélsőhátvédek is felfutottak, s bizony nemegyszer előfordult, hogy helyet cseréltek a szélsőkkel, amit az ellenfél nem tudott követni. „Túlsúly a védekezésben, emberfölény a támadásban!” – ahogy ezt visszaemlékezésében Grosics Gyula is megfogalmazta.

A  propaganda igyekezett a kommunista rendszer felsőbbrendűségének bizonyítékaként bemutatni az Aranycsapat sikereit, pedig a magyar futball már a harmincas években a világ élvonalába tartozott. A  ’30-as, ’40-es évek fejlődésére építve rakta le a totális futball alapjait  a magyar Aranycsapat. De hiába a májusi nagy siker az angolok ellen, hat héttel később, július 4-én Puskásék elbukták a villágbajnoki döntőt. A szisztéma kiválóságát viszont jól mutatta, hogy egy hasonló játékrendszerre építve nyert 1958-ban világbajnokságot a brazil válogatott.